Harangszó, 1940
1940-12-01 / 48. szám
378 HARANGSZÓ Í940. december 1. Háromszor is így volt. Erre azután erőszakkal hatolt be a házba az utas és ámulva látta, hogy a portás alszik. A felébredt ember igazolni próbálta magát, s így szólt: Annyiszor hallom a kopogtatást, hogy álmomban is felelek rá anélkül, hogy megmozdulnék. Sokan hasonlítanak ehhpz a kapushoz. Jézus hívására felelnek ugyan, de nem jönnek. Annyira belemerülnek bűneik álmába, hogy csak ígérik, hogy megtérnek, de abból sohsem lesz cselekedet. Több ízben is megjeleni már magyarul az Ágostai Hitvