Harangszó, 1941
1941-09-28 / 39. szám
39. szám 32. évfolyam. AU»fltlUi IAPI BÉLA 1910-ban. Laptulajdonot: Dunántúli Luther-Szóvetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingy*n malléklit tané* alatt kéthatankdnl a KIS HARANU8ZÓ. Beolvadt lapok: 935-ben a Jöjjetek ónhozzám 9 38-ban a felvidéki Luther 1941. szeptemberi. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Ür a mi oltalmunkl A laraefleil •larkaiitl'kladóklvatala GYŐR II., Patőfl-tér 1. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár: az utódállamokba V4 évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 A beszéd hatalma. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni. Jakab 3, 2. A pogány közmondás azt tartja: a szavak elröppennek, csak az írás marad meg. Hányszor gondolkozunk mi is pogány módra: nem sokat számít a szavunk. Isten azonban minden beszédünket számon tartja. (Máté 12, 36.) Mi megfeledkezhetünk róla, de előtte nyoma marad. A legdrágább ajándékok közé tartozik a. beszéd. Mi azonban szónoklással, frázisokkal lejárattuk tekintélyét. Ez csak szófia beszéd, ezt csak úgy mondja, — emlegetjük. Ámde Krisztus újra megmutatta, milyen az igazi beszéd: új élet fakad hallatára. Ez a cselekvő beszéd: az ige. Ez ejti foglyul szívünket, szavainkat. Megzabolázza testünket, hogy beszédünk is igaz, kedves lehessen. Nem mindegy a beszédünk. Isten és a sátán háborújában nincs semlegesség. Vagy mindig az igazat mondjuk, vállalva érte fejünk betörését, vagy a hazugságot szolgáljuk. Akkor is eláruljuk Isten ügyét, ha hallgatunk, amikor pedig kiáltanunk kellene. A néma keresztyén gyáva, akinek nem lesz része Isten győzelmében. Nincs megalkuvás, kiegyezés a tiszta és a trágár beszéd között. Hadat kell üzennünk a szennyes viccelődésnek, amikor a férfiak maguk között vannak és nekieresztik a vaskos szót. Beszédünk leleplez, megmutatja: igazán szeretjük-e Istent? Aki imádkozik hozzá, az nem káromkodhat. Lehet keményen parancsolni, szigorúnak lenni mérges- ség és szitkozódás lármája nélkül. A keresztyén ember vidám szívű, szava is derűs, még a tréfálkozást is szereti, de kíméletlenül szembefordul minden léhasággal, epés gúnnyal. Mindig komolyan veszi a másik embert és megbecsüli. Minden szavunk építi vagy rombolja a közösséget, mért hat a többiekre. Még jobban hat reájuk, ami szavaink mögött van: szívünk indulatja. Ha a felülről való szeretet szed ráncba minket, akkor minden szavunk nyájas közeledés és megbocsátás, erősödik a közösség, mert hallgatunk egymásra és megértjük egymást. Barátság beszélgetés, társaság társalkodás nélkül nincsen. De bontja a közösséget, ha a magunk igazát vitatjuk, háta mögött befeketítjük társunkat, noha szemben hízelkedünk. Minden ítélkező, sértő, lenéző, bántó szó rombol. Isten minket beszédünkben tökéletessé akar tenni. Kevesebbel nem éri be. Ezt a tökéletességet kell nekünk is minden erőnkkel akarnunk és tőle kérnünk. Urbán Ernő dr. Énekelj, evangélikus Család! írta: Fodor Kálmán. Sok, jóigyekezetű tanítás indult már útnak e lap hasábjain s bizonyára nem eredmény nélkül. Szóljanak most e szerény sorok a magyar evangélikus családok s a magyar evangélikus ifjúság énekléséről. Mert lehet, hogy más téren mindenütt minden a legnagyobb rendben van, az éneklés terén azonban a tudatosan figyelők azt látják, hogy valami baj van! Valami hiányzik, aminek lennie kellene! És ez a baj egyformán magyar is, evangélikus is. És ez az, hogy a lelkek nem nyilnak önkéntelenül énekre, dalra! Hogy napok, talán hetek múlnak el egyesek életében anélkül, hogy ének zendülne ajkukon! Mintha valami kifelejtődött volna a mai örökösen siető nemzedék életéből! A baj természetesen sokkal mélyebb gyökerű, semhogy könnyen segíteni lehessen rajta s talán nem is ott a hiba, hogy ideges korban élünk! Ott találjuk a hiba gyökerét, hogy nem hoztuk magunkkal a gyermekkorból az éneklés üdítő örömének élményeit s nem hoztunk magunkkal olyan énekanyagot, amely kedves örömet nyújthatna a felnőtt kornak is. 1 Ez, főképen magyar vonatkozásban azt jelenti, hogy az iskolákban tanult dalokat a felnőtt kor határánál levetettük magunkról, mert mondvacsinált verseiknek s dallamaiknak értéke a napsütötte életben semmivé foszlott! Viszont: ott álltunk a felnőtt kor határánál ki- üresített, daltalan lélekkel. Már most, akinek a lelke nehezebben fogadta be az új zenei benyomásokat, az elindult és járta és járja az élet útjait daltalanul, kedélyte- len, szomorú csendességben. A zengő hangok birodalma idegen ország a számára! Akinek meg zenére szomjas, kiüresített lelke könnyen magába fogadta a friss zenei élményt, az a felnőtt kor színház- és mozilátogatás szabadságában könnyen találkozott és találkozik azokkal a tiszavirágéletű dallamokkal, amelyek megtöltik szomjas lelkét, de amelyek azután örök gátlói lesznek a valódi, a maradandó, az értékes énekes-zene befogadásának. Az énekes-zene terén nagyon sok minden elsikkadt a hangszeres zenét művelő XIX. században. E század legnagyobb zeneszerzői nem méltatták figyelemre az ifjúságot, I az iskolákat, a pedagógusai így jó-
