Harangszó, 1941
1941-12-28 / 52. szám
426 HX*XNÖ«*Ö 1941. clecemb'er 28. veszi észre mindenki; nem az üzlet után futók, az élvezethajszolók, a civakodók, a hatalmat keresők, csak azok, akik az ég felé néznek, ég felé figyelnek. Egyszerű, szelíd szívű, csodaváró pásztoremberek és a napkeletnek csodalátó bölcsei. Ők, az égrefigyelők, a csillag fényénél eljutnak a Megváltóhoz, akin keresztül az isteni kegyelem reázáporozott erre a bűnös földre. Micsoda megváltás ez a csillag! Ennek a fényénél írták meg az apostolok az Üjtestámentumot, amelyből a megváltó szeretet tanítása sugárzik. Ennek a fénye vetíti elénk az isteni életet, az örök mintát és célt. Csak egy halvány sugár róla az emberi lélekre s íme, hogy megváltozik az ember karácsonykor. Mennyi rejtett szeretet, örömszerző ajándék, áldozat. íme a két csillag, egy földi és egy égi csillag. Mi pedig ott állunk tétován a két csillag között. Az egyiktől kiábrándultán, utálattal fordulunk el, a másiknak szép fényében sütkérezünk, költészetében gyönyörködünk, de nem tudunk megindulni utána, mint a pásztorok és a napMentés a pokolból.*) Most gyerünk Matilddal egy másik cellába. Ebben tartják a börtön leghirhedtebb és legveszedelmesebb rabját. — Ennél — magyaráz az igazgató — hasztalan minden jó szó, hasztalan minden ütés. Mint a vadállat, rögtön támad és üt, ha közelébe kerülnek. Cellája majdnem teljesen üres, hogy semmit se használhasson támadó fegyvernek. ömaga az úgynevezett „nehéz vasban“. A széles nyak- és derékvasat elől, hátul két-két súlyos lánc köti össze. A derékvasról két kurta lánc indul a csuklóvasak felé, hogy a kéz mozgását szűkítsék minél kisebb körre. A lábán hasonlóképpen hatalmas bilincsek rövid lánccal. S ez az ember már másfél éve viseli ezt a borzalmas terhet! Egy pillanatra odavillantja tekintetét az ajtóra, felméri a belépő Matildot, aztán meglepetten tovább kémlel, jönnek-e mások is? Látja, hogy nem jönnek, de azért elfordítja fejét. Senkihez semmi köze. Maliid megáll mellette s nagy szánalommal nézi a földön heverő embert. Hirtelen kiszól az őrnek: — Hozzon csak egy széket! Az őr bedugja a fejét és tagadólag rázza: — Azt nem lehet, kérem. Rögtön fegyvernek használná... Matild erélyesen rászól: *) Mutatvány Farkas Zoltán: Foglyok angyala gimfi most megjelent munkájából. keleti bölcsek, mert sem csodavárók, sem csodalátók nem akarunk lenni. Ezért nem is jutunk el Krisztushoz. Ezért van — őskeresztyénségünk dacára — annyi szociális nyomor, háborús szenvedés, mert keresz- tyénségünket okmányokkal bizonyítgatjuk, nem pedig életünkkel. A háború tüzétől elvakított boldogtalan ember nem veszi észre a betlehemi csillagot, amelynek fényénél eljuthatna a lelkek békességéhez, a Megváltó keresztjéhez. A világ megy a maga boldogtalan útján, más csillagok, más keresztek után. Ám Jássa, hová jut. A világ békessége nem tőlünk függ, de lelkünk békességét megmenthetjük, ha a betlehemi csillag fényét a mi kis világunkban nem engedjük kialudni s ez a csillag sugározza be életünket az új esztendőben. /’só Pál. Az Űréi vagyunk. Éppen ez a legfőbb vigaszunk és örömünk, hogy olyan Urunk van, kinek kezébe adott az Atya égen- földön minden hatalmat. Ki merne, vagy tudna hát ártani nekünk?! Luther. — Legyen szives, hozza el a széket az én szobámból! Nagy fejcsóválások és dörmögések között érkezik vissza vele. Odaállítja Matild mellé, de a kezét alig akarja levenni róla. Matild komoly