Harangszó, 1941
1941-07-27 / 30. szám
246. HARANGS2Ó 1941. lálim 27. tartsuk magunkat másoknál. Ez magában még senkit sem tesz evangélikussá, sem másoknál különb evangélikussá. Viseljük azért, hogy meglássák mások, kik vagyunk és hová tartozunk. Ha szemünkbe tűnik, idegen viselőjében is azonnal a testvérre mosolygunk. Már a látása nyomán is érezzük, hogy együvé tartozunk. Ha más- vallású kérdezi, mi ez, — boldogan megmagyarázzuk. De semmiesetre se szégyéljük. Ezen nincs szégyélni való. Aki ezt teszi, nemcsak a jelvényt, hanem az evangélikussá- 'got is szégyenli. Ez esetben pedig nincs joga ahhoz, hogy magát jó — így is kifejezhetném' Magamat: „munka rabja“ — magyar testvérnek: Lázas tevékenykedésed közben se feledkezz meg a lelkedről és Istenről; mert „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?!“ és: hasztalan az embernek minden igyekezete, munkája, ha nincs rajt az Istennek áldása! Azt gondolom, ha máskor félig volt a templomunk áhítatos hívekkel, most tele kellene lenni igehallgatóval s imádkozó lelkekkel minden vasárnap, mert most fokozottabb mértékben kellene hálát adnunk Istennek minden adományáért s még több kitartással kellene könyörögnünk testi-lelki erőért. így van? ... Luther Mártonról tudjuk, hogy minél több volt a dolga s minél nehezebb ügyeket kellett elintéznie, annál többet imádkozott. Megtörtént, hogy kora hajnalban már órák hosszat imádkozott s úgy kezdett a napi munkájába, mire más felébredt s azt tapasztalta, hogy nem kárbave- szett idő volt az imádkozás, sőt ellenkezőleg: épp akkor nyert erőt a mindenható Istentől kötelessége hűséges teljesítésére. Kövessük a jó példát! És, ha több nem, legalább egy-két sor az Igéből kísérjen bennünket napi foglalkozásunkban! Hadd irányítsa az a gondolatainkat, beszédünket, egymáshoz és Istenhez való viszonyunkat! Ne hiányozzék a mindenek Urához szálló fohász munkánk elején, ne maradjon el az őszinte „Hála Istennek!“ dolgaink befejeztekor! így bizonyára nem marad el az Urnák áldása sem a hűséges munkánkról ... _ , „ . , Gerencsér Zsigmond. A kegyességhez nem elég, hogy látszatra tegyem a jót, hanem szívem legmélyéről fakadó jókedvvel és szerétéiből kell azt cselekednem. * Nincs a földön nagyobb vígasztalás, mint amit Urad maga kínál és ad. Luther. BUsxJcén és öntudattal viseljük a Luther-rózsát, ezt a szép evangélikus jelvényt. Nem szokásból. Nem is, hogy kérkedjünk vele. Azért se, hogy általa különbeknek evangélikusnak nevezze. Mi az evangélikusságunkra és mindenre, ami ahhoz tartozik, vagy annak jele, büszkék vagyunk. Örülünk, hogy evangélikusok lehetünk. A UataRomba- Reresztyénség elhomályosíthatatlanul fe- lénkragyog ma is évezredek távolságán át az egyház első századaiból. Amikor a római császárok idejében a keresztyénüldözés annyira elhatalmasodott, hogy a léte forgott kockán és halál várt azokra, akik előtt szent volt a Krisztus neve, amikor nem volt szabad hitüket megvallani, vallásukat nyíltan gyakorolni, titokban temetkezési helyeken, barlangokban, valahol a föld alatt tartotta összejöveteleit, istentiszteleteit, ápolta az élő krisztushitet az élet és halál kockázatát vállalva az üldözött keresztyének serege. Ez volt a katakombák keresztyénsége. örök értéke, hogy a hitet a halál mély völgyeit járva a tűz és vér zivatarában a jövendőből átmentette és az üldözések hősies elviselésével élővé, diadalmassá tette. Ezt a katakomba- keresztyénséget századokkal jóval később, a nagy vallási üldözések idején valamennyire a mi magyar evangélikus egyházunk népe is megismerte. A keresztyénség életfáján most új hajtásként jelentkezik ez a keresztyénség Oroszországban. Ennek a 21 millió 700 ezer km2-en fekvő, 193 millió lelket számláló hatalmas államnak, amely Szovjetunió néven az istentelenségre építette fel a létét, nagy próbákon ment át a keresztyénsége. Ami üres külsőség volt benne, a nyílt vallásüldözés során elpusztult. Ami a hit csiráját hordozta magában, az a katakombák keresztyénségévé érett és erősödött. íme a bizonysága! Az orosz istentelenek hivatalos lapja, az „Antireligiósnik" írja, hogy „mégis“ okosabb lenne néhány templomot és néhány lelkészt „meghagyni", ha hivatalosan nem is ismerik Gömbös Gyula síremlékének felavatása. D. Raffay püspök beszédét mondja.
