Harangszó, 1941
1941-06-22 / 25. szám
200. ff XRXN6I1Ü 1I41‘. június 11. az igazi szolgálat lelkére, magára a Szentlélekre van szükségünk, ha azt akarjuk, hogy javára és ne terhére legyünk másoknak. Molnár Sándor. Kormányzónk születésnapja, június 18.-a most sem suhant el nyomtalanul és észrevétlenül felettünk. Drága alkalom volt ez mindnyájunk számára arra, hogy jövőt építő munkánkban egy órára megálljunk, magyar fajtánk legszebb hajtására, az első magyar ember nemes alakjára feltekintsünk és benne a nemzetmentő hőst, az országgyarapító vezért tiszteljük és köszöntsük, aki évtizedekkel ezelőtt aléltságunkból erős kezével felrázott, ránk leselkedő veszedelmekből bátorságával és bölcsesé- gével megmentett, a magyar jövő homályfedett utain hitének fényével vezetett és világított. Drága alkalom volt éppen ezért arra is, hogy őt szivünk szeretetével körülöleljük, nehéz idők próbás hónapjaiban bátorságából bátorságot, hitéből hitet, hazaszeretetéből hazaszeretetei merítsünk és így megerősödve menjünk utána a nagy holnapok felé. Végül drága alkaA Jézuska ajándéka. — Elbeszélés. — Irta: Szende Ernő. A papék Zolija odaszaladt a kerítéshez, átkukucskált a résen. Senkit se látott a tanítóék udvarán. Egy lépést tett vissza. A fejét hátrahajtotta és kiáltozni kezdett. — Gyuszi! Gyuszi! Gyere ki! Ismét nekidőlt a kerítésnek. Leste a szomszédos udvart. Újból kiáltozni kezdett, de most már úgy, ahogy csak kifért a torkán. — Gyuszi! Haliod-e? Gye-re ki! Két szemét megint csak a hasadékra nyomta és úgy figyelte az udvart. Ajtócsukódást hallott. De nem látott senkit. Hát csak elkiáltotta magát: — Gyu-szi! Gyere már ide! Az udvar elejéről vékonyka hang hangzott fel. — Megyek már. Te vagy az Zoli? — Én hát. Gyere hamar ide! Gyuszi futásnak eredt s egy-kettőre ott termett. Neki támaszkodott ő is a kerítésnek s a két gyerek szeme találkozott a résen át. — Itt vagyok. Mit akarsz? — Menjünk el az erdőbe játszani. — Ma vasárnap van. Anyuka nem enged el. i— De elenged, csak kérd meg. Engem elengedtek, de csak úgy, ha te is lom volt ez a nap mindenekfelett arra, hogy Isten előtt leboruljunk, Kormányzónkért hálát adjunk és imádkozzunk. Isten, Aki őt árva népünknek vezérként adta, népünk boldogulására még sokáig éltesse, országgyarapító munkájában tartsa meg és Szent Lelkének erejével támogassa. Kormányzónk születésnapján ez minden magyar imádsága! Vissz&anQ. Ha gyermekek játékból próbálgatják, hogy kiáltásuk visszhangzik-e, vagy sem, annak nincs sok jelentősége. De amikor bajbajutott emberek sikoltása hallatszik, élet- halálraszóló jelentősége van annak, hogy a társadalom, az egyház lelkében visszaverődik-e ez a kiáltás, vagy sem. Meghallják-e a társadalom tagjai, felelnek-e rá az egyház hívei és ha igen, milyen visszhangot adnak. Ez a visszhang mutatja, van-e a telkeknek a nyomorúság iránt érzéke, elevenen él-e bennük az egymás iránti felelősség tudata és valóság-e számukra a segítő szeretet készsége? — Nemrégen két levélen keresztül ilyen sikoltás szakadt fel nyomorúság völgyeit járó hittestvéreink leikéből és úgy látjuk, egyik sem hangzott hiába. Hozzánk érkező levelekből, ameeljössz. Most sok gyerek lesz ott. Biztosan bujócskát játszanak és én azt olyan nagyon szeretem. — Én