Harangszó, 1941
1941-02-23 / 8. szám
32. évfolyafti, i§4l/február 23. 8. szám. I-i Alapította: KAPI BÉLA 1910-bcn. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen melléklet tanév alatt kóthetenkénl a KIS HARANQSZÓ. Beolvadt lapok: 935-ben a Jöjjetek énhozzám 938-ban a felvidéki Luther. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Ür a mi oltalmunkl A Harangizó ■zerkeaztfl-kladóhlvataU GYŐR II., Petöíi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár: az utódállamokba évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 A menekülő falu. A világtörténelem sarkpontja. Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet. I. Kor. 1, 23. Keresztyén életünk kezdetén rendszerint az Ür Krisztus tanításaiban és csodatételeiben gyönyörködünk. Urunk páratlan Tanító és utolérhetetlen Csodatévő, igazi hivatása azonban mégis az, hogy ő Megváltó. Csupán csak tanításaival és csodatételeivel nem válthatta volna meg a bűnbe sűlyedt emberiséget. Erre csak a kereszten függő Bárány volt képes. Krisztus keresztje titok és legyünk őszinték: Egyházhíveink nagy többsége előtt ez a titok megfejtetlen. Legtöbben csak odáig jutnak el, hogy azt mondják: Krisztus szenvedésével példát mutatott nekünk a tűrésre! Ez igaz, de a kereszt mérhetetlenül több, mint példaadás: Helyettes szenvedés, bűnömért való elégtétel, mely a bűn súlyos kérdését a jelen világ és az örökkévalóság számára megoldja. Minden keresztyén felekezetnek van valamilyen sajátos jellege. Egyik a jócselekedetek üdvözítő voltát, másik az előreelrendelést, harmadik a felnőtt keresztséget, megint másik a szombatnap megünneplését tartja fontosnak. Nekünk evangélikusoknak az a jellegzetességünk, hogy hitrendszerünk középpontjában a Krisztus váltsághalála áll. Keresztközéppontú egyház vagyunk. Az a meggyőződésünk, ami Pál apostolé volt, hogy a világtörténelem sarkpontja a Krisztus váltsághalála. Innen van az, hogy elsősorban és mindenekfelett Krisztust a megfeszítettet prédikáljuk. Harmati Béla. Amint irtani már, erdők között feküdt a falum, távol mindentől, de az élethez közel. Egészséges lelkű falucska volt, áldott és erős. Egy emberöltővel ezelőtt derült volt még az arca s napsugaras, mint a tavaszi ég. Aztán az idő ezt a nagy nevet dobta volt közénk: Amerika! Dollárhegyek integettek felénk és megindultak a férfiak. Nem kalandvágy hajtotta őket, hanem a békés öregség, a gazdagabb holnap. Kevéssel utóbb ránk tört a háború! Folyása közben felragadta, megforgatta s porba dobta a falu lelkét, mint forgószél a falevelet. A bizonyosság, az öröknyugtuság megfogyatkozott s maradékát mohó szájjal pusztították az „új tudományoktól“ telített hazaverődők. De városokból is jöttek élet-ígérők. Fecsegett a nyáluk, amikor a holnapokról beszéltek. Soha nem fogták az ekék szarvát, soha sem tartoztak a fajtánkhoz, de most eljöttek, hogy rátelepedjenek a falucskámra, mint hullott vadra a dögkeselyűk. A katonáinkat nem vádolom, hősök és lebír- hatatlanok voltak, rettenthetetlenek, de a lelkűkben megingott a hit, kifosztottabbak lettek az elfutott vérző évek alatt, mint a letartott mezők. Nem maradt semmijük, amibe agyoncsigázott életükkel belekapaszkodjanak s ha nagyhitű öregjeink az Igéről beszéltek nékik, megmosolyogták őket. Ha valaha templomjárók, Istenben bízók voltak, most üresen ásító padok és ijesztő káromkodások mutatták, hogy: mások lettek. A fiatalság is más lett. Az évszázados „szegénylelkűség“ messzire futott, csak úgy fénylettek a koponyák, | teremtek új BCCMiUim FŐIffli ___1 ú takon járók, mint erdeink közt a vargánya gombák. Piszkos kis újságokból, olcsó könyvekből csak úgy áramlott a sok megváltó gondolat s a falum szomjazta, itta, habzsolta a milliónyi betűt és olyan mélyre futott a betű-rengetegben, hogy a feje- búbja sem látszott ki belőle. Mindez nem lett volna baj, de nem tudott tájékozódni már. Hitelt talált a lelkében mindenféle betű, mindenféle szó, de kivetette, ellökte magától Isten szavát, az Igét! A gyakorlatban ez abban mutatkozott, hogy az egyik helyen az asztalon találtam, sok használattól sárgán és piszkosan a „Halálfejű sárkánykígyó titkát“ valami 150 folytatásban, az Igét meg a polcon, ahol lepte a por. A falu menekült az Igétől!... S milyen szomorú volt a menekülése! Láttam menekülni embereket égő házakból s az árvíz szeny- nyes, sárga hullámai közül, de egyik sem volt olyan megrázó és szomorú, mint az Igétől való menekülés. Mintha halálra ítéltek menekültek volna a király kegyelmi levele elől! A falum lakói közül egymásután dobták lovak közé a gyeplőt és új, ismeretlen utakra vágtatott az élet. Hát te menekülsz-e az Igétől, testvér? Az Ige nem menekült el tőled s eljön az idő, amikor a Szentlélek eléd áll és visszatérít hozzá. A falum arca változó, menekülő lett, de az Ige örök maradt, amiképpen öröknyugtuak maradtak az ölelő erdők. Azok nem lettek torzzá, csak az ember. Jakus Imre,