szemöldök- rándítására aztán kikotródik. Most a fogolyhoz fordul: — Keljen fel! A fogoly sötét arccal, kelletlenül tá- pászkodik felfelé. Hát ezért kell a szék, hogy beletelepedjék, mint valami főbíró s maga elé állítsa az alázatos bűnöst? No, várj csak ... Elképpedéssel hallja azonban: — Üljön le, szegény ember, erre a székre. Pihenje ki magát kissé. Meglátja, jót tesz. Majd én addig várok. Azt a derűt, ami a sötét arcon egyszerre felragyog, a jóérzésnek azt az' önkéntelen sóhajtását, amely felszakad belőle, ahogy rárogyott a székre, sohsem lehet elfelejteni! Egyszerre megtörik a jég. Matild nyugodtan beszélhet, figyelmes fülek hallgatják. Egyszerre azonban hirtelen félbeszakítja Matildot. Fejével az ajtómelletti fal felé int: — Nézze, ott azt a lyukat! Tudja, hogy került oda? Én csináltam. Mindjárt megmondom, hogyan. Azelőtt ácsmunkát végeztem a cellában s egy nap agyon akartam csapni az őrt. Mikor belépett, megcéloztam fejét az ácsfejszével, de a fejsze kiröpült nyeléből s egyenesen neki a falnak. Nézze azt a derék kis mélyedést! — húzódik vigyorra a szája. — Nyakig kettéhasad a feje, ha eltalálom. Nyakigi Mérlegen. A józan életbölcseség naponként kötelességévé teszi az embernek, hogy mindent mérlegre helyezzen. Különösen kötelességévé teszi akkor, amikor évfordulóhoz érkezik. A múltat lezárni és az ismeretlen jövendő felé elindulni csak akkor tud nyugodt lélekkel az ember, ha ezt a mérlegelést elvégzi. Mielőtt az óesztendőtől elbúcsúznánk és az újesztendő kapuján átlépnénk, tegyük mi is mérlegre az életünket és életünk eseményeit. Azonban vigyázzunk, hamis mérleget ne használjunk. Ne felejtsük el, az egyetlen igaz mérleg a Jézus Krisztushoz való viszonyunk. Mindent ezen kell mérnünk. Ne felejtsük el azt se, hogy nemcsak mi mérünk. Mér az Isten is. S Isten az életünket a Jézushoz való viszony mérlegén méri. Vájjon milyennek fogja találni? Bizony könnyűnek találtatunk. Ez az őszinte beismerés indítson magunkbaszállásra s Isten kegyelmének meglátására és megragadására. Csak őbenne van és az az újesztendőben is csak Általa lehet megtartásunk! Szinte kéjeleg képzelete véres munkájában s vércseszeme közben élesen figyeli Matild arcát. Majd hirtelen rákiált: — Maga gyerek! Hogy jut ilyen gondolatra, hogy csak úgy egyszerűen besétál közénk, banditák közé? Nem tudja, hogy én vagyok a leghirhedtebb gonosztevő egész Kakolában? Vagyis a leggonoszabb ember egész Finnországban? Mondja, nem fél? Matild mosolyogva rázza a fejét: — Egyáltalán nem. Nagyon jól tudom, kicsoda maga, de azt is éppen olyan jól tudom, hogy nekem nem akar rosszat. Egyébként pedig velem az Isten, megvéd ő minden rossztól, nincs okom félelemre. — Szóval maga afféle Krisztus követő ... Kicsit elgondolkodik, aztán folytatja: — Soha életemben nem tapasztaltam még olyan kedvességet, mint máma. Különös dolog. Éppen ma gondoltam magamban, milyen árva is vagyok. Senki az égvilágon nem törődik velem. S itt van. Egyszerre csak előáll valaki és kedveskedik nekem. Szinte kedvem lenne felcsapni Krisztus követőnek.. Ha ugyan:. Matild érzi, hogy most olyan szavak csúsztak ki ennek az embernek a száján, amelyek lelke mélyéről vetődtek fel. A következő pillanatban azonban már elsötétül, fogát csikorgatva tépi- rázza láncait s e pokoli zenekísérettel tajtékozza: — De hogy javuljak meg ebben a vaspokolban?! Mikor véresre rágják a húsomat! Ettől csak gonoszabb leszekl Ördög, tetőtől-talpig!
