Harangszó, 1941

1941-11-09 / 45. szám

Si. évfolyam 2941. november 9. 45. szint Alapította: KAPIBÉLA 1910-ben. L.ptul.jdono. i Dunántúli Luther-SzSvetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen melléklet tanév alatt kéthetenként a KI8 HARANGSZÓ. Beolvadt lapok: 935-ben a Jöjjetek én hozsAm 38-ban a felvidéki Luther. A Harangszó ■zerkesztö-kladóhivatala GYŐR II., Petfll-tér I. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 10 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár: az utódálla­mokba bi évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,52# Nem vagyunk hátráló emberek! De mi nem vagyunk a meghát­rálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk. Zsid. 10, 39. A mai embernek újra meg kell tanulnia, hogy harc nélkül semmi jót sem lehet elérni ezen a földön. Figyeld meg magadat. Semmi jót sem birsz addig tenni, amíg előbb győzedelmes harcot nem vívtál a benned lévő bűn ellen. Templomba kellene menned. Tegnap gondoltál reá, hogy el­mégy. Itt a vasárnap reggel. De ez is, az is közbejön. Talán csupán csak fáradtnak érzed magad. Olyan jól esik tovább pihenni a meleg ágyban. Az újság is, vagy a könyv, amely a kezedbe került, olyan ér­dekes. Vigyázz! Ha most rögtön nem indítasz villámháborút fáradt­ságod, restséged vagy „halasztha­tatlan teendő“-id ellen: a vasárna­pot templomozás nélkül töltőd el, s nem kapsz a közös istentisztelet áldásaiból! A csatát elvesztetted. Késve érkezik valaki a templom­ba. Ügy liheg, úgy ki van pirúlva, mint a csatából frissen érkezett hős. De kicsit szégyenkezik is. Van is miért: a fenti csatát csak nehezen birta megnyerni. Imádkoznom kellene. Tudod, hogy az imádság micsoda nagy erőforrás. De amint itt az ideje, ilyen gondolataid támadnak: „Várj még egy kicsit. Majd egy óra múlva. Előbb ezt vagy azt el kell intéznem.“ Ezek a gondolatok el­lenséges katonák, akik a jót le akarják benned győzni. És ha azonnal a legkönyörtelenebbül meg nem támadod s meg nem öldöklőd őket: egy kettőre belekerülsz napi munkád taposómalmába, s aznap az imádkozásból aligha lesz valami. Igen: mindig mindenütt akadá­lyokat, ellenségeket kell legyőz­nünk, kísértéseken kell diadalmas­kodnunk, hacsak egy mákszemnyi jót cselekszünk is. Nemcsak a belső, hanem a külső, látható világban is így van ez. A jó ott is mindig csak harc árán érvényesülhet, ha vannak olyanok, akik teljes elszántsággal és oda­adással küzdenek érte. Veszedel­mek, kár, nyomorúság, szenvedés, betegség, emberi gonoszság, ked­vezőtlen körülmények: mind-mind ellenség lehet, melyen győznünk kell, hogy a jó, de különösen a legfőbb jó, Isten országa a mienk legyen. Az Úrnak ezért van szüksége olyan vitézekre, akik nem hátrál­nak meg. És ezért nincs szüksége az olyanokra, akik meghátrálnak. A jó katona sohse hátrál meg az ellenség előtt. Ha meghátrálna, még könnyebben a halálát lelné, mintha kitart. Az Ür országában pedig a meghátrálók bizonyosan elvesznek. Csak azok nyernek éle­tet, akik mindhalálig hűséges, en­gedelmes katonái néki. Te milyen katonája vagy az Úr­nak? El tudod-e mondani a szent­igével most is és mindenkor, hogy: De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei? Dr. Vető Lajos. Énekelj, evangélikus Család! Irta: Fodor Kálmán. (Folytatás.) Megkapóak ezek az ősi dallamok a maguk fenséges egyszerűségük­ben. A népi eredet érződik rajtuk. Méltóságteljes lejtésük mintha azt is igazolná, hogy a népi zenébe fel­szívódott korálzenei hatás terem­tette volna őket. Tessék elképzelni, hogy ilyen jelentőségű dallamaink százával vannak! Dallamok, ame­lyek pár mondatban teljes egészet nyújtanak, kicsiben tökéletesek, zamatosak, egyszerűek, szépek és mindenek fölött: magyarok! Lehet azt meg nem érteni, hogy az ille­tékes tényezők azon vannak, hogy ezek belekerüljenek az énekes­könyveinkbe? Terjedjen velük egyházi életünkben is a magyar dallam, van mit ellensúlyoznia! Vonuljanak be a magyar családok otthonába, hogy necsak faragott székek, díszes cserépedények jelez­zék a magyarságot, hanem zengő magyar ének tegyen hangos bi­zonyságot evangélikus magyarsá­gunkról! Még különösebb jelentőségük lesz ezeknek a dallamoknak, ha művész veszi kezébe őket és mint a jó mester a nyers anyagot: gyúr­ja, formálja, míg tisztult, emel­kedett szépséggé nem lesz. Fogja a dallamot, vizsgálja, szétszedi, elemzi, nézi a dallam ívelő emel­kedését, sűlyedését, apró kis rész­leteiből alkot egy másik dallamot, amely kiegészíti, díszíti, magyaráz­za, kihangsúlyozza a fődallamot; alkot egy harmadik szólamot, amely harmonikus társa lesz az elsőknek. Mindegyik szólam telje­sen külön életet él. Más a dallama, ritmusa, a lendülete, máshol van­nak a lélegzési helyek és mégis szervesen összetartoznak s tökéle­tes, egységet alkotnak. Epúgy, mint egy szétágazó család, amelyben a családtagoknak meg vannak a külön-külön feladataik s amelyben mégis minden munka a család jó­létét szolgálja. Ha szépnek találjuk az ősi dal­lamokat egyszólamú hangzásuk­ban, mennyivel inkább szebbek lesznek ezek, ha több dallam talál­kozik s olvad össze édes harmó­( REFORMÁTUS FŐISKOLA )

Next

/
Thumbnails
Contents