Harangszó, 1941

1941-11-16 / 46. szám

HARANGS2Ó 1941 november, lé m. érezted, hogy elhagy, megfeledke­zik rólad az Isten! Mikor elemi csapások értek, kevesebb lett a kenyér, drágább, nehezebb az élet, kilátástalanabb a jövő, bizonytala­nabb a holnap, nem fogta el szí­vedet a csüggedés? Most, hogy Is­ten megtartó kegyelme kishitűsé­gedet megszégyenítette, hálás szív­vel alázkodj meg: „Kisebb vagyok Uram minden te jótéteményednél és minden te hűségednél, melyeket a te szolgáddal cselekedtél!“ (I. Mózes 32, 10.) Hogy meglásd, mennyi okod van a hálára, nézz végül felfelé az Is­tenre! Az aratási hálaünnepen előt­ted vannak gondviselésének lát­ható jelei, a testi és lelki életünk javai. Mindezt meg kell Neki kö­szönni! Imádságos lélekkel zengd hát a zsoltárköltő háladalát: „Áld­jad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményé­ről!“ (103. zsolt. 2.) Az aratási hálaadás ünnepén nézz kifelé s légy megelégedett; nézz lefelé és gyakorold a szeretetet; nézz befelé és alázkodj meg s végül nézz felfelé és légy hálás! S ezt necsak egy nap tedd meg, hanem életed mindén napján. Mi­nél többször teszed, annál jobban észreveszed, veszedelmek, változá­sok, bizonytalanságok világában Isten vezet a jövendő felé, tehát nem kell félned! L. I. Az apa, meg a fia. Elbeszélés. Irta: Szende Ernő. Az ebédnek vége volt. Kajali István letette a kést, a villát. Megtörölte a bajuszát. Jóllakott. Kiadós ebéd volt. Vasárnapi. Felállt és odalépett a sarokba a pi­patórium elé. Levette az ünnepi tajték­pipát, fiókból kivette a zacskót s vissza­ült a helyére. Komótosan kezdte a tö­mést és közben rárebbent a szeme hol a feleségére, hol a fiára. Azután rá­gyújtott. Bodor füstfelhők tornyosultak a mennyezet felé. Jó néhány szippantás után megint csak ráesett tekintete előbb a feleségére, aztán a fiára. Az asszony látta, hogy valami bántja az urát. De a fia is tudta, érezte, hogy valami készül. Azért is ültek oly szótla­nul az asztal mellett. István gazda kivette a szopókát a szájából. Baj volt a pipa körül. Könnyen szeleit. Hát felkattantotta a kupakját és újjával lenyomta a dohányt. Aztán újból szívni kezdte. Most jól működött. Egy jókora szippantás után odaszólt a fiának. Egy orosz város képét rajzolta megrázó szavakkal báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő megnyitó beszédében az egyetemes gyűlés elé. A romhal­mazból — mondotta — sértetlenül csak a dombtetőn álló s az isten- telenség múzeumává berendezett templom emelkedik ki. Még füstö­lögnek a romok, de a győzelmes harcosok a polgári lakossággal együtt már hozzálátnak, hogy a templom újból templommá rende­ződjék át; az istenházát gyorsan megtölti a hívek sokasága, 23 esz­tendős szünet után megkezdődik az első istentisztelet, amelynél megrendítőbb talán soha, sehol nem ment végbe. — Az első, amit. e képről leolvashatok az, hogy a most összeomlóban lévő hatalom csakugyan az Antikrisztus hatalma, amely a hitet és magát a vallást akarja minden formájában kiirtani. Hiába igyekeznek egyes országok­ban szépíteni ezt a tényt és ször­nyű elvakultság lenne, ha akadna olyan keresztyén templom, amely­ben ennek a hatalomnak a győzel­méért imádkoznának . . . Vigyáz­zunk: ide jutna az egyház, ha az örök Isten szolgálatából a