is. — No látod. Hát csak eredj és próbáld meg. Hátha elengednek? Aztán gyere vissza, addig én itt várok rád. — Jó, megpróbálom. Gyuszi elszaladt, Zoli meg türelmesen várakozott. Nemsokára felcsendült a Gyuszi hangja. — Elengedtek! Hallod Zoli? Elengedtek. S már is ott termett a kis pajtásánál. A szeme csak úgy csillogott az örömtől, a boldogságtól. Zoli arca is felragyogott. — Ugy-e jó a te anyukád?! Elengedett. — Igen, jó. Elengedett, de csak úgy, ha te velem jösz. — Hát persze, együtt megyünk és együtt is jövünk meg. Hát akkor induljunk. — Most mindjárt? — Most hát. Hiszen már három óra elmúlt, úgyis későn megyünk. De azért hatig játszhatunk. Hát induljunk. — Jól van. Már megyek is. — Én is. A két gyerek><»ittt"3 ssqkhamar találkoztak az ui(tí#\*9k<lFlWft%^í^ili megfogta a hárqrfMves Gyuszi keftgVis elindultak az eifia felé. PApA lyeket legközelebb közreadunk, megnyugvással látjuk, hogy mindegyiknek volt visszhangja. Egyházunk hívei felfigyelnek a kiáltásra, kezet nyújtanak a segítésre. Egymás után érkeznek adományok a bajbanlevők támogatására. így is kell ennek lenni. Nekünk nemcsak hitközösségben, hanem éppen mert ebben vagyunk, szeretetközösség- ben is kell élni. Egymás szavát meg kell érteni, egymás nyomorúságát meg kell látni és szeretettel kell enyhíteni. Krisztus is ezt tette. Mi pedig az Övéi vagyunk. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy mindnyájan „egy test vagyunk a Krisztusban1" (Róm. 12, 5.) A nagy úttörő. Régi iskolai emlékeket ébreszt fel mindig Tessedik Sámuel neve. Ha szóba került az akácfa, vagy az Alföld szikességének a megszüntetése, tanáraink és tanítóink nem mulasztották el Tessedik Sámuel nevét megemlíteni, aki mint szarvasi evangélikus lelkész ezt a munkát megkezdette. Ebben az esztendőben, mint születésének kétszázadík évfordulóján, nékünk, evangélikusoknak különösen foglalkoznunk kell vele, mint egy nagy evangélikus értékkel. Tessedik Sámuel 1741-ben Albertiben született, ahol atyja evangélikus lelkész volt. Iskoláit atyja halála után Pozsonyban végezte. Az akkori tanulmányi szelAz erdő ott húzódott el közvetlen a falu mellett. Lehetett vagy ötven hold- nyi. Alig hagyta el az ember Vasadot, a falut, már is beért a fák közé. Az országúttól balra alig kőhajításnyira jókora tisztás terült el. Ott szokott összejönni a falu fiatalsága. De legkivált a gyerekhad kedves gyülekező helye volt a tisztás. Ott lehetett labdázni, métázni, bujócskázni, meg rabiósdit játszani. Ahogy a két gyerek odaért, már tele volt emberpalántákkal a tér. Hangos kacajuk, kurjantásuk felverte az erdő csendjét. Sokan csak ingben futkároztak, mégis csurgóit róluk az izzadtság. Nem csoda, augusztus eleje volt, igazi kánikulai idő. A két gyerek megállt a tisztás szélén s nézték a szaladgáló, hancurozó hadat. De hamar észrevették őket. A Pista gyerek, aki olyan tízéves lehetett, odaszaladt hozzájuk. — Akartok bujócskát játszani? A két gyerek szeme felcsillant. Szinte egyszerre felelték. — Akarunk. Pista elkiáltotta magát. — Fiúk! Ide mellém! A kiáltásra tíz-tizenkét gyerek sorakozott köréjük. Ügy látszik, ezek tartoztak együvé. Pista megszólalt. — Fiúk! A Zoli, meg a Gyuszi is játszani akar. Bevesszük hát közibénk. Jó' lesz? rtunm
