Harangszó, 1941
1941-06-22 / 25. szám
1941. június 22. HXKXNBIIÜ 201. lem nem elégítette ki a gyakorlati érzékű fiút. A tudálékos betűrágás és a magolás élettelen volt számára, ezért sokkal szívesebben foglalkozott természettudományi tárgyakkal, ahol mégis csak megfogható dolgokkal, növényekkel, állatokkal foglalkozhatott. A gyakorlati tudásvággyal együtt járt egy különös vándorlási ösztön is. Mint fiatal ember beiratkozott a debreceni teológiára. Onnét hazatérvén, bejárta egész Felsőmagyarországot. Tanulmányai itthoni befejezése után kezébe vette a vándorbotot újból és megindult Németországba. Mint minden vándorlása közben, itt is azt vizsgálta elsősorban, hogy mit tudna gyakorlatilag alkalmazni majd odahaza, Magyarországon. Halléban a Franké-féle árvaházakat csodálta meg, Jénában a vízierők kihasználása, majd Berlinben pedig a homokos földek fásítása ragadta meg a figyelmét és az ügyes csatornahálózatok a Spreen. Hazatérve Szarvasra került, mint kisegítő, majd később, egv pár év múlva, ott választották meg lelkésznek is. Sötét és elhanyagolt állapotokat talált. De nem csüggedt. A babonába sü- lyedt, anyagi és erkölcsi tekintetben teljesen hátramaradt lakosság között igen nehéz volt a munkája. Hamarosan észrevette, hogy az öregekkel nem megy semmire, ezért minden erejét a felnövő nemzedék tanítására fordította. Gyermekek számára maga írt olvasókönyvet, mely szakított a régi hagyományos tanítási módszerrel. Mikor pedig a tanítók nem akartak engedelmeskedni és megszokott módszerükön változtatni, maga alapított iskolát. A fiúk rázúgták: — Jó. — Hát akkor újra kezdjük. Először én leszek a hunyó, ti pedig a bujók. Te Jancsi — mutatott egy nagyobb gyerekre — te leszel a bujtató. Ez a fa lesz a hunyófa. Ide kell futni, ha valakit megtalálok. Ha előbb ér ide és fogja meg a fát, mint én, akkor ő nyert. De ha én érek előbb ide, akkor én nyertem, a másik meg vesztett. Hát aki veszt utoljára, az lesz a hunyó. Megértettétek? Persze, hogy megértették! Könyv nélkül tudták. Pista a fa felé fordult. Jancsi, a bujtató, zsebkendővel átkötötte a szemét, aztán odavezette egészen a fához. Pista azt a két karjával átölelte s a bujtató mégegyszer megnézte a kendőt, hogy nem csuszott-e félre, nehogy kilessen a hunyó és aztán felkiáltott. — Rajta! A gyerekhad szétrebbent a szélrózsa minden irányában és ki közelebb, ki távolabb keresett magának alkalmas búvóhelyet. Közben a bujtató is lassan hátrált s hangosan kiabálta: — Mégse, mákse, mégse, mákse. Közben figyelte a többieket. Mikor látta, hogy már egy sincs a tisztáson, maga is eltűnt s hangosan, de elnyújtva kiáltotta. — Le-het! Pista, a hunyó, levette szeméről a kendőt, körülnézett s aztán óvatosan Ebben az intézetben a rendes tanítási tárgyak mellett a tanulók gyakorlati tevékenységére és a szemléltető tanításra fektette a fősúlyt. Egész kis kéziipari telepet rendezett be ezáltal. Az új módszerrel működő intézetnek nem kellett hírverés, hamarosan mindenki tudott róla. Mária Terézia a magyar iskolák számára készült nevelési és tanulmányi rendszer bizottságába Tessediket is beválasztotta. II. József aranyéremmel tüntette ki. II. Lipót bizottságot küldött ki az intézet megvizsgálására és hasonló intézetek felállítását sürgette. Mégis az emberi hiúság és irigység elgáncsolta. Kartársai, felettesei, sőt később maga a nép is ellene fordult és pénz hiányában be kellett zárnia iskoláját. Munkaerejét azonban ez nem törte meg, dolgozott tovább olyan keretek között, amik adódtak. Gyermekeivel és Tessedik II. Lipót előtt. (A Mezőgazdasági Kiállítás Tessedik- pavillonjának egyik képe.) lépkedve, ide-oda tekintgetve haladt hol erre, hol arra, vigyázva, nehogy valaki megelőzze és a fához fusson. Persze, míg elég közel volt a