Harangszó, 1941
1941-09-07 / 36. szám
296. RAílÁMfüEJió 1941. szeptember 7. > j’i-' * bele az istentiszteletekbe, hiszen már délelőtt is hallgathatta az Igét. Rámnéz csudáikozva és szent bizonyságtevéssel mondja: „Ebből sohasem lehet elég!“ Én pedig boldog vagyok, hogy láthattam a hivő lélek bizonyságtételét, mert az ilyenből nekünk — sokszor csalódott lelkészeknek — szintén „sohasem lehet elég.“ h) „Isten adósa.“ Odaáll püspök urunk elé egy őszbe- csavarodott férfi. Túl a hetvenen, de még kemény, egyenes a tartása. Ö az, aki a kis merseváti gyülekezet templomépítésére nagyobb összeget adott, díszes és értékes barmóniumot ajándékozott az új templom részére, a templomszentelés örömére pedig két hold földet adományozott a gyülekezetnek. Amikor elismeréssel említem ajándékát, szerénykedik és a világ legtermészetesebb hangján mondja: „Hát kérem nemcsak megépíteni kell, hanem valamiből fenn is kell tartani a templomot.' Amikor pedig püspök urunk is kezet szorított vele és köszönettel illeti nagylelkűségéért, megható jelenetnek voltunk tanúi. Az ajándékozó alákja még jobban kiegyenesedik s mintha csak papi köntös simulna alakjára, a bizonyságtevők szent hitével és meggyőződésével mondja: „Kegyelmes uram tartoztam én ezzel az ajándékkal. Mert én az Isten adósa vagyok!... Szegény sorsban születtem és a jó Isten megáldott földi javakkal Neki köszönöm mindazt, amim van. Ügy érzem kötelességem legalább egy részét visszaadnom annak, amit az Isten kezéből kaptam és meg kell mutatnom, hogy nem pazaroltam el azt a drachmát, amit reám bízott az Ür.“ így mondta ezt Németh János, a merseváti gyülekezet jóltevője, a ne- mesdömölki gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka, aki már előbb a nemesdö- mölki gyülekezetnek tiz, a kemenesmi- hályfai gyülekezetnek négy hold földet ajándékozott, hogy Isten iránt való adósságát törlessze. Ki vonja kétségbe, hogy Isten igéje ma is elvégzi áldott munkáját a lelkekben, ahol meghallják szavát és engednek néki? Vájjon lesznek e akik meghallják a szót és törlesztik Istennel szemben fennálló tartozásukat? ... N. I. * * * A kis templom építését Isten kegyelme a következő nagyobb adományokkal tette lehetővé: Telket és 300 P-t adott Koltai Vidos Dániel. Harmóniumot és 2 hold földet Németh János tb. főgondnok. Oltárt és szószéket özv. Bobay Jánosné. Színes ablakokat Bobay János és Bobay Jenő. Oltárkeresztet Kugitz Henrikné született Bobay Irén. Űrvaeso- rairai edényeket Kvasz Emilia. Keresztelő edényeket özv. Leitner Imréné. Oltárterítőt a celldömölki evangélikus ifjúsági egyesület. Terméskövet a szer- gényi gyülekezet. Toronykeresztet és templomcsillárt Horváth Sándor és felesége. —• Nagyobb pénzadományok: Bácsi Sándor lelkész 300 P, Horváth Sándor és felesége Mersevat 325 P, Józsa Sándor és felesége 100 P, Fodor János és felesége 100 P, Somogyi Pál és felesége 100 P, Kutas Elek lelkész Zalaistvánd 100 P, szentmártoni Radó Kálmán földbirtokos 100 P, Kiss Pál presbiter, Celldömölk 100 P, Egyházmegyéi és egyházkerületi Gyámintézeti segélyek. RÁCS ELŐTT. (Tanítómnak.) Jó tanítóm, falusi méhész! Bűn, hogy a kaptárból elszöktem? S n$m rendszerint, más úton gyűjtök És hogy szolgáddal, a szokással Zsörtölődtem? Bün-e az, hogy messzebbre szálltam? S nem bodzavirág lett a célom? Az idő is viharosabb ma. Lásd, miatta maradtam kívül A rostélyon. Tudom, a kasnak törvénye van. Én röplyuk előtt is meghálok. Itt vagyok s kegyelmezz meg, vagy Verd ki belőlem a rendbontó Bátorságot... Bakó József. Felhívás az aszódi leánynevelőintézet volt növendékeihez. Kedves Testvérek! Isten örökkévaló kegyelméből most ötven éve, hogy az aszódi leánynevelő intézet megnyitotta kapuit, az arra már sóvárogva