politika szolgálatába szegődnék! A másik, amit erről a képről leolvasok: a bolsevizmus elleni háború abban az értelemben kereszteshad járat, hogy — Készen vagy az útra Géza? Géza szeme megrebbent. •— Készen, édesapám. — Csak azért kérdem, mert holnap a hajnali vonattal utazol. Az asszony halkan szólalt meg. — Géza nem a hajnalival. utazik. Az ember szeme kitágult. — Nem a hajnalival? Hát melyikkel? — A kilencessel. — A kilencessel? Hiszen az nem Pécs felé megy! Géza szíve hevesen kezdett dobogni, de bátran nézett az apja szeme közé. — Nem Pécsre utazom édesapám, hanem Sopronba. Az ember kivette a pipát a szájából, letette az asztalra és maga is rákönyö­költ. A hangja éles lett . — Hát aztán miért nem Pécsre? — Ne haragudjon édesapám, de nem akarok jogot tanulni. Semmi kedvem sincs az ügyvédi pályához. Pap akarok lenni. Azért utazom Sopronba. Kajali István előtt elsötétült a világ. Vad indulat fogta el. öklével rácsapott az asztalra, hogy csak úgy zörögtek a tányérok. Áztán kitört belőle a düh. — Már pedig pap nem leszel, ha ad­dig élek is! Géza szívét valami édes meleg érzés töltötte el. Lelke nemessége ott sugárzott az arcán, mikor megszólalt. letöri az Antikrisztust és győzelmes előhaladása nyomán napfényre lép­het újból réjiekéből a katakom­bákba menekült istenhit, virágoz­hat a krisztusi erkölcs, az ember­boldogító szeretet osztogathatja áldásait és újra-épülhet az egyház, nemzet, társadalom, kultúra és mindaz, aminek alapjait a keresz- tyénség rakta le kétévezreden át az emberiség javára. Komoly inte­lem szól ebből hozzánk is: töltse I be egyházunk hivatását a benne- rejlő erő teljes megfeszítésével és sugározza az evangélium fényét ne csak falain belül, de azon túlra, a háborúban felszabaduló népek éle­tébe is, amelyek eddig az istente- lenség sötétjében éltek. És: íme, a meghódított város polgárai s az idegen katonaság — jóllehet, csak az imént még ellenségként álltak egymással szemben —t testvérré lettek a templom helyreállításában és az Isten előtti leborulásban: a különböző keresztyén egyházak miért ne tudnának — reádöbbenve a közös veszedelmekre, — testvér­ként borulni le Isten színe előtt?! Különösen szükség van erre a ke­resztyén egységre éppen hazánk­ban. A felekezeti visszavonások ott kez­dődnek, ahol hatalmi politika kezdődik az egyházak között Isten politikája helyett. Túróczy Z. — Az leszek édesapám! Szent hiva­tást érzek ehhez, mert . . . Az apa hangja belevágott a fiú sza­vába. — Nem leszel! Vagy ha mégis, kita­gadlak! Az asszony sírva fakadt. Kezét rátette az ura karjára és kérő hangon szólt hozzá. — Az Isten is megáld István, ha bele­egyezel. Az ember elrántotta a karját és fel­állt. — Az Istent ne emlegesd! Annak semmi köze ehhez! — De van édesapám! Ő oltotta belém azt a nemes és szép érzést, hogy ezt a pályát válasszam. Az apa gúnyosan mérte végig a fiát. — 'Ügy? Hát akkor válassz köztem és az Isten között! — Itt nem lehet választani, mert mindkettőt szeretem. — Hát akkor válassz az ügyvédség és a papság között! — Már választottam. Pap leszek. Az Ür szolgája. — Hát légy az Ür szolgája! De ettől a perctől fogva nem vagy a fiam! Az anya belekapaszkodott az apába. — István . . . István, miket beszélsz a fiadnak.

Next

/
Thumbnails
Contents