Harangszó, 1941
1941-09-21 / 38. szám
HARANGSZÓ 1941. szeptember 2Í. 310. könyveket ír. Hatalmas műve a Hitel* melynek különösen a nép körében volt gyújtó hatása, a Világ és a Stádium. Mezőgazdasági téren sürgeti a robotrendszer megszűnését. Lótenyésztő egyesületet alapít. Megalapítja a mai O. M. G. E. ősét. Közlekedés terén hatalmas alkotása a. Lánchíd, a Dunán az első gőzhájó, áz Al-Dunán a Vaskapu szabályozása, az országnak vasútvonalakkal való behálózása stb. Nagy munkás volt. Nem hiába mondta róla Kossuth 1840-ben a pesti megyegyülésen, hogy ő a legnagyobb magyar. Rajongásig szerette a faját, egyenesen emésztődött miatta. Lelkére rászakadt a hazáért való felelősség érzése. Nem csoda, ha nem bírja sokáig a hordozását, s idő előtt összeroppan alatta. Születésének 150 éves évfordulójakor pihenő helyéhez Nagycenkre vándorolunk. Legelőször a sírbolthoz lépünk, melyben holtteste pihen. Bejárata felett ez a felirat van: „Voltunk mint ti, lesztek mint mi, por és hamu.“ Ez az enyészet szava. Tovább megyünk, a szobra elé. Rajta ez a felirat van: „Magyarország nem volt, hanem lesz.“ Ez az élet szava. Ezzel megyünk a jövő felé, tanítását szívünkbe vésve: fajtánkat szeretve,' a földet, munkát becsülve, népünk sorsáért emésztődve, a legnagyobb magyar szavával tudva, hogy ez nemcsak jelszó, hanem valóság is lesz: „Magyarország nem volt, hanem lesz.“ Saécjgenylnépföiskola. A legnagyobb magyar születésének 150. évfordulóját most vasárnap ünnepli a nemzet, örülhetünk annak, hogy ez az ünnep nem lesz tovaröppenő szavaknak ünnepe, hanem maradandó alkotást fog maga után hagyni. A magyar társadalom és különösen a társadalmi egyesületek vezetői a mai megnehezült idők szavát megértve, gyönyörű elhatározással és a Széchenyi alkotó egyéniségéhez méltó cselekedettel teszik eredményessé és maradandó értékűvé a Széchenyi-jubileumot. Az összes egyesületek és intézmények, amelyek a legnagyobb magyar életének külsőleg is' hódolni akartak, elhatározták, hogy koszorúk helyett koszorúmegváltás címen azok árát felajánlják egy állandó jellegű Széchenyi-népfőiskola létesítésére. Széchenyi, aki azt hirdette, hogy „a tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma”, büszkén és megelégedetten tekinthet vissza arra a népre, amelyet annyira szeretett, hogy egy század múlva mégis gyümölcsöt A közigazgatás a személyzet dolga. Elvégre Pista nem azért doktorált, hogy rabszolga maradjon egész életében. Gépies munkát lehet végezni jogi szaktudás nélkül is. Neki több kell. Magasabbra vágyik. Távolból és utóbbi hónapokban már kivehetően, egyetemi tanszék integet feléje. El is éri, ha minden jól megy. S ép ezek a hártya-lapocskák segítik hozzá. Egy-egy aprócska léggömb ezek a jegyzetek. Egyenként emelkednek a feje fölé. Himbálózó, színes tömegbe verődnek össze. Pista tudja, hogy már nem kell sok hozzá. Egy-két hónap, talán félesztendő s akkor már lesz annyi léggöm- böcske, hogy őt magát is elbírja. Felemelkedik vele együtt, kiröppenti a szabadba s egyenesen az egyetemi székbe ülteti. Ezért nem- ún bele munkájába. Pedig nem mértéktelenül szórakoztató a tárgya. „A városok önkormányzata és a reformáció.“ Ez a legújabb. Még néhány lapocska és elkészül vele. Eddigelé sem változatosabb, amit írt. Értekezéseinek címében az első három szó mindig ez: „A városok önkormányzata.