Harangszó, 1941

1941-08-31 / 35. szám

1941. augusztus 31.

HAIM NO SZÓ

287

ismerheti őket s mindenki eíőff ífyiíváw- vdl0väi iésznek azok is, akiknek horrilő- kárt hiticseri Ái Isiéinek pecsétje. (Jel. 7:3, 9:4.) Melyikünk fiétn érezhette tiiég, hogy ez az idő egyre jobbári ktSifi- tég. Á kor. melyben élünk, egyre kevésbé túri ä läpuiö embereket s egyre erőteljesebben kényszerlii ökét g színvallásra. így lesz ez nemcsak politikái, finnem keresztyén vonatkozásban is. Nyíltál! állást fog kelleni foglalni mindenkinek Isten mellett, Vágy ellene, mert az idők nétn fogják tűrni a kétfelé sánti- kálók ttlá ttíég általános embertípusát.

Erre a keféáztyén színvallásra minden időben szükség volt és van, Úgy látszik azonban, hogy az elkövetkezendő időben tiiég ridgyohh szükség lesz. Az igati ke- résztes hadjárat iigyäpis akkor fog Megkezdődni, mikor béfejézödik áz orosz háború. Akkor leomlanak azok á mesterséges kínai falak, mellyel Oroszország elzárta magát a világtól s rázúdul Európára az Isten nélkül és istenellenesen ne- velt'úi orosz nemzedéknek hatalmas áradata. E fertőzésnek nyugati világunk csak akkor fog tudni ellentállni, ha komoly keresztyén színvallással missziót indít Oroszország megtérítésére. Erre a munkára évek óta készülődik csendben mind a római katolicizmus, mind a protestantizmus. E tekintetben reánk, magyarokra, különleges kötelezettségek is várnak. Oroszországban rokonaink élnek megfagyva, lerongyolódva, sok erkölcsi nvo- morúságban és lelki sötétségben. Abban a missziói hadjáratban, mely elé Isten nagv kaput tár majd Oroszországban, erről a kötelességünkről nem szabad elfelejtkeznünk.

3 Harangszó evangélikus né* pünk Inpia. —

mit teszel azért, h©8V tényleg az legyen és az egész országban minctenittt elferfeclien ? ?

fogást zsíros sült burgonya és húsos galuska alkotta. Álkaímupk volt. megfigyelni, ámint a kis dbldkhyiíás előtt állandóéit hordozták a teli tálakat és föl tornyozott tányérokat, az asztaloknál ülő, vagy kint a füvön tanyázó sok vendég számára, Kórházi segítőink a bánáti- ligetben ültek egy ásztál mellett és elégedett érCOt Vágtak. NdeliSo evés után megmutatta a régebbi dsagga-kunyhók módiára épült istállót.

Ezután az ünnepség helyére vezettek, ahol még mindig folyt az ajándékok átadása. Az alkonyat is leszállt, egyik Csillag a másik Után ragyogott föl. Ndeliso a rnenyésssony bátyja szíves szavakkal kért, hogy maradjunk az ünnepély végéig. Nakesa szomorú lenne, ha már most fölkerekednének. Hiszen ott vannak a kórházi segítők, sötétben is haza vihetnek bennünket. Szerencsére magammal hoztam viharlámpámat és így nyugodtan várhattunk az- eljövendő dolgokra. Aztán bárányt hoztak ajándékba nagy számmal és bekötötték az istállóba.

A tanítók egyike azt mondta, hogy most mindjárt bevonulunk az ifjú párral, hogy a ház megáldassék. A testvérek és rokonok előbb búcsút vettek a fi^t^l asszonytól, Ndeliso kivételével- A

Legyünk éberek.

Az amerikai Harward egyetemen kísérleteket folytattak húsz hallgatóval, annak eldöntésére: mennyi ideig bírja ki az éffibsr alvás nélkül? A verzenyzők közül egy öfVosnövendéfc győzött, aki százhuszonegy óra és negyven másodpercen át maradt ébren egyfolytában. Második egy nő lett száztízennyolc óra teljesítménnyel. A résztvevőket kávéval és zenével támogatták az álom elleni küzdelmükben. — Igazi amerikai ízű Verseny. S a valóban nem mindennapi eredményeknek kénytelen elismeréssel adózni az ember,

A biblia is éberségre figyelmeztet. „Ne aludjunk, mint mások, hanem legyünk éberek és józanok.“ (I. Thess. 5, fi.) mert, mint Jézus mondja: „amely órában nem gondoljátok abban |Ő el az embernek Eid.“ (Máté 24, 44b.)

Ez a keresztyén éberség azonban égészen más, mint az előbbi. Alapvétőért különbözik attól. Különbözik minőségileg. Nem testi, fizikai, hanem lelki, szellemi. Különbözik mennyiségileg is. Nem száztizennyolc, százhuszonegy vagy akár százötven órán át tart, hanem állandóan kell, hogy tartson. Ezt a keresztyén éberséget zenével, kávéval s egyéb testet izgató szerrel fentartaní nem lehet. Ennek alania, forrása, éltetője az Istennek Igéié. Minél jobban átadjuk magunkat Neki s minél inkább engedjük, hogy dolgozzék, munkálkodjék bennünk, annál éberebbek leszünk.