fához, egy gyerek se mutatkozott. így hát egyre távolabb kellett mennie a hunyófától. Meg kellett kerülnie a bokrokat, sőt néha még bele is kellett kukkantania. Közben persze, hol innen, hol onnan s a legtöbbször a háta mögül előbukkant egy gyerek s mint a nyíl, rohant a cél felé. Pista arra fordult. Ügy volt, hogy ő is neki iramodik, tett is pár lépést, de aztán megállt. Látta, hogy már úgyse érne célt. Hadd nyerjenek azok. Majd ha csak páran maradnak már vissza, akkor köny- nyebben legyőzi valamelyiket. Odakiáltott a fiúkhoz. — Ki hiányzik meg? A fiúk körülnézték egymást. Aztán az egyik visszakiáltotta: — A Zoli, meg a Gyuszi. Tehát már csak kettőt kell keresnie. Óvatosan tekintgetett jobbra-balra s lassú léptekkel közelített hol az egyik, hol a másik bokorhoz. Végre az egyiknél rájuk talált. Ott kuksoltak egymás mellett. Most megkezdődött a versenyfutás. Pista szaladt elől, Zoli utána. Gyuszi is ipar- | kodott tőle telhetőén, de apró lábaival bárhogyan szaporázta is, rrjégis csak lemaradt. Ö lett a vesztes, vagyis a hunyó. És egymás után háromszor is ő volt a hunyó, ö volt a játszók közt a legcsaládja többi tagjával papi földjén gyönyörű kertészetet és gyümölcsöst alapított. Olajosmagvakat termelt, rétet mivel öntözéssel, a legszebb szénát és legelőt mondhatta magáénak Szarvas határában. Lucernatermesztést honosított meg a határban, majd selyemhernyótenyésztéssel foglalkozott. A koldus- és cigánykérdés megoldására nem egy módozatot és indítványt terjesztett be városának elöljáróságához. Az 1815—16-iki nagy árvízkatasztrófa idején, mikor majd egész Szarvas határát elvitte a víz, ő ügyes gátak emelésével a legkevesebb kárt szenvedte. A város számára egész új építési tervet dolgozott ki. Nagy munkájának helyességét igazolja az a tény, hogy halála utáni nagy tűzvész alkalmával elpusztult várost az ő tervei alapján építették újra. Szikes földjeit „digózás“ által termővé tette, még nagy szárazság idején is gyönyörű takarmány állt rendelkezésére. És így sorolhatnám fel szinte végnélkül azokat a kísérleteket és eredményeket, melyeket fáradhatatlan lelke és munkabírása egymásután eredményezett. Szerinte Magyarország olyan gazdagsággal rendelkezik, hogy minden ipari cikket könnyen előállíthatna, sőt azok jobbak volnának, mint a külföldi áru. Foglalkozott éppen ezért az ipar, de különösen a háziipar kérdésével. Munkája nem maradt hatástalan. Feste- tich György a Keszthelyi Geor- gikont az ő hatására indította meg. Híre messze külföldre is eljutott.Németországban és Oroszországban szinte jobban ismerték, mint idehaza. Munkásságának ez a szakasza azonban nem maradt hatástalan gyülekezetékisebb, hát mindig lemaradt. Végre is Jancsi megkönyörült rajta. Készakarva lassan futott, csakhogy lemaradjon. így most ő lett a hunyó. A játék újra kezdődött. Gyuszi a sok szaladgálásban kifáradt, melege is volt, hát most jól bement az erdőbe és egy bokor mögé lépett. A hangok tompán szűrődtek át a fák között a füléhez. Hirtelen bágyadtság fogta el. Ledőlt a fűre és hányát feküdt. Szempillája lezáródott. Egy pillanatra még felnyílt, de aztán megint csak lecsukódott és a másik percben már aludt is. A szomszéd bokor megzörrent. Az ágak mozogni kezdtek, majd széthajoltak és egy öreg cigányasszony lépett ki belőle. Odament a gyermek közelébe és figyelni kezdte. A gyermek nyugodtan aludt. Az asszony levett a válláról egy kendőt. Ráterítette a gyermekre, aztán felkapta s a másik pillanatban már el is tűnt vele a sűrűségben ... A játék meg tartott tovább. Észre sem vették, hogy Gyuszi nincs köztük. Egy jó óra múlva abbahagyták. Zolinak most eszébe jutott a Gyuszi. Végig nézett a társain, de nem látta köztük. Körülnézett a tisztáson. Ott se látta. — Hol a Gyuszi? (Folytatjuk.)
