Harangszó, 1941
1941-05-11 / 19. szám
SÍ évfolyaifl, 1941. május ll. 19. szám Alapítottál KAPI BÉLA UlO-b.n. LaptuUldonoa: Dunántúli Uther-Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyan malléklat tanév alatt kéthatmkónl a KIS HARANQSZÚ. Beolvadt lapok: 935-ben a Jöjjetek énhozxám 938-ban a felvidéki Luther ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS KÉPES NÉPLAP. Erős vár a ml Istenünk, Ha 6 velünk, ki ellenünk? Jó fegyverünk és pajzsunk. Az Ür a ml oltalmunkl A Haraagaii eiarkaeitl-klaáóklvatala GYÖI II.. PetfIMér I. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér; félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba ^4 évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 Isten ujja Intett. A tatárjárás 700. évfordulójára. Hallás és szólás. „Azért szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra.“ Jakab 1, 19. Cantate vasárnapjának epistolá- jából ragadjuk ki ezt az igét. Kurta, mint egy jelszó s miként egy közmondás, olyan mindenki által érthető aranyszabály. Hallás és szólás mértékét szabja elénk. Nem kívánja egyik bővölködé- sével a másik pusztulását; nem a viszkető fülűt dicséri, ki minden hírt felvesz, sem a hallgatag embert, kiben benne reked a szó. Hallj és szólj egyaránt! Ezek nélkül nem ember az ember. Ám ügyelj a mértékre s mindkettőnek a tempójára! Mindenkiben ott lappang az az egészségtelen, igazságtalan s visz- szás ösztön, hogy gyors legyen a szólásra, késedelmes a hallásra. Vagyis hogy önmagát kifejezze, gondolatát, akaratát másra reá vigye, ugyanakkor pedig maga elzárkózzék, a többiek szavát, kívánalmát ellenségként visszaverje. így nyakaskodunk bele önmagunkba, elveinkbe, így válunk csalhatatlanná önnön szemünkben s lesz előttünk mindenki más ostobává, furcsává, érthetetlenné. Ahelyett, hogy egymáson csiszolódnánk, egymást kiegészítenénk a kölcsönös befogadás készségével s ekép gyarapodnánk a mi lelki emberünkben. Próbáld meg, kezdd el. Légy gyors a hallásra: lesd Isten üzenetét a másiknak ajakáról. Légy késedelmes a szólásra: csak akkor nyisd meg szádat, ha már a másiknak javáért szólhatsz. Bölcs aranyszabály ez. De mit? Istennek követelő s ígéretes igéje örökkön örökké! Scholz László. Az Árpád szerezte hon, az István által királysággá és keresztyénné tett ország, a László által megerősített királyság és keresztyénség alapjaiban rendült meg a könnyelmű király, II. Endre idejében. Bomlott, szakadozott minden. A nagy királyi birtokok jórészt idegen kézre kerültek. Szemben állott egymással a magyarság s a királyi ajándékokon meghízott idegenek serege. Farkasszemet néztek a főurak a királlyal és egymással, az alsóbb társadalmi réteg a kiváltságosokkal. — Emellett erkölcsiekben lealacsonyodott, anyagiakban koldus volt az ország. A királyi kincstárt kiürítette a könnyelműen bőkezű király, a népet meg az izmaeliták és zsidók sanyargatták, akiknek a király zálogba adta az adó-, vám- és bányajövedelmeket. Ezt a züllés útjára jutott országot akarta megmenteni az utód: a szebb jövőt tervezgető ifjú király, IV. Béla. Gazdasági, katonai, szociális, kulturális és fajvédő tervei voltak, melyekkel helyre akarta állítani a lejáratott királyi tekintélyt, meg akarta szilárdítani az ország belső rendjét, meg szándékozott erősíteni a magyarságot s vissza óhajtotta állítani az ország nemrég letűnt fényét, dicsőségét. Nagy tervei között talán legszebb reményeket fűzött ahhoz az elgondolásához, hogy azokat az őshazában maradt magyarokat, akikről Ottó szerzetes hírt hozott, keresztyén hitre térítteti s elhozza ide az újhazába. Ezért támogatta olyan örömmel Juliánus dominikánus szerzetes kutató-térítő expedícióját. Juliánus meg is találta az őshaza .magyarjait, azonőaivottféte alatt egjyiagy l iirrr.M>lYII>* > 1 vészt sejtető hír is tudomására jutott: „ ... a tatár sereg Németország ellen akar vonulni.“ Juliánus fölfogta a veszedelem nagyságát, ezért hazajött. Itthon beszámolt Bélának útjáról, de elment Rómába is a pápához és figyelmeztette őt az egész kérész - tyénséget fenyegető veszedelemre. Aztán visszaindult újra az őshaza felé. Azonban már útközben hallotta, hogy a tatárok az őshazát elpusztították. Portyázó tatár csapatok között, életveszélyes úton indult haza, hozva magával Batu mongol khánnak Bélához küldött, meghódolásra felszólító levelét is. A fenyegető hangú levél csak bizonyosabbá tette azt a hírt, amit a tatárok elől az országba menekült kunok is hoztak a közelgő veszedelemről. Béla örömmel látta a kunokat, nem így azonban a magyarság széles rétegei. Ennek magyarázata az volt, hogy a nomád, pogány kun nép nem ismerve az enyém-tied fogalmát, a művelt keresztyén magyarság életviszonyaiba nem tudott belehelyezkedni. Az örömmel fogadott segítségből belső ellenség, a napról-napra előforduló villongásokból véres kun-öldöklés lett akkor, mikor a tatár sereg már elérte a Kárpátok külső lejtőit. Béla segítségért kiáltott a pápához, Európa uralkodóihoz, az országban véres kardot hordatott szét, Dénes nádort pedig egy maroknyi sereggel a határ védelmére küldte. Dénes nádor „az ország kapujából“ véres homlokkal menekült a beözönlő tatárhordák elől. A veszedelem ijesztővé nőtt, mire a széthúzás átkos vihara kissé elült ugyan, de már későn ahhoz, hogy