S erre az Igéből táplálkozó éberségre nélkülözhetetlenül Szükségünk van, mert az embernek adott kegyelmi idő, a földi élet, az ítéletre való felkészülésnek ideje rövid s aZ Ür bármikor véget vethet annak. S ..Jaj, ha fitár A halál Érted jön sietve S nem vagy elkészülve.“ (Dunántúli énekeskönyv 457. ének 2. v.)

Azért e rövid kegyelmi idő alatt szüntelenül álljon előttünk Jézus figyeíházba való bevonulásban csak a férfi rokonai vehettek részt. Mindenki az udvarra ment, elől Nafdfiae'í szülei és egy idősebb férfi, bizonyára a násznagy. Aztán következett áz ifjú pár és végül mi. Az udvar ísrtlét megtelt éneklő gyermekekkel, bár már egészen sötét volt. A házacskát kivilágították, de zárva tartották. Nakeüa és Natanael egy-egy égő gyertyát kapták kézükbe és ezt énekelték: „Isten szeretet, megváltott engem.“ Aztán Ndeliso szívhez szóló beszédet tartott. Körülbelül a következőt mondta: Öíyáfl étnberek vagyunk, akik megtapasztalták Istéfl Irgalmasságát. Azért ez a ház Isten háza legyen, szeretet és békesség uralkodjék benne, a gonosz ellenség semmi hatalmat ne nyerjen rajta.

Meleg szavakkal hívta föl a szülőket, hogy segítsenek ebben az ifjú házasoknak. Ezeknek azt kellett válaszolniok, hogy készek ezt megtenni, amennyire erejüktől telik. Ndeliso beszéde végén keresztet vetett a ház fölé, az áldás jeléül. Most a szülők megnyitották a házat. A fiatal férj erre azt az éneket választotta: „Kezdd munkádat Jézussal, ő tartja kezében.“ Aztán Ndeliso letérdelt a ház küszöbén, mialatt Nakesa és Natanael a ház lépcsőjén térdeltek. Ndeliso Isten áldását kérte a házra. Az

meztető szava: „Legyetek éberek, mert nem tudjátok, melyik órában érkezik meg Uratok.“ (Máté 24, 42.)

Kiss Jenő.

Mi a szenvedés.

Az emberi élet egyik legnagyobb, legnehezebb kérdése: a szenvedés. Ezzel a kérdéssel élete folyamán minden ember szembetalálja magát, mert a szenvedés közös emberi sors, senkisem mentes tőle. A szenvedésnek mértéke, nagysága, milyensége ugyan különböző, de teljesen senkisem vonhatja ki magát ebből a közös emberi sorsból, mindenkinek részt kell vennie benne.

Mi a szenvedés? Miért van szenvedés? — veti fel a nagy kérdést a kutató értelem s igyekszik rávilágítani a szenvedés titkára. Megnyugtató megoldásra azonban a puszta emberi bölcseség nem képes. Különösen kudarcot vall minden emberi okoskodás, amikor a szenvedés őppen engemet, magamat ér, amikor személyes ügyemmé lesz a szenvedés kérdése. Ha valaki olyan érzéketlen, keményszívű íS, hogy mások szenvedése meliett közömbösen, könyörtelenül képes elhaladni, de amikor saját magára jönnek a nemszeretem napok, akkor megérzi, megtapasztalja a szenvedés nyomasztó terhét, elevenbe vágó élét.

Az emberi élet e mély titkában s égető kérdésében egyedül Isten igéje tud bennünket eligazítani, amely a szenvedés területén is lábunknak szövétneke és ösvényünknek világossága. A Biblia szerint Isten az embert jónak teremtette s az ember boldog ártatlanságban élt a Paradicsomban. Nem ismerte, mi a fájdalom, mi a szenvedés, mindig a boldogság tiszta verőfénye hullott reá. Amikor azonban az Istentől jónak, ártatlannak teremtett ember nem a javát munkáló Teremtőre hallgatott, hanem a megron„Isten szeretet“ c. ének utolsó verséi alatt bevonultak. Mi a pár mellett foglalhattunk helyet. Még sokan jöttek, hogy elbúcsúzzanak és kifejezzék áldáskívánásaikat.

Ndeliso szíves szavakkal köszönetét mondott, amiért olyan sokáig maradtunk. Bocsánatot kért, hogy olyan hosszú ideig gyötört bennünket. Nekünk természetesen nagy öröm volt, hogy elejétől végig részt vehettünk kedves Na- kesánk mennyegzőjén. Valamit megtapasztalhattunk abból, hogy a keresztyén erkölcs — nem mint üres forma, hanem mély tartalommal megtöltve — miképpen tör útat idekinn, Dsagga-földön. Valódi belső nyereség volt számunkra ez az egyszerű, mély ünnep.

Kórházi segítőink jöttek búcsúzóra és halkan figyelmeztettek bennünket, hogy velük menjünk. Először még fölszolgáltak egy csésze teát, azután Nakesa és Natanael elkísértek egy darabon, birtokuk határáig. Vidáman mentünk hazafelé a sötét éjszakában, fölöttünk ragyogott a csillagos ég. Olyan könnyen haladtunk az éjszaka hűvösségében, hogy a hosszú útat egyáltalán nem éreztük.

Amikor elértük a missziói állomást, „Dél Keresztje“ akkor kelt föl a látóhatáron. - --—'