Harangszó, 1941
1941-01-12 / 2. szám
1941. január 12. HARANG9ZÜ 11. kérdezzük: Adhatunk-e, ha előbb nem kaptunk? Hogy az anyaházak diakonisszákat adhassanak a gyülekezeteknek, előbb a gyülekezeteknek kell diakonisszáknak való leányokat adni kiképzésre az anyaházaknak! Mert azok csak így tudnak adni! — íme itt egy óriási feladat minden gyülekezet előtt, hogy tegye és a hívekkel tétesse személyes üggyé a diakoniát, iskolában, templomban, bibliaórákon folyó munkája által neveljen diakonisszamunkára alkalmas személyeket. Alakítsa ki a maga körében azoknak a hívő lelkeknek a táborát, akik felelősséget éreznek, rendszeresen imádkoznak, áldozatot hoznak a diakoniáért és utat készítenek Isten Szentlelke előtt, hogy közülük kiválassza, elhívja azokat, akik Krisztus iránti hálából készek őt az egyház szeretetmunkájának a mezején szolgálni. A gyülekezetekben keressük azokat, akiket a Lélek elhívása nyomán diakonisszáknak kiképezhetünk és a gyülekezeteknek mint diakonisszákat odaadhatunk. Hol vannak ezek a hívő lelkek? Jelentkezzenek! 3 Harangszó evangélikus né* pünl? lapja. — 3Uit teszel azért, h©3V tényleg az legyen és az egész országban minäenüft elferjecljen ? ? „Kegyelem és élet.” Századunk egyházi könyvtermésének egyik legjelentősebb jelensége D. Kapi Béla püspök „Kegyelem és Élet“ című most megjelent kétkötetes hatalmas műve. Benne egy roppantsugarú életszolgálat koronázó müve magasodik elénk. Majdnem 25 esztendős püspöki és közéleti munkásság kristályos eredményei, magas szempontú meglátásai és tiszta tanításai. Mű, melynek gyönyörű köntöse is csak szerény ruházat a belső gazdaságon. Az első kötet első szava az igehirdetőé. A keresztfa árnyékában és Istentől Istenhez fejezetcím nyomán 16 nagy ünnepi és 52 vasárnapi prédikáció fenséges kupolái alatt ostoroz és vígasztal, döbbent és épít a magyar evangélikus egyház vezér-igehirdetője. Mikor továbbfordítunk, úgy érezzük: hatalmas dómban jártunk. I rattassék meg a következő nemzedéknek!, szól a következő fejezet. ,,A reformáció négyszázados ünnepén", „Az Ágostai Hitvallás négyszázados ünnepén", ,,Zsinatzáró istentiszteleten", ,,A Gusztáv Adolf Egylet százéves jubileumán", „Az Evangélikus Világszövetség kongresszusán", „A Johannita lovagrend istentiszteletén", „A soproni népszavazás előtt", stb.: századonként egyszer ha előforduló jubileumok arany mérföldkövei magasztosulnak itt oltárkövekké. A történelem Urának műhelyében jártunk. Felhőn átfénylő csillagok fejezetcím mögött koporsók sorakoznak. Három püspök: Gyurátz Ferenc, Geduly Henrik, Dómján Elek; négy egyetemi tanár: Ban- csó Antal, Tolnay Vilmos, Stráner Vilmos, Payr Sándor; közéleti vezérférfiak: Nádossy Imre, Töpler Kálmán és a többi. Pantheonban vagyunk, de ahol az emberdícséret Isten-dicsőítéssé válik, az enyészet fojtott zsolozsmáján átzeng az élet himnusza s a gyász fellegén átfénylik az örökkévalóság csillaga. A második kötet 77 legkülönfélébb tárgyú előadást tartalmaz. Hegyek és mélységek az első fejezet címe. 88 oldalon keresztül történelmi arcképcsarnok márványfolyosóit járjuk. Megelevenedik Luther, Bethlen Gábor, Széchenyi, Sőderblom, Bach Sebestyén, Kis János alakja. Valóban: hegyek és mélységek. A kereső ember. Megszólal a tudós. A szószékről katedrára lép át s ott épúgy otthon van. Tudós-ajkának tanító mondatai úgy sorakoznak, mint egymást-záró, kimetszett gránitkockák. Nehéz tájakon vezet, mégis jó vele menni. Mert ez a dogmatika nem halotti — Csillag:, kedves jó táltosom — hajolt előre a fiú csikaja fülének. Az üldözött riadtan fordult hátra. Azonnal beérik. Pisztolyt rántott elő és vaktában hátra lőtt. Káromkodva dobta el a fegyvert. Nem talált. Azután egyszerre, mint a hajszolt nyúl szokta, torpanva állt meg. Gyurka tovább futott mellette. Üj ügetésre sarkantyúzva lovát egyenesen a Dunának tartott. A fiúk közben előrejutva félkörben fogták körül. — Nekimegy a víznek — lihegte Palkó. Egyre fogyott a part közti tér. A katona elérte a folyót. Egy pillanatra habozva megállt és visszanézett. Négy oldalról gyors iramban vágtattak feléje üldözői. Pár lépést hátrált, úgy rohant neki a Dunának. Mint áléit legyet kapták el a hideg márciusi hullámok és hajtották az összefolyás halálörvényei felé. Gyurkáék „Régecz- hez“ érve utána vetették többi négy társát is. Gyurka leikébe szomorúság lopódzott. öt embert öltünk meg! — bánkódott. — Ha mi nem, — nyugtatta meg Palkó, — ők végeznek velünk. Ez a háború! Ha katona leszel, jobban liozzá- szokol. Nyomott kedéllyel intettek búcsút a hallgat.) tutajnak. Csendes, nyugodt porosz’kálásban jutottak a Vág jobb partjára. Jóval később indultak, mint Kerekes úrék. így a már Pozsonynak tartó seregbe majdnem belebotlottak. Azonban még idejében kanyarodtak le előre a nyugati hegyek felé s csak jó sokára szegődtek nyomába. Ákos egyszer oda is lovagolt a szekerekhez. Az egyik katona árult el neki mindent abban a hitben, hogy császári apróddal van dolga. A fiúk tanácskozásra dugták össze fejüket. — Bécsújhelyen át az Alpokba s onnan valami déli kikötőbe mennek — tájékoztatta Ákos társait. — Nyomukban maradunk! — határozott Gyurka. — Mit titkolóztok? — furakodott Katinka mosolygva közibük. — Te rólad beszélgetünk — incselkedett Ákos. — Én rólam? — ijedezett — van valami kifogástok? — Mégis csak jobban tudsz főzni! — próbálta Józsi szétszaladt száját komolyra fogni. — Itt akartok hagyni? — szökött könny a kislány szemébe. A fiúk komolyan bólogattak. — Jó ötlet, — állt fel Gyurka. — elhagyjuk Katinkát. Na, ne sírj — simított hajába — nem itt teszünk ki a farkasoknak! — Hát hol? — Franci bácsiéknál, — nézett Gyurka diadalmasan a fiúkra. — Helyes! Jól van! Éljen! — kiáltoztak azok. —- Nekik nincs gyermekük! — folytatta Gyurka — kincs lesz számukra Katinka. S velünk a hosszú útra még sem jöhet. — Talán egész Nápolyig kell mennünk! — húzta össze Ákos szemöldökét. Tervüket csakhamar valóra váltották. Megint csak a Kötélverő utcai kis ház vendégei lettek. — Készen van a könyv! — fogadta őket a bácsi. —• Mit szeretnétek ebédre? — mosolygott rájuk Ágnes asszony, szép tiszta fehér kötényében. (Folytatjuk.)
