Harangszó, 1940
1940-03-10 / 10. szám
1940. március 10. HARANGSZÓ 67. , ■ 'i Mátyás ellen folytonosan fellázadtak a főurak és főpapok, mégis ellenük egyetlen halálbüntetést sem hozott. Igen sok esetben megbocsátott az illetőknek és kegyelmébe őszintén visszafogadta őket. János esztergomi érseket, aki kincseivel Frigyeshez szökött és Mátyás e legmakacsabb ellenségének lett bizalmas tanácsadójává, később levéllel kereste fel, s nem vonakodott őt „szeretett barátjának“ címezni. Más pártütőknek is megbocsátott, s többet közülök újra szolgálatába fogadott. ő a király testvére — hiszen mindnyájunknak közös atyja Ádám. A király erre egy fillért adott neki. Amikor a koldus nagyon keveselte, Mátyás így válaszolt: — Ha minden testvéred ennyit ad neked, nemsokára gazdagabb leszel, mint én. * Kinizsi Pált egyszer Mátyás király a török szultánhoz olyan veszedelmes követségbe akarta küldeni, amelyben inkább halált, mint sikert remélhetett. Azzal biztatta Kinizsit, hogyha a török esetleg leütteti fejét, tüstént rájuk tör, s mindaddig püföli őket, míg az ő feje helyett harmincezer török koponyáját le nem szabdalja. — Úgy ám — mondta Kinizsi —, csakhogy ama harmincezer fej közül egy sem illik úgy Palkónak a nyakára, mint ez a mostani fejem. Mátyás nehéhez a nép számos mondát fűzött, sőt külföldi mondákban is ráismerünk alakjára, mint a hős és igazságos uralkodók eszményképére. Iskolás korunkból még jól emlékszünk néhány Mátyás-mondára. (Cin- kotai kántor, Mátyás király Gömör- ben, A kolozsvári bíró, Mátyás, a szántó, Szép Ilonka stb.) Az alább következők a kevésbé ismert Mátyás- mondák közül valók. Mátyás király egyszer meglátogatta az egyik fogházat. A rabok közül néhányat megkérdezett, hogy miért kerültek börtönbe. Azok valamennyien ártatlanságukat hangoztatták. Végre egy cigányhoz fordult: — Hát te miért vagy itt? — Birkát loptam, felséges uram. A király erre így szólt jelentőség- teljesen a fogházfelügyelőhöz: — Azonnal bocsássa szabadon ezt a gazembert! Még utóbb elrontja ezt a sok ártatlan, becsületes embert! * A Mátyás király lustáiról szóló monda eléggé közismert, de nem árt most mégis felidéznünk. Eszerint Mátyás király, aki a tréfát kedvelte, az ország három leglustább emberét magához vitette s egy házban helyezte el őket. Az volt csupán a dolguk, hogy egész nap lustálkodjanak. Kötelességüknek hűséggel eleget is tettek a léhűtők. Egyszer hogy, hogy nem, meggyulladt a ház felettük. Amikor már fejük felett csapkodtak a lángok, megszólal az egyik: — Talán mégis el kellene innen menni. A másik nagysokára azt felelte rá: — Ha kellünk a királynak, majd csak elvitet innen bennünket. A harmadik haragosan rájuk szól: — Ugyan ,nem restellitek beszéddel fárasztani magatokat? Persze, hogy odaégett mind a három. (György Lajos után.) Kunos Jenő kínai lelkész-misszionárius felesége, Liesche Natália március 5.