Harangszó, 1941

1941-06-01 / 22. szám

176. HARANGSZÓ 1941. jűnius 1. a konfirmáció, mint egy tantárgy. „Na­gyobb lelkesedéssel foglalkoztam vele, mert egész életre döntő fontosságúnak tartottam.“ Arra a kérdésemre, hogy mi hagyott mély nyomot a lelkében, ez­zel a pár szóval felel: „ A csendes óra!“ Erőt nyertem belőle minden napra! * Egy hatodikos elemista leánnyal foly­tatom a beszélgetést. Szegény cipész gyermeke. Szabad idejében édesanyjának segítő keze. ö is konfirmálkodik, pedig tovább fogja a VII. és VIII. osztályt jár­ni. „A konfirmáció — mondja — életem nagy fordulója. Nem akarok üres lélek­kel átmenni rajta.“ Szó esik az elmarad­hatatlan útitársakról, a Bibliáról, énekes­és imádságos könyvről, s főként a fel­nőtt egyháztagok felelősségéről. * Egy nagyobb polgárista leány kérdé­semre ezeket mondja: „Most látom iga­zán, hogy milyen nagy szüksége van az embernek arra, hogy mindig Istennel le­gyen. Vele könnyebben és sikeresebben tudom a munkámat végezni és ha bánta­nak, könnyebben meg tudok bocsátani. Eddig nehezen tudtam ezt tenni. Most egészen másként nézem. Nem veszem komolyan, ha megbántanak. Hamar meg­bocsátok, főként, mert én is bocsánat­ból élek. Valaki nekem is megbocsátott!“ « Hatodikos elemista fiúra kerül a sor. Édesapja betegen fekszik otthon. Idősebb testvére dolgozik és keresi a kenyeret. Szavaiból kiérzem, házi áhítatok áldásain nőtt fel. Mindennapi eledel a családban a bibliaolvasás. Mikor az egyház nevelő munkájáról beszélünk, felcsillan a szeme. „Felnőtt koromban meg akarom hálálni egyházamnak mindazt, amit velem és ér­tem tett!“ — A jövőjéről is beszélünk. „Szeretnék majd előre jutni, de nem tu­dok — halkul el a szava —, mert mi szegények vagyunk.“ Fiam, Istennél sem mi sem lehetetlen — vágok bele a sza­vába. S a falon függő hatalmas képre mutatok, amely Luthert a wormsi gyű­lés előtt ábrázolja. Látod, ez is szegény gyermek volt, s mégis a világ leg­nagyobb embere lett! Csak fel a fejjel, még inkább a szívvel! Istennel mindent meg tudunk tenni. Csak Öt nem szabad elveszíteni! * Befejezéshez közeledett a beszélgeté­sünk. Az utolsó szavaknál a konfirman­dusok láthatatlan nagy seregére gondol­va, halk sóhaj szállt fel csendes imád­ságként a szívemből azért, hogy Krisztus golgotái keresztjéhez érve mindnyájan meg tudjanak az Istenben maradni! Tudom, a konfirmáció ünnepén váro­sok, faluk és szórványok templomaiban és imaházaiban ezren és százezren imád­kozunk féltő aggódással és könnyes re­megéssel nevelők, szülők, egyház és gyü­lekezet hívei, hogy gyermekeink mind­nyájan meg tudjanak Istenben maradni. Kitárt két kezünk összekulcsolódik ér­tük, hogy minél hatalmasabban rájuk áradjon az égi kegyelem és körülölelje őket a megváltó irgalom! Hazatért gyülekezeteink. Battyánd. Amidőn közel 22 évig tartó elszakí- tottság után az u. n. vendvidék is visz- szatért a magyarhoni evangélikus egy­házegyetem kebelére, az annyi ideig nél­külözött kedves „Harangszó“ hasábjain boldog örömmel közlök valamit egyház- községem történetéből. Vasmegye délkeleti és Zalamegye dél­nyugati részében terül el a vendvidék. Ez a vidék korán meghódolt a reformá­ciónak. Egész sereg virágzó gyülekezet keletkezett itt. Egy 1627-ben felvett egy­házlátogatási jegyzőkönyv szerint ezen a vidéken a mai r. k. templomok (néhány újabb időben épültet kivéve) akkor mind az evangélikusok tulajdonában voltak. A mai battyándi gyülekezet legtöbb köz­sége a mártonhelyi fárához tartozott. De Krisztus nyomában ezen a vidé­ken lakó evangélikus atyáinknak is jár­mok kellett kemény sorsútjukat. 