Harangszó, 1940
1940-02-25 / 8. szám
1940. február 25. HXRAN6S10 51. szükségszerű g gazdasági berendezés, hogyan kerülhet válságba, vetődhet fel joggal a kérdés. Az ember-beteget a betegsége sodorja a halál válságába. A gazdasági életben is ugyanez a helyzet. Halálos beteg a gazdasági élet. Miért? Egészséges az az állapot, amikor valamilyen szervezetnek minden porcikája a rendeltetésének megfelelően teljesíti kötelességét. A gazdasági rendszer kötelessége, hogy a nemzetnek, vagy kivitel útján idegen nemzetnek is elégítse ki a természetes életszükségleteit, igényeit. Mai gazdasági rendszerünket, amely a múlt században váltotta fel a céhes, s jobbágy rendszerű termelést, szabad termelési rendszernek hívjuk. Ami annyit jelent, hogy aki tőkével rendelkezik, azt szabadon fekteti bele a nemzeti termelés bármely ágába s élvezheti annak nyereségét. Ez a nyereség- vágy lett a rugója a szabad termelésnek. Mivel a világ egyes országai nem egyeznek meg, hogy miből mennyit termeljenek, előáll az a helyzet, hogy többet termelnek haszon reményében a tényleges szükségleti mennyiségnél s előfordul, hogy őrült piacok utáni verseny, hajsza ellenére óriási tömegű kész árút kell megsemmisíteni, nehogy a felhalmozott feleslegek leverjék a piaci árakat, így fordult már elő, hogy egész hajórakományok búzatömegei kerültek a tenger fenekére, amikor éhezők, éhen- halók is vannak a világon. Ugyanaz a helyzet Brazília kávéjával is. Tehát a termelés nem a természetes rendeltetését teljesíti, vagyis, hogy a cél: a szükségletek kielégítése, hanem a cél: a befektetett tőke utáni nyereség, az emberi szükségletek kielégítése pedig csak eszköz a nyereség eléréséhez. Ez pedig beteges állapot. Az elkeseredett versenyben gyilkos háborúkra kerül sor a piacokért, nyersanyag forrásokért, a befektetett tőkék nyereségéért. Az aranybálvány: mammon oltárán embervér az áldozat. Minden állam fél, hogy elborítja a világháború véres hulláma. Mi ez? A gazdasági élet válsága. Szociális, társadalmi téren is ugyanez az anyagias felfogás rothaszt. Nézzük az egyes társadalmi felfogásokat. A demokrata államok társadalmi élete a fenti gazdasági életből önként kirajzolódik. A mammon hatalma mellett az ember alárendelt lesz. Az idő pénz! Pénz kormányozza a világot! — jelszavak élénk világot vetnek erre. A társadalom osztályait tőkés és nincstelen rétegekre szaggatja széjjel. Harc dúl. A szeretet az egyházak szép szólama marad csupán. Nálunk, dacára, hogy kigyógyultunk a forradalmak ütötte elgennyesedett sebekből, mégis társadalmi válsággal küzdünk. Mutatja a törvényhozásunk erőfeszítése, amint azt zsidótörvénnyel, földbirtokreformmal, telepítéssel stb. megoldani próbálja. De nézzük meg egy pillanatra a demokrata társadalmakból kialakult új nemzeti társadalmakat pl. a német nemzeti szocialista társadalmat. Hatalmas, szervezett munkatábor. Az állam hatalma egy kézbe van letéve, ami szintén mutatója a rendkívüli válságos időknek. Az ember az ész hatalmával kézbe vesz mindent. Kiírtja a nemzetköziséget, kommunizmust, de ugyanakkor a vallást nem támogatja, egyéni, társadalmi, nemzeti életben szinte figyelmen kívül hagyja. Itt a mammon helyett az „ember“ kerül az élet középpontjába. Nem válság ez? A másik új társadalom a szovjet, nyílt istentagadó, vallást kiirtó társadalma. A „lélekből“ népszámlálások alkalmával „erő" lesz. Hangzatos jelszavak az ember megtartását, az élet szintjének emelését, az emberméltóság diadalát kiabálják s a valóságban új rabszolgaság pokla a kommunizmus. Válság, kiabáló válság! Politikai téren is a válság reménytelen csődje önti el a világot. Megbukott a népszövetség, itt-ott összekerülő politikai értekezletek, külügyminiszterek izgatott látogatásai, eredménytelen erőlködések. Kétségbeesett erőfeszítések a válság láztünetének, a kitört háborúnak elszigetelésére, a rablott területek, köztük a mi hazacsonkjaink területeinek további birtokban tartására. Közben rettegés, félelem, kétség, mindenfelé. Bizony válság! Az erkölcsi válságot meg éppen hangos szóval kiabálják az egyes rádióállomások idegenből a mi szép magyar nyelvünkön is. Egyik a másik ellenségesnek homlokegyenest ellenkező dolgot állít „igazságnak“. Ez a világot behálózó hazug érdekpropaganda hadjárat szégyenletes színben állítja a „keresztyén“ nyugatot a pogány „sötét“-ség elé. Eszményi, erkölcsi köntösökbe öltöztetik a saját igazukat, amit úgy hívnak anyagi „érdek“. Ne is szóljunk az egyének életében elharapódzott bűnökről. Tán úgy lehetne egy szóval kifejezni: Krisztusnélküliség. Ez a válság erkölcsi téren. Szóljunk végül a lélek válságáról. Vagy tán úgy kellene mondani, csak ez van, lelki válság. A többi csupán ennek a mellékhajtása. Igen, amelyik lélek találkozott Krisztussal, megoldotta minden válságát. A Sátán sodorta válságba, mammon rabságába a világot. Azért dúl a Szabadító és a Sátán között élet-halál harc. Hová állsz, válassz testvér! így szól az Ige: Az Atya szereti a Fiút és A rudakra rákötötték a nagy nehéz kant és három kötéllel mindnyájan húzták. Zsákmányukkal megrakodva érték el a Zátony-sziklát. Nekiláttak és egykettőre földarabolják. Egyik részét odadobták a sólymoknak. A többit egy közeli sziklaoduba rejtették el. Beléptek megint a halott Acsaj Józsefhez. Szívettépő volt nézni, hogy telepedik-kuporodik le melléje fia, hogy rázza a zokogás, hogyan fordítja hátára apját, hogy az arcába lásson. Ügyetlen kézzel nézte meg a sebet. — Tőrrel szúrták le! — mondta s félrehúzta melléről a ruhát. Ahogy az inget is széjjeltárta, a seb fölött véres rongyot talált. — Hogy kerül ez ide? — szólt csodálkozva. Kivitték a kis cafat vásznat a szabadba. Megöblögették a vértől. Forgatták jobbról, forgatták balról. — Ez nem volt apámé — nézegette Józsi. — De nagyon ismerős anyag. Ilyen gyolcsot csak Murányban készítenek. Ismerem a díszes kivarrást. Ezt a vásznat minálunk szőtték! — Én azt mondom — vélte Mihály — hogy csak a közelben ólálkodó Szuhay egy embere járhatott itten. — God- dolkodott egy ideig. — Te fiú! Nincs valaki Murányból az ő szolgálatában? — Tudtommal csak egy van — avatkozott bele Gáspár is — Jancsik Palkó. De ő nem tehette! ö nagyon szeretett benneteket! — Hátha főibérelték, — találgatta a gazda — ezektől minden kitelik. — Addig nem nyugszom, — kiáltotta Józsi elkínzottan — míg apámért bosszút nem állok. A gyolcs elárulja, hogy ő is itt járt. Ezért számolni fog! Vad gyűlölet és kétségbeesés csengett ki szavából. Tanácstalanul nézett körül. — Mit kezdjek most már édesapámmal? — Én azt tanácsolom — állt föl Mihály — hogy ne is nyúlj hozzá. Mi Gáspárral elmegyünk Murányba. Előadjuk a dolgot Rothold úrnak, ö a földesúr, intézkedjék egymaga! — De tán én is itt maradok! — ajánlkozott Gáspár, nem akarva társát egyedül hagyni a szomorú helyen. — Hálásan köszönöm a jóságod, de már csak jobb lesz itt nekem egyedül. Elsíratom az éjszaka az én jó apámat! — Nem tartasz attól, hogy a gyilkos újra eljön és veled is végez? — kérdezte keresztapja. ■— Bár csak visszajönne, — tört ki vadul a fiúból — az lenne leghőbb vágyam! Csak kaphatnám szemtől-szembe! A nap ekkor már eltűnt a hegyek mögött. Mindinkább hüvösödött. Az esti szürkület homályt borított a környékre. — Hát akkor menjünk — szólt Mihály. Még segédkeztek Józsinak a tűzrakásnál. Búcsú nélkül, némán ültek lóra. 10. Az ajánlat. Teljes sötétben ereszkedtek alá a murányi völgybe. Hallgatagon léptettek egymás mögött. Mihály feje erősen sajgott az ütéstől. — A hitvány férgek! — mormogta magában. Nagy harag ízzott a lelkében a kurucok ellen. Hajszálon függött, hogy ő is a kunyhóban hagyta fogát. Most szívesen elegyedett volna szóba a fiúval. Volt elég mondanivalója, de nem akarta elhamarkodni. Hagyta, hogy az kezdje. Gáspárnak fejében olyan zűrzavar volt, hogy időbe tellett, míg a sok eseményt, melyben része volt, rendbe tudta hozni. Lassan okosodott ki a történetekből. Hédi és Józsi, a halál és Mihály. Előre nézett. Mint lassan csírázó virág, nyílt érdeklődés benne otthona iránt. — Mihály gazda! — szólalt meg. — Mi az, öcsém? — Mit művelnek, hogy vannak Régeczen? — Sok nagy újságom van! — Kezdje elölről! — Kerekes Bálint úr ma felkerekedett. Nagy sírás-rlvás- sal kísérték ki az öreget. Nem tudott a sok buta-bambája magához térni. Még most is abban reménykednek, hogy visz- sza fog térni. Pedig hát, elveszi azt, amit megérdemel. (Folytatjuk.)