-én indult el Győrből férje után Kínába. Egy koldus, amikor kéregetésre nyújtotta Mátyás elé a kezét, azt mondta, hogy neki többet is adhat a király, mint amennyit elszánt, mert Mátyás király. Az asszony nagy nehezen megfordult. A fal felé eső végén iratcsomót húzott elő párnája alól. — Vedd és olvasd! Amikor a gazda Csillaggal bajlódott, egy lovaglása közben ép házunk előtt hullott ki zsebéből, így tudtam meg mindent. A nyerget is lopta. Amikor leszúrta nagyapádat, sajátja helyett az ő lovára pattant és úgy állt tovább. Most már bátran vallja, hogy az övé. 44 esztendő hosszú idő! Gyurka szétbontotta az iratokat. Három levél volt benne. Az első 1630-ból származott. Húszezer aranyat kínálnak benne Mihálynak, ha a fejedelmen merényletet hajt végre. A másik 1669-ből való. Wesselényi elpusztításáért egy véka ezüstöt ajánlanak neki. A harmadik levél fenyegetés volt. Valami társa írta. Pénzt követel tőle. Azzal fenyegeti, hogy különben elárulja az elefántcsont-nyereg eredetét. Gyurka erősen megdöbbent ily gonoszság hallatára. Hát mindez igaz volt! Jól ismerte meg édesatyja Mihályban a gonosztevőt. De jólesőn áramlott rajta végig, hogy Mihály a kezei között van. Az első bíróság halálra ítéli. Az Isten nagy jóságára gondolt. Mily erőssé tette őt az elvetemült Mihállyal szemben. — Fiam, én mindjárt meghalok — hallotta a néne gyönge hangját. — De ahogy előbb elnéztelek, láttam rajtad az erőt, hatalmat és boldogságot. Mind ez a tied lesz, csak egyet ne felejts! A Krisztus legyen neked legdrágább!... jaj! — sikol- tott fel halkan fájdalmában. — S egyet... tarts meg... — Mit, Teréz néne? — kérdezte a fiú, most már tudva, hogy van alapja annak, amit mond. — Ne fogadj... el soha ... senkitől... Krisztusom, segíts! — A haldokló megvonaglott kínjaiban. Halk fohászokat hallatott. — Mit, jó néném, mit? Mondja meg! — hajolt feléje Gyurka könyörgőn. Szelíden megfogta kezét 5 úgy unszolta. — Mit ne fogadjak el? De az asszonnyal már nem lehetett beszélni. Kezeit tördelte, s mind a Jézus nevét ismételte. Gyurka elrejtette köntösébe a leveleket. Beszólította a többieket. Gábor és felesége az ágyhoz siettek, hogy agg szüléjük utolsó perceiben nála legyenek. A kurátor és Gyurka csendes áldáskívánással búcsúztak. Az utcán hazafelé nem sokat beszéltek. Csordás nem kérdezősködött az asszony titka után. Gyurka meg nem mondta. A kurátor háza előtt békés jóéjszakát kívánt és elvált. Gyurka meg sietett haza az újdonsággal. 12. Csillag ösztöne után. A többieket úgy találta, ahogy elhagyta: csendes szomorúságban, az asztal körül. — Mi történt, Gyurka? — nézett rá az anyja, ahogy berontott közéjük. — Teréz asszony örökséget hagyott ránk! — tört ki a fiúból öröme. Szép sorjában mesélte el a hallottakat. — Az a csúf Mihály! — kiáltotta Juliska. — Soha sem szerettem! Ebben a pillanatban az ablak alatt erős dobogást, ficán- kolást, nyihegést lehetett hallani. Meghökkenve néztek össze. — Mi lehet ez? — kérdezte Julia asszony. Gyurka nem sokát kérette magát. Szemvillanás alatt az ajtónál termett és az előszobán át kiugrott az udvarra. És ím, az ablak alatt ott ugrándozott Csillag, hátán a díszes nyereggel. Két hátsó combján — a holdfényben is jól lehetett látni — ostorütések nyomai. Hosszú, véres csíkok húzódtak végig rajta. Mögötte közvetlenül az ablak alatt, kendőbe burkolódzott alak húzódott meg. Gyurka a csikó homlokát szerető becézéssel megsimogatta és rászólt a bujkálóra: — Ki van itt? Mit akarsz? Kendős asszony lépett elő. (Folytatjuk.)