“ Csak az más, ami utána következik. Minden lehetséges és lehetetlen vonatkozás szerepelt ottan a középkortól és az árumegállító jogtól egészen a tárnokmester szeszélyéig. S Pista mindezekre végtelenül büszke volt. Mi sem természetesebb hát, hozott az elvetett mag és a mai magyarok, valóban hű magyarok tettekkel és nem csupán szóval iparkodnak méltók lenni a legnagyobb magyarhoz. Mi, akik először raktuk le a népfőiskola alapját hazánkban, szívből örülünk, hogy a jubiláló nemzet a legnagyobb magyar emlékét népfőiskolával akarja az utókor előtt még elevenebbé tenni! Szemben az istentelen- ség démonával... * Bárdossy miniszterelnök a múlt héten rádióbeszédet mondott, melyben megrázó erővel irányította minden magyar figyelmét a bolse- vizrnus elleni harcra. „— A magyarság most másodízben találja magát szemben a bolsevista anarchiával — mondotta a miniszterelnök. — Először huszonkét évvel ezelőtt — a saját portánkon, a saját országunkban kellett megküzdenünk vele. Akkor a világháború véres erőfeszítései után elaléltan és végleg kimerülve köny- nyű prédául estünk oda neki. Négy és fél hónap szenvedései után újra magára ébredt a nemzet és kivetette magából a mérget, amelynek fertőzése számunkra azóta többé nem veszély. — De amikor a baráti Német Birodalom megindította gigászi hogy mindenkit lenézett. Elsősorban pedig az irodaszemélyzetet. Az irodaszemélyzetnek pedig kívüle még három tagja van, az egyik a főnök, aki a szomszédos szoba párnás ajtaja mögött élt és akit az illetékesek egy — Pista szerint — gyenge pillanatukban tanácsosnak neveztek ki. Vele jelenleg nincsen baj. Szabadságát mindjárt most júniusban vette ki. Üres szobájában árván lóg a zöld-párnás ajtó. A másik kettő vele együtt dolgozik. András, az altiszt és Lili, a gépírónő. Andrással sincsen baj. Apró, vékonylábú asztalkánál fogadja a feleket mindjárt a bejárat mellett. Ilyenkor, mikor már felek nem jöhetnek, békésen álmodozik fehéres-barna, nagy csomó bajusza mögött és unaloműzésből hüvelykujjait malmozza egymás körül. Voltaképen Lilivel sincsen baj. Mindössze a szoba berendezése szerencsétlen egy kicsit. Nem a falak mentén izzadó világossárga szekrények és állványok. Nem. Az asztalok. Pista úgy ül rézsút vetett asztala mögött, hogy Lilinek hátat fordít. Viszont Lili kattogó írógépje fedezékéből egyenesen rá lát. Itt kezdődik a baj. Pista nem tudja, de érzi, félreérthetetlenül érzi magán a Lili tekintetét. Még akkor is, amikor legveszettebbül peregnek a betűk. S Pista nem érzi, de tudja, csalhatatlanul tudja, Pislákoló gyertyából. — Rajz. — Irta: Mohr Gedeon. Pista szerette a hivatalát. íróasztala ott hevert az ablakok előtt. Csák alig kellett fejét megemelnie, hogy átlásson rajtuk a zöldülő, nevető nyárba, hangyos, illatos áramlat ömlik át szaka-, datlanul a nyitott ablakokon és egyenesen Pistára folyik. Enyhén, játékosan lib- benti meg rendezetlen, homlokába hulló haját. A magasból alászökken és a karjai közé halmozódó hártya-papiros csomóba is beleborzol. Ez már nem tetszik Pistának. Kisimítja jegyzeteinek habosán könnyű tü- remléseit és rosszallással hunyorog át a külső verőfénybe. A szellő erre sietve elül. Mintha maga is észrevette volna, hogy tilosba tévedt. Azok az írások ott semmi kapcsolatban sincsenek a közigazgatási épülettel, amelynek történetesen második emeleti helyiségében hevernek. Hacsak Pista révén nem. De ő a közigazgatással épen annyit törődik, mint az a kis tarka madárka, amely ép most röppent az ablak- párkányra. A hely komolyságának fity- tyet hányva, a gyakorlott énekes mókás tartásába vágódik és bemutatja legszebb dalát, ____. .
