Harangszó, 1941
1941-12-07 / 49. szám
'402. HARANGSZÓ 1941'. ctecemBer 7. ben Is megmaradtam, ámbár nem sok dicsekedni valóm van vele. Bizony drága dolog a fronton a hit. Megvan benne ennek és a jövendő életnek az ígérete. A kivételes viszonyok miatt ezidén nem tudtuk a szokásos egész országot átfogó nagy seuratokat megtartani. Elhalasztottuk ezeket arra az időre, amikorra szerencsésen befejeződik a háború! Isten adja, hogy minél előbb feltetszék az az idő. Ű adjon egész Európának igaz békét. Egyedül Ö tudja ezt megtenni. Családom jól van a sok magyarnak ismerős papiak dombján. Korábban, amíg a kegyetlen moszkvai kényszer-béke sötét árnyékában éltünk a bolsevista barbarizmus örökös fenyegetése alatt, gyakran hasított bele a fájdalom a szívünkbe, amikor a gyermekeinkre gondoltunk. Most egész máskép van. Minden kegyetlensége ellenére is derűsnek látszik az élet. Gyermekeink nem jutnak most már a bolsevizmus fenevadjának körmei közé. Hisszük, hogy nekik jobb jövendőjük lesz, mint amilyen a mi sorsunk egész életünkben volt. Ti bizonyosan megértitek, hogy j milyen új reménység tölti meg népünknek a szívét. Hogyne repesne minden finn szív, amikor Karjala kemény sorsot átélt népe most újra visszatérhet szülőföldjére, otthonába. Nem változtat a dolgon az sem, hogy sokan csak üszkös romokat találnak. Mégis megmaradt a föld. Megvannak a szántók. Mindent újra meg lehet építeni. Isten megsegített minket. Áldott legyen az ő szent neve! Evangélikus ember evangélikus lapot olvas ! eléggé és mindenki tudja szavak nélkül is: a halállal kell szemtől-szembe néznünk és vérünkkel megváltani ennek az országnak szabadságát. Ma te, testvérem, holnap én, mit törődünk vele, hacsak megáldott holttestünk oszló részecskéi szabaddá teszik ezt a földet. Ezért hal. kan, lassan elmondom az „Ür áldását“ és így megáldottan elindulunk megváltani az országot. Tudod-e milyen a finnek éjszakai támadása? Olyan mint maga a némaság, a lesben álló vadállat némasága, amely a prédára ütve gyorsan ragadja meg azt és addig szorítja torkát, míg az elpusztul. Gyors és okos és ha kell kitartó. Nem ernyed egy pillanatra sem. Gépiesen, de leleményesen teljesíti a rábízott feladatot. És győz, mert nincs mit vesztenie. Vezényszó hangzik: „Feküdj!“ Gyorsan engedelmeskedem. Mintha Heikki havas alakját látnám odébb, de nem vagyok benne biztos, tudakolni meg nem merem. Az ellenség meghallhatná. Csak várok. Várunk mindnyájan. Géppuskáink nem lehetnek még eléggé védett állásokban, vagy tüzérségünk nem kapott még parancsot a tüzelésre. Minden pillanat egy örökkévalóság. Végtelennek, kínosan hosszúnak tűnik fel. Feszülten fülelünk, de csak nem jön parancs. Tudom, hogy amott néhányszáz méternyire előttünk van az ellenség, tömeg, amelyet meg kell zavarni, meg k<n< commisíteni, Kereszt alatt egy asszony fekszik.*) A hó lehullt, a lankás út fehér lett, — De három bús arc volt a legfehérebb A hold, mely fönt hűvös azúrba járva hideg fényt csorgatott a hóvilágra. A Krisztus-arc a durva köbe vésett, amint egy vándort szánakozva nézett. Fehérebb volt a dér-megeste lennél, ki összeroskadt ott a kőkeresztnél... Nagyon távol szán halk csengői csengtek. Fehér fényben sötét varjak lebegtek. Varjú-had árnyát hold fehérén oldva gyászkendőül a dermedt főre dobta. A hold, hogy elvonult a barna fátyol, s alátekintett fénykor-udvarából: Keresztjén Krisztus, tisztán látja: mozdúl, szemébe könny szivárg a szánalomtól. Szögátütött egyik kezét lehúzta ... A roskadt testhez száll alá az útra!? Bizony lábát szakítja már a szegről, mikor szán-csengő cseng elő a csendből. Fehér havon haránt, ni asszony fekszik... Kiszáll a szánból két árny s ránövekszik. Átfogja gyöngéden két férfi karja, fölemeli az asszonyt s bétakarja. S amíg alá a hold ezüstje csörgött, keresztjén Krisztus boldogan mosolygott. Kutas Kálmán. *j Mutatvány a szerzőnek „Kezedben Alkotó" című verskötetéből. mert megsértette azt, ami nekünk szent és betolakodott, hogy elpusztítsa azt, ami a mi tulajdonunk. Erre a gondolatra érzem, hogy a bosszúvágy felkorbácsolja véremet és alig tudom magam tartóztat, ni, hogy előre ne rohanjak, lőni akarok és szúrni, míg magam is megsemmisülök — megsemmisülök, mint ahogy a háború mindent megsemmisít. Egyszerre bántó gránátrobbanás hallatszik valahol ott előttem, majd másik, harmadik tíz, száz. A pergőtűz meglepe- tésszerfl és rettenetes kegyetlen. Fák törnek, forgácsok repülnek szerteszét, a hó porzik és fekete mocsok lesz belőle. Süvít, csattog, recseg és zeng. Megvadult őrült áradatként bömböl a tüzérség hangja. Nemsokára már meg sem lehet különböztetni az egyes lövéseket. Csak pokoli dübörgés hallatszik, amibe belevegyül a gépfegyverek kattogó dala, a golyószórók szilaj lövéssorozatai, géppisztolyok durrogása és a puskák felfelszökő sortüze. És az ellenség ugyanazzal a mértékkel válaszol. A pokol teljes, nagy, borzadálytkeltő, fekete. Ki is fogott bele az éjszakai támadásba? Kinek az intézkedése idézte elő ezt a sötét poklot? Előttem a fatönkök torz kísértetkar- jai meredten lógnak a levegőbe. Hóba nyomom a fejemet, de mielőtt megtehetném, máris föld csapódik a szemembe. Az arcomon, szememben, fülemben, számban föld. Gránátszilánk hasít mély lyukat a sisakomba. Golyók fütyülnek Új külföldi ösztöndíjas fjelyek evangélikus teológiai hallgatók számára. A breslaui evangélikus hittudományi kartól azt a barátságos ajánlatot kaptuk, hogy ott készek volnának 5—6 magyarországi evangélikus teológust, mégpedig kifejezetten magyar anyanyelvűeket is olyan mértékben ellátni ösztöndíjakkal és egyéb segélyekkel, hogy jóformán ingyen folytathatják tanulmányaikat. Breslau azon német városok közé tartozik, melyeknek nevét a magyarság saját nyelvéhez formálta: Boroszló, — régi kultúrális és gazdasági kapcsolatok becses emléke. Az odajutás és ott tartózkodás bizonyára most sem ütközik leküzdhetetlen nehézségekbe, hiszen ezidő szerint is vannak magyar ifjak, akik németországi egyetemeken folytatják tanulmányaikat. Nagy kár volna, ha a jóbarátságbó! felkínált rendkívül kedvező alkalom kihasználatlan maradna. Akik az ügy iránt érdeklődnek, segédlelkészek is. szíveskedjenek a hittudományi kar dékáni hivatalához (Sopron) fordulni további útbaigazításért. Isten nem akarta, hogy az ítéletnap hirtelenséggel lepjen meg bennünket. Ezért kegyelmével megtisztelve híven figyelmeztet. Hirdetteti igéjét, megtérésre hív; a Krisztusban minden bűnünk bocsánatát kínálja. ígéri, hogy gyötrel- mes bűntartozásunkat felfüggeszti, ha szent Fiában hiszünk. Hát nem jóságos Isten az, aki ily hűséges atyai szívvel van hozzánk?! Luther. el közvetlenül a fülem mellett. Csoda, hogy meg nem sebesítenek. Hóruhám már fekete és el is szakad egy száraz galy csonkján, amint az alacsony zsom- béknál biztosabb fedezékbe próbálok hú. zódni. Irtózatos földrengés. Vérforraló tűz. Elfeledkezem magamról, mindenről. Valami különös, eddig ismeretlen borzadály fog el. Meg akarja bénítani a karjaimat, mozdulatlanná merevíteni minden izmomat. Félretol útjából minden emberiest és a fájdalmat szorítja helyére rettenetes nyomással, száz, ezer légköri nyomással. Olyan vagyok egy kis gödörben, mint valami akaratnélküli automata gépezet, amelybe még nem tévedt bele életet kioltó golyó. Tehát élek, lélekzem még, bár az agyam ezt nem fogja fel eléggé! Várom, hogy a tüzérség elhallgasson, akkor mi tárna, dunk. — Heikki, ott vagy? — kiáltom, de felelet nem hangzik. Mintha kissé távolabb kúszna valaki. — Väinö! — kiáltom jobbra. Mordu- lás a felelet: — Itt vagyok! Nagy biztonságérzet ömlik át rajtam. Mi még élünk! Felfogok és megértek mindent. Biztosan kikerülünk innen. Félni gyerekes, megalázó dolog. Mit törődöm vele, ha a testemet megölik is, a lel- kemet úgysem vehefik el. És miért is lenne az én életem értékesebb, mint másoké. — Roham!