vágyakozó evangélikus növendék lányok előtt. Lelkesedő szívdobbanással gondolunk kedves iskolánk úttörő dicsőséges munkájára, amelyet a .magyar evangélikus leánynevelés érdekében végzett. Sokan vagyunk már, akik műveltségünk, vagy életpályánk alapköveit vittük el ebből az iskolából. Hányán vannak, akiket megtanított magyarul beszélni és szeretni mindent, ami magyar. Kevés tagból álló, de lelkes budapesti Szövetségünk elhatározta, hogy szeretetének és hálájának maradandó tanujelét adja a jubileumi esztendőben. Erre a célra már van egy kis tőkénk, ez az összeg azonban a felemelkedett árak miatt kevés ahhoz, hogy ez alkalomhoz méltó emléktárgyat szerezzünk be rajta. Hozzátok fordulunk kedves Testvéreink, járuljatok Ti is adományaitokkal tervünk megvalósításához. Gondolatban testvéri összetartozással fogjuk meg a kezeteket, szeretnénk egyenként szólni hozzátok. Sajnos ez lehetetlen, így fogadjátok üzenetünket megértő szeretettel. Nehéz gondterhes időket élünk, nem is kérünk dús adományokat, a legkisebbet is szívesen vesszük, — evangélikus magyar asszonyoktól, — evangélikus magyar gyermekeknek. Jusson el kérésünk meleg szívetekhez! Az aszódi léánynevelőintézet volt iskolatársnőinek- Szövetsége nevében: Fejes Zsigmondné sz. Németh Gizella székesfőv. polg. isk. tanár Budapest, 1 XI., Budaörsi-út 18. 1/10. Nem látta senki. Nem voltam ott és megírva sincs, de mégis csaknem biztosra veszem, hogy a kígyó, amikor Évát rá akarta beszélni, ezt suttogta a fülébe; mit félsz, hisz’ nem látja senki. Ez volt a döntő érv és Éva szakított a gyümölcsből. Régen történt az „eset", de a kigyó még ma is nagy hasznát veszi, — még ma is száz és száz embert csal tőrbe ezzel a néhány szóval; nem látta senki. Nem gondolnak az emberek Krisztus szavaira amelyeket a titkos dolgokról mondott, amelyek nyilván fognak hirdeti etni. Mégis milyen könnyen megnyugtatja az ember lelkiismeretét, hisz’ nem látta senki! Nem mi szakítottuk le az almát a fáról; nem látta senki! Amikor már megvan a baj, akkor derül ki, hogy ott maradt a lábunk nyoma, egy foszlány a ruhánkról, látták, hogy arra mentünk, csak nekünk nincs almánk a faluban, kilesték a szomszédok a palánk mögül és jaj, bár nem látjuk, a homlokunkra van írva. De ha senki sem lenne árulónk, akkor is van Valaki, akinek nem mondhatjuk azt, hogy; nem látta senki. K. I. Öreg írásokból. A Magyarok Földjét Európa tsudálja Még kanahánnál is fellyebb magasztalja. Aranyát, Ezüstjét, Sóját, Borát hallja Barmát, Halát, Vizét, Barclajus, 's más vallja. Katonának sem rósz' s kard végire termett A' Magyar, melyet is sok Kontyos Fő érzett. Könnyű, serény, bátor, koplalást-is tűrhet, Nem-is fagy-meg-el-bir hevet és hideget. Esze is van annyi, mint más-akárkinek, A’mellyért nagy hálá légyen az Istennek: Bölts nemzetek tartják a' Magyart eszesnek, Minden Mesterségre mintegy születettnek. Tsak Pátrónus volna, itt minden ki-télnék: Jeles Elmék' Szárnyát tsak Sárgák emelnék, A' Musák emlőjét hogy tovább ölelnék; Sok Országban mását Magyarnak nem lelnék. De sok drága elme tsak otthon rosdásul, Nem palléroztatik, 's végre meg-tsorbásul, Sok szép írás ismét mólyal sógorosul, Vagy Kufárok' borsa szakaszokban szorul. A’ Könyvnyomtató-is nem nagy betsben vagyon. Fél, kevés Munka-is rajta ne maradjon Derék könyvek körül ámbátor izzadjon; Nem várja Tallérja, hogy meg-szaporodjon. Vajha mint más Nemzet úgy mi-is írhatnánk! Született Nyelvünkön bővebben szólhatnánk! A’ Talentom szerént kintset ki-adhatnánk Világosabb utat sokaknak nyithatnánk. NÁDUDVARI PÉTER Szent írást szerzetté, Q Harangszó eoangélikus ne* pünl? lapja. — mit teszel azért, h°9V ténvleg az legyen és az egész országban mindenütt elterjedjen ? ?
