Harangszó, 1941
1941-03-30 / 13. szám
1941. március. 30. HARANGSZÓ 101. vezette. Nagy idők nagy eseményeinek szemtanúi a hazatérő zászlók. Valamikor mennyi lelkesedést szítottak, mennyi csatát láttak, alattuk hányán meghaltak, a magyar névre még a fogságban is mennyi dicsőséget hoztak. Hazatérésük után legyenek előttünk és közöttünk ennek a történelmi múltnak hirdetői, a magyar összefogásnak sürgetői s a jövendő dicsőségnek mutatói! Vezetőket a gyülekezeteknek ! Válságos idők nehéz helyzetbe juttatják sok helyen az egyházakat. Az egyházaknak egyik nehézsége az, hogy a gyülekezeteknek nincs elég pásztora. Franciaországban és Németországban a pásztor nélkül maradt gyülekezeteket világiak vezetik. Az utóbbi helyen már kalauz is megjelent, mely a világiaknak megadja az utasításokat az istentiszteletek vezetésére. — Minden evangélikus embernek fel kell figyelni erre a szomorú tényre, anitthon, Péter. Feküdj le, nem látod, mily gyalázatos állapotban vagy? Péter megértette s dühbe gurult. — Pénzt akarok! — ordítja s megy az asszony felé. — Ha megölsz, sincs pénz. Reggel adtam oda az utolsó pengőt, pedig adót kellene fizetni holnap. Itt volt a kisbíró. Árverezni akarnak S te csak szórod a pénzt s léháskodsz. Péter, mi lesz ennek a vége. Az Istenre kérlek, eszmélj már egyszer! Péter felröhög, mintha eszét vesztette volna. — Jönnek árverezni, mert van. Elverem még azt a néhány holdat, s akkor már nem jönnek. Akkor már nem kell félned az árveréstől. Ezt akarom. Azért adjál pénzt. Az asszony nagy szeme most megvető undorra! nézett urára. Ennyire züllött gondolkodásúnak, ennyire betegnek még nem látta. Péter ezt a megvető nézést megértette s leült. Nem szólt. Mintha egy pillanatra magára döbbent volna. — Tanulj Jánoska! — biztatja az anya gyermekét. S Jánoska tanul, de szipogva. Sír. nál is inkább, mert nálunk is kezd ennek veszedelme fenyegetni. Teológusaink és képzőseink száma — sajnos — veszedelmesen fogy. Lelkiismereti kérdéssé kell tennünk, hogy mi lesz 5—10 év múlva, ha nem lesz elég utánpótlás és eddig kiépített misziói állásainkat le kell építeni?! — Kettős feladatot látunk a kérdés nyomán, amit sürgősen meg kell oldani: Gyülekezeteinknek mielőbbi utánpótlásról Van szabadulás! — És a kakas azonnal megszólala. És megemlékezék Péter a Jézus beszédéről, ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas szólalna, háromszor megtagadsz engem; és kimenvén onnan, keservesen síra. Az anya mondogatja a szöveget s a fiú figyel. Értelmesen és mohón. Majd ő is próbálgatja. Közben magyarázgat az asszony. — Látod, kis fiam, így figyelmezteti a jó Isten a bűnös embert is, mint Pétert. Az apa találva érzi magát s felfortyan: — De csak az ilyen Pétereket lehet kakasszóval ijesztgetni, mint amilyenről ott van szó. Az ilyen apostolokat. Az asszony, mintha meg sem hallotta volna, tovább magyaráz s oktatja Jánoskát: — S látod, Péternek volt szíve. Megbánta bűnét és sírt. Az Ür meg is bocsátott neki és megint a szívébe fogadta. Így kell minden bűnös embernek cselekedni. Erre Péter már felugrik. Ügy érezte, ez tisztán neki szól s ez forrásba hozta vérét. Bántotta az is, hogy az imént kell gondoskodni és világi vezetőinket a legszélesebb körben be kell az egyház munkavégzésébe kapcsolni! Nagybánya múltja. Lapunkban közöltünk már a nagybányai gyülekezetről pillanatfelvételt, amelyből olvasóink a hazatérés első óráiban tanúsított helyzetünket ismerték meg. Ez a pillanatfelvétel egy elnéptelenedett gyülekezetei mutatott be. A román uralom alatt eltöltött 22 esztendő, érzékeny, lélek- számbeli veszteséget okozott egyházunknak. — A gyülekezet évről-évre sorvadt és még csak reményünk se lehetett a megerősödésre. Szomorú felismerés különösen annak a patinás múltnak láttára, melyet az alábbiakban szeretnék röviden ismertetni. Még a reformáció idején az irodalomtörténetből is ismert Sylvester (Erdősi) János látogatott el városunkba, hogy Nagybánya protestantizmusának lutheri alapját megvesse. A város első állandó lelkésze Kopácsi István ugyancsak Luther szellemében tanított (1547-től). Ebben az időben azonban nem volt még kifejezetten lutheránus vagy kálvinista gyülekezet Nagybányán. A nagyenyedi (1564), majd a debreceni zsinat (1567) nyílt színvallásra szóra se érdemesítette az asszony a megjegyzését, mit pedig nagyon szellemesnek tartott. Őt akarják ilyen régi históriákkal befolyásolni, nevelni? Ez már sok. Valósággal dühbe jön. — Ne tömd ezt a gyereket ilyen marhaságokkal! — formed az asszonyra. Az asszony nyugodtan feláll, szemébe néz Péternek, hogy ez egy pillanatra megretten. — Na, mit akarsz, na!? — kiált rá s fenyegetőleg ráemeli öklét. Jánoska felsikolt. — Hallgass, kölyök! — fordul a gyermek felé s rá akar sújtani. Az asszony azonban felfogja az ütést. Nem szól, csak nézi az előbbeni nézésével a megvadult embert. —■ Na, mit akarsz, na? — Majd ha kenyeret adsz neki, akkor ütheted — mondja csendesen az asszony. Péter megingott bele. Megtépázott férfiönérzetét érintették e szavak. Megingott bele, mint a fa, ha szívgyökerébe vág a fejsze. — Hallgass! (Folytatjuk.)
