Harangszó, 1941
1941-01-12 / 2. szám
12 HARANGSZÖ 1941, január 12. mező, hanem eleven tájék. Nem élettelen drágakövek csillogtatása, hanem élő kenyér nyújtása. Előadások sorozatain keresztül kapunk tiszta-biblikus tanítást a ke- resztségről, az úrvacsoráról, a megtérésről, az imádságról. Ugyanitt kapunk mintapéldányt az evangélikus egyház egyik legújabb munkaiormájárói, az evangélizá- cióról. A könyv egyik leggazdagabb fejezetéhez értünk: Világosságot láttató világosság. 29 előadáson keresztül nem bírjuk eldönteni, hogy Kapi püspökben melyik nagyobb: a történész-e (A magyar evangélikus egyház történelmi keresztmetszete, A praehistória a nemzet életében stb.), vagy a közíró (A protestántizmus hatása a magyar közművelődésre, Nemzeti és keresztyén egység stb.), az esztéta-e (Az ember tragédiájának világnézete, Berzsenyi Dániel stb.), vagy az etikus (Az etikai elem Arany Jánosnál, Az élvezetek etikája stb.), a szociológus-e (A munka szociális jelentősége, A dolgozás művészete, stb.), vagy a lélekbúvár (A nevetés, A hallgatás stb.). Minden vonatkozásban egyformán mély, mert minden minőségében Isten magasmértéke alá helyezi a dolgokat. Utolsó fejezet: Iránytű a kormány rúdon. Szemelvényt nyerünk itt 20 év püspöki jelentéseiből. Püspöki programmadásokban, kormányzati rendelkezésekben, egyházvezéri kijelentésekben 20 év egyháztörténelmének kereszt- metszete. S az egészet bekeretezi két oltárzsámoly: a szombathelyi templomé, amelyen 1916-ban püs- pökké-szentelésekor és a győri templomé, amelyen 1936-ban 20 éves püspöki jubileumakor térdelt Istent-kérő és Isten-magasztaló meghajlásban a magyar evangélikus egyház rangidős püspöke, D. Kapi Béla. Becsukódik kezünkben a végigolvasott könyv. Nem is betűsorok közt jártunk, hanem dús kincsesházban. Nem is mondatokat olvastunk holt papirosról, hanem Isten emberének ezerváltozatú, élő bizonyságtevését vettük szívünkre arról, hogy: „a kegyelem élet és az élet kegyelem!“ Szabó József. Hazatért gyülekezeteink. Nagykároly. Nagykároly városában az 1750. évben már laktak evangélikus családok. Az 1753. évben 8 evangélikus család jött a városba. Majd a vidéken lakó nemes Petróczy és Szartóry evangélikus családok jelentették be több béresükkel a nagykárolyi evangélikusokhoz csatlakozásukat. A bártfai rendkívül vallásos lelkű Koeler Sámuel Nagykárolyba jövetelével megindult az egyházias élet. E férfiú tulajdon házánál minden vasárnap összejöveteleket és istentiszteleteket tartott, ezeket azonban azon a címen, hogy az zavarja a katolikusok istentiszteleteit, i a világi hatóság betiltotta, sőt Koeler- nek távoznia kellett a városból. Ez az eset az evangélikusokat még nagyobb összetartásra és erősebb szervezkedésre késztette és buzdította. Ismételt kérésre megengedték nekik, hogy a biharmegyei svábolaszi evangélikus anyaegyházhoz tartozással fiókegyházzá alakulhassanak. Ez alapon tartotta meg az anyaegyház lelkésze: Zolnay András Nagykároly városában az első nyilvános istentiszteletet 1788. november első vasárnapján. Majd, hogy gyermekeiket evangélikus tanító taníthassa, leányegyházzá alakultak, s az első tanító 1798. február 10-én foglalta el állását. Most már hő vágyuk volt, hogy lelkészük legyen. Ismételt kérésre a vármegye, a kiküldött bizottság ajánlatára, 1807. június 15-én tartott közgyűlésén megengedte, hogy „templomot építhessenek és Prédikátort hívhassanak". A 399 lélekszámú és 2250 p. forinttal bíró hívek felépítették a ma is meglevő lelkészlakást s 1808. évben megválasztották első lelkészüket: Barts Andrást. E lelkész két év múlva távozott, utóda a buzgó Mateják György lett. ö szervezte meg az egyházat. Alatta épült a templom is, szegénységük és a mostoha viszonyok folytán 8 és fél évig, 1815. már- ciós 9-étől 1823. év közepéig. Az eléggé nagy templomot 1823. év szeptember 7-én szentelték fel három: német, tót és magyar nyelven tartott istentisztelettel. Az egyház élete ezután csendes mederben folyt. Nevezetesebb nagy események nem voltak, megrázkódtatások nem érték a gyülekezetét. A lélekszám azonban lassan, de egyre apadt. Az 1913. évben a gyülekezet lélekszáma már csak 230 volt, majd a román uralom alatt leapadt a mostani 116-ra. E maroknyi kis gyülekezet az 1921. évben bevezette a templomba a villanyvilágítást, részben a lelkész által felfedezett és megszerzett nagyértékű „Petőfi-csillárokba“ is. A háború folyamán elvitt két harangja helyébe az 1924. évben két ugyanolyan hangú acélharangot öntetett. Az elvitt cin orgonasípokat újakkal pótolta s a karzat átalakításával az orgonát eiőljátszóvá alakíttatta az 1925. évben. Az 1927. évben templomát renováltatta, s szeptember 4-én Frint Lajos püspök megáldotta. Az 1928. évben egy evangélikus nőtestvér oltárképet festetett és ajándékozott a templomnak. Az 1929. évben bevezette a templomba a fűtést. A városban ez az egyetlen fűthető templom. Az 1935. évben egy kisebb «örökségből a lelkészlak tetejét újonnan fedette, majd 1937. évben szintén örökség útján a lelkészlakást új, modern ablakokkal látta el, s az egész épületet megújíttatta. Az áldozatkészség nagyságát bizonyítja az, hogy a romániai zsinat-presbiteri evangélikus egyházkerületben a nagykárolyi hívek fizették a legmagasabb egyházi adót kivetés nélkül, önként felajánlott adóként. E mellett az egyházi adónak évenként csaknem felenagyságú összegét adták s adják önkéntes adomány címén. A kis egyházat, nemeslelkű és jószívű férfiú kérésére és közbenjárására a győri evangélikus egyház fogadta testvérévé. A nagykárolyi gyülekezet mellett már most erős testvér áll, meleg érdeklődéssel, résztvevő, jóságos szívvel és támogatni kész, segítő kézzel. Áldassék érette Istennek nagy és szent neve! (rk.) Most a Gyámíntézet kér! Mindig van valami megható abban, mikor az édesanya búcsúzó és távozó gyermekét arra kéri, hogy a napnak ugyanabban az órájában imádkozzanak; így együtt, egyidőben száll fel az imádságuk Isten trónusa elé és kér meg- hallgattatást. Hát amikor egy nagyobb család különböző helyeken lévő tagjai tudnak így imádkozni! Mennyivel melegebben tudnak így egymásra gondolni! Ls az egy:dőben elmondott imádságok csak erősebbé teszik a család tagjait összetartó szeietetláncokat. Gyámintézetünk Dunántúli Egyházkerületi Elnöksége azt akarja elérni, hogy itt, Dunántúlon, később talán az egész országban egyidőben adakozzunk a szegény és nélkülöző evangélikus gyülekezetek megsegítésére. Olyan cél ez, melyet mindnyájunknak támogatni kell. Nagykárolyi evangélikus templom.