1732- ben utolsó templomaikat, lelkészeiket és tanítóikat is elveszítették. Teljes 50 esz­tendeig tartó nehéz, szomorú, aggasztó és csüggesztő időt éltek át. Egyes hit­beli gyengék elestek, sokan vándorbotot vettek kezükbe és Somogymegyében ala­pítottak új gyülekezeteket. A legtöbb hívőnél azonban mindenek ellenére sem sikerült az ellenségnek, hogy a hit ere­jét megtörje szívükben és az evangéliom ügyét itten megsemmisítse. A házi is­tentiszteletek, az artikuláris helyekre való zarándoklások Vigasztalták az ül­dözötteket és erősítették lelkűket a ki­tartásra. Isten segítségével megmentet­ték és megtartották az evangéliomi hit drága kincsét addig, amíg a türelmi ren­delettel újra fölvirradt az evangéliomi szabadság tündöklő hajnalcsillaga. Most Battyánd lett a veridvidéki eyan- gélikusság egyházi központja. 1783-tól fogva, — bár egyszerű keretek között, egy pajtában, — de annál ünneplőbb lé­lekkel hallgathatták ismét Isten igéjét a mindvégig kitartó hívek. 1784-ben már el is készült a battyándi gyülekezet tor- nyatlan temploma. Az egyházközség ekkor kb. 5600 lel­ket számlált, s magában foglalta a mai alsólendvai, alsómaráci, bodóh^gyi, mura- szombati és a magyar határon túl fekvő radkersburgi gyülekezet kö/: igeit is. A hívek túlnyomó részben vendek, kisebb számban magyar és német nemzetiségűek voltak. Ezért nemcsak vend, hanem ma­gyar- és németnyelvű istent!: zteletet is tartottak Battyándon. A gyülekezetnek 1784-ben felavatott temploma 1856-ban tnegújíttatott, meg- nagyobbíttatott és új sekrestye épült hozzá. Ugyanakkor új orgonát, új oltárt és szószéket szereztek a templomba. A templom mai külső és belső alakját 1909-ben nyerte, s hirdeti nemcsak a hí­vek áldozatkészségét, hanem az akkori lelkész, Porkoláb Gyula fáradhatatlan munkálkodását is. A templom ekkor, az oltárt és szószéket kivéve, belül teljesen új felszerelést kapott, rabic-betonból ké­szült kórusokkal és plafonnal; két ma- nuálos, 12 szóló és 14 mellékváltozatú, teljes sípsorú, előjátszós, pedálos, új or­gonával. 1795-ben épült a templomtorony. A toronyban kezdetben két harang volt, 1877 óta három harang van. Az egyemeletes iskolaépület két tan­teremmel, két kántortanítói lakással és káplánszobával 1860-ban épült. 1922—23-ban épült az új, modern lelkészlak. Az előbbi világháború sok áldozatot kívánt az egyházközségtől. Több, mint ötszázan vonultak a magvar haza védel­mére, közülük vagy 150 hősi halált halt. A templom tornyából és a gyülekezet egyes falvaiból hadicélokra elvitt, össze­sen 20 harangot a hívek kegyessége és egyházszeretete a háború után hamaro­san pótolta. A templom tornyába már az 1921. év virágvasárnapján a soproni Seltenhofer harangöntödéjében készült 661 kg. „Imádkozzál és dolgozzál“ fel­iratú és 412 kg. „Békesség néktek“ fel­iratú harangot helyezett el a gyülekezet. Az egyházközség filiáiban pedig az összes tornyokat megrenoválták, három új tornyot is építettek és összesen 21 harangot szereztek vissza. A battyándi evangélikus iskola.

Next

/
Thumbnails
Contents