Harangszó, 1941
1941-02-09 / 6. szám
ivminan i ■ 8 2. évfolyam. 1941. február §. 6. szám Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingytn malléklat tanév alatt kéthatankönl a KIS HARANQSZÖ. Beolvadt lapok: 935-ben a Jöjjetek enhozzám 9 38-ban a felvidéki Luther Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Ür a mi oltalmunk! A Harangszó ■zerkesztö-kiadóhlvatala GYŐR II., Petófi-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár: az utódállamokba V4 évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 A menekülő falu. „Én“ őfelsége. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. • Filippi 2, 4. Romlott emberi természetünkből folyik, hogy szinte semmit sem tudunk önzetlenül csinálni. Cselekedeteink rugója legtöbbször a haszonlesés. Még úgynevezett jócselekedeteink mögött is álnokul ott lappang a számítás. Bármit teszünk, minduntalan azt kérdezzük önmagunktól, — olykor hangosan máskor titkon —: Mi hasznom lesz nekem mindebből?! Szomorú valóság, hogy mi emberek királlyá koronáztuk életünkben „én" őfelségét, aki szinte egyeduralkodóvá lett felettünk! Kiki magának! Első személy én vagyok! — ezek lettek kedvenc jelszavaink. A veszedelem mármost abban van, hogy az önzés nem egy egyszerű bűn csupán, hanem sok más bűnnek a szülőanyja, mint irigység, féltékenység, kapzsiság, irgal- matlanszívűség, vagyonhajhászat, törtetés, mások legázolása, hazugság, lopás, csalás, gyilkosság, amelyek mind-mind az önzés'veszedelmes szülöttei. Üdvözítőnk hadat üzen az önzés uralmának és felmagasztalja az önzetlenséget: Aki nagy akar lenni közietek, az legyen a ti szolgátok! — mondja. Nem azért jött az embernek Fia, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért. (Márk 10:43, 45.) Ez a világ epedve várja Krisztus tanítványait, akik haszon és ellenszolgáltatás nélkül is hajlandók jót tenni és újból felszínre hozzák a „szívesség“ már-már elfeledett eszményét. Akik „én“ őfelségét, Krisztus ereje által letaszították magas trónjáról. Harmati Béla. Hogy kerete is legyen annak a néhány cikknek, amit a „menekülő faluról“ írni akarok, kiválasztok az ezernyi látott falu közül egyet és ennek az egyetlen egynek a menekülésében mutatom be az egyetemes élet arcát. A szó- banforgó falucskát körülvették az erdők. Lassan, lassan megöregedtek és hallgatagon kémleltek a völgybe. Vigyázták az életet, aminek változott az arca. Régente nyugodt volt ez az arc, mint az anyaföld és nagyméltóságú, mint a magasló tölgyek. Aztán az időben rázkódni, reszketni kezdett, mint a nyárfák levele. A vonásai kószáltak, zavarosak lettek és a szeméből kilobbant a fény. A szép, a látó, a jövőt termő falu megvakult. Nem látott maga körül hajnalt, csak éjszakát. S a fák zokogni kezdtek; fájt nekik, hogy a zöldjüket úgy kínálhatták csak, mint ravatalra a koszorút. A falu nem vette észre a gyászát: vak volt! Vaksága, szomorúsága abban állott, hogy most látta magát igazán látónak és új pillantása szegényesnek, életsorvasztónak, kibírhatat- lannak látta meg az apák életét, leikéből meg előlengett, mint bontott vitorla, a vágy: menekülni... menekülni... El az erdők közeléből, mert a fák között hallgatás lebeg és csend. El a földekről, amiket megül a nyugalom, el az egész ősi élethorizonttól, aminek ölelése úgy körülhatárolja a faluk életét, mint kisdedekét a faragott bölcsők. S megkezdődött a menekülés! Az írástól, amin billenés nélkül századokig nyugodott az élet, a családtól, gyermektől, amik teherré lettek, miiiL-flp pjpli^owv^ako( PFFfMMinis rtii&imii í lőne, az ekéktől, a földektől, el a rendőri posztokra, gyárak falai közé, el a nagyerejű falvaktól akármerre, akárhová! ... Erről a szörnyű, rohanó menekülésről szólnak a következő írások. Olvassátok őket, testvéreim, és ha valaki perbe akar szállani Velem, szívesen folytatom a nagy pert levelezés útján. Címem Sár- szentmiklós. Most csak annyit még: ha vihar veri az erdőket és kidől egy szálfa, sírni kezd az erdő! Ha egy magyarban meghal a falu csoda- lelke, sír a fajtám. És minden eltorzult, megvakult életet megsirat az Isten. Mert ő szépnek, erősnek álmodta ki a magyart és rajtunk dől el, hogy nem leszünk-e torzói a fajnak. Jakus Imre. Evangélikus Iifuság címen van már lapja és örömmel állapítjuk meg, benne értékes olvasmánya is egyházunk ifjúságának. Aki az ifjúság között forgolódott és dolgozott, az tudja, hogy az ifjúság milyen mohó vággyal olvas. Tudja azt is, hogy sorsdöntő ránézve az, hogy mit olvas. Nem kerülhette el a figyelmét az sem, hogy az ifjúság mindent elolvas. Az amerikai betörő regénytől kezdve a képzeletet felfűtő kétértelmű, izgató füzetekig a filléres ponyvairodalom szédületes tömegterméke terített asztal előtte, melyről válogatás nélkül eszik, hogy éhségét elverje. Természetes, hogy ezáltal megfertőződik a lelke. Pedig ez a lélek drága kincs! A megmentése és tisztántartása egyháznak, nemzetnek elsőrendű érdeke. — Áldott missziót végez
