Harangszó, 1941
1941-12-07 / 49. szám
1941. december. 7. HARANGSZÓ 40f. lommal, még bőségesebben adhatjuk azt, amit szívünk szeretetével igyekszünk most adni lapunk hasábjain olvasóinknak. A Harangszó iránti szeretetünket mutassuk meg ezzel, hogy a Harangszó is- még jobban megmutathassa olvasói iránti szeretetét. Az új egyházi esztendő kezdetén minden olvasónktól csak egy címet kérünk hát, hogy olvasóinknak ezentúl még többet és még jobban szolgálhassunk! Két évvel efcelőtt kezdődött az a 105 napig tartó szomorú s mégis dicsőséges harc, melyet a nemzetek Dávidja, a finn nép vívott az istentelen Góliáttal a vallás, szülőföld, otthon, kultúra védelméért. Ezt a harcot soha nem tapasztalt csodálattal nézte a világ. S amikor azt kutatta, hogy a csatavesztés ellenére is mi volt a finn nép erkölcsi diadalának a titka, maga előtt ezt az egy szót látta: hit. A finn nép ezt a harcot Istenbe vetett hittel harcolta. Olvassuk el a most megjelenő Megváltott ország c. könyv lent közölt részletét, képet nyerünk arról, milyen hittel vívta ezt a harcot a finn katona. A harc befejezése után is ezzel a i hittel néztek északi testvéreink a holnapba. Tudták, hogy a pusztulás nyomán új élet támad a finn földön. Tudták, hogy az éjszaka után hajnal jön s a megkötöttségből lesz szabadulás. Tudták, hogy Isten keze tartja a finn népet. Ádventi néppé lettek. Reménykedtek. S íme, két év se telik bele, már valósul a reménységük. Advent ködén át kezd felragyogni felettük a karácsonyi öröm napja. Adja Isten, hogy mielőbb teljes legyen ennek a ragyogása! DECEMBER 6. Névnapod ünnepén az egek Urának Hálát mond és forró fohászt küld szivünkf Hálát, hogy megtartott szeretett Kormányzónk, S fohászt, hogy még soká tartson meg nekünk. Éltessen az Isten erö-egészségben', Adjon napsugaras életet Neked, S bölcs vezetésére hódoló népednek Erős, biztos, el nem fáradó kezet! Szentelje meg Isten törhetetlen hited, Amely a legnagyobb vihart is kiállja, S áldja meg szemed mely ködben, homályban is A jó irányt, a célt mindig megtalálja. S engedje megérned azt a boldog napot, Mikor otthon lesz majd minden magyar-vér, Mikor Magyarország újra nagy, dicső lesz . . . Ez a kívánságunk szeretett Vezér. Dr. Mészáros Sándor. Utam terhes, mit nem könnyít más, csak a hit: Éltem estéje gyorsan itt lészen.“ Átérzem a pillanat komolyságát. Nem bírok, meggátolni testemen egy kis megindult remegést. Félelem fog el, hogy nem tudok mit mondani ezeknek az embereknek, kik fehér sorokban falként állnak előttem. Ám ha nekem nincs is mondanivalóm, beszél az Isten, ő, aki oly sok lelket hódított meg itt nfagának. Ez megnyugtat és felolvasok az Ujtestamen- tomból, amelyet zsebemből vettem elő: „Azt tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.“ — Bajtársak, aranyat jöttünk keresni és éppen készülünk megvásárolni azt. A hazát keressük, szeretett hazánkat váltjuk meg vérrel a magunk és gyermekeink számára. Drága az ár, de ha megfizetjük, magunk is meggazdagszunk. Suomi, ez a hideg és szegény ország a mi egyetlen gazdagságunk, ez az az arany, melyet a salaktól szenvedések tüze tisztított meg, arany, melyről azt tanácsolom néked, hogy vedd meg és meggazdagszol. Testvérek, fehér ruhába öltözötten álltok itt sorfalat. Mintha csak képmása lennétek annak a fehér testvérközösségnek, mely a mi igazi hazánkat népesítette be ott fenn a magasszí etek egy levélből, melyet a nálunk is jól ismert Viljanen Pál lelkész írt, aki ösztöndíjasként egész évet töltött Magyarországon, jól megtanulta nyelvünket és egy finn könyvnek magyarra fordításával is kifejezte háláját a magyar evangélikus egyház vendéglátásáért. Fordítása a Harangszó kiadásában jelent meg: Pietilá Antti Yaakko: A bűn mardosása és Isten békessége. Levelében ezeket írja: Nagy időket élünk most. Ma vassal és tűzzel írják a történelmet. Merem állítani, hogy nagy dolog ez a mi részünkről. Ezideig visszahódítottunk a muszkától többet, mint amit 1939—40-ben elrabolt tőlünk. Bizonyára Magyarországon is híre jár csodálatos győzelmeinknek. Isten megsegített bennünket kegyelmében. Sajnos, áldozatokat is kellett adnunk. Több kedves hittestvérünk elesett. Legfájdalmasabban érint bennünket az, hogy testvérünk, Havas Väinö is elesett. A veszteség megremegtette az Ür egész Sionát. A legnagyobb finn evangélium-hirdetők egyike hallgatott el benne. Emberi szemmel nézve azt gondoltuk volna, hogy még sokáig szüksége lesz a mi szeretett szép egyházunknak munkamezején az olyan hűséges és nemes munkásra, mint Havas Väinö volt. De más volt az Ür akarata. Az egekben lakozó tudta, hogy Väinö megharcolta a maga harcát és magához vette őt innen a háború és harcilárma közepéből ragyogóbb és csendesebb légkörbe, ahol nincsen többé küzdelem és hálál. Isten az ő kegyelmében mind a mai napig megőrzött minden veszélyben. Mind a testemet, mind a lelkemet. A hitságban s amelynek visszatükröződése ez a hó és jégország lakóival idelent. Harcba megyünk, de tiszta fegyverekkel megyünk, mert tiszta a lelkiismeretünk. Mi nem akartuk a háborút. Mi csak azt kértük, hogy békében élhessünk. De rá- kényszerítettek bennünket, hogy szembeszálljunk a mocskos szuronyokkal. Nem tehetünk egyebet, mint hogy ellenük megyünk, mert nem félünk és nem szoktuk meg a kitérést. Testvérem, nézz körül! Amit látsz, az mind a hazád. A gránátszaggatta csataterek, a kitépett fák s a füstölgő romok. A testvéreid melletted, az ő apáik, a mi apáink és azok munkája. Ez mind a mi drága hazánk. Ha ezt nem vennéd észre, azt tanácsolom neked, végy szemgyógyító írt, hogy láss; hogy szeress; küzdj és szenvedj a hazáért; hogy feszítsd szuronyodat Kelet serege ellen. Szemgyógyító írra van szükségünk, hogy lássuk, hova kell a harcban céloznunk. Az ellenséget kell célbavennünk, de szeretetünk célpontja a haza. Azt lássuk fegyvereink távcsövében. Azt lássuk állandóan lelkünk irányzékában. Itt befejezem. Nem vagyok képes tovább beszélni. Valami különös erő elér- zékenyít. Megakasztja a szót torkomban és megremegteti a hangomat. Nem valami buta érzelgősség ez, nem is aggodalom, hanem valami olyan nagy érzés, ami nem tud szavakká válni, sem mások által nem lesz érzékelhető. De nincs is erre szükség. Mindenki maga is érzi Megváltott ország.*) Irta: Viljo Sara ja. Fordította: Garam Lajos. A fedezékben csönd van, halálos csönd. A kinti hangok nem hallatszanak le ide. Azok a háború mindennapi, földfeletti életét jelentik, a robbanó gránátok, süvítő srapnellek. A földalatti fedezékben azonban csönd van. A hóruhás harcosok tömött sorokba zsúfolódtak. A közelség az összetartozás érzését kelti. Kimondhatatlanul nyugodt, majdnem szent ez a gerendafallal kidúcolt földalatti üreg. Kint tombol a háború, idebent esti áhítatra készülünk. Hogy azután mi lesz, az más lapra tartozik. Mindannyian tudjuk, hogy támadásba kell mennünk és hogy ez sok életbe kerül, de az nem az én életem és nem is a legközelebbi bajtársam élete, így gondolkozik mindegyik. Én a sorok előtt állok. Soros lévén, én végzem az esti áhítatot. Szívesen is teszem, mert észrevettem és magam is éreztem, mily szomjasan fogad itt az ember minden igét a szent evangéliumból. — Sapkát le! — vezénylem. És pillanat múlva buzgón énekeljük: ,,Nyomorult vagyok, déreg, föld vándora itt, Jobb hazám odafönn vár rám készen. ') Részletek a sajtó alatt levő és a közeli napokban megjelenő műből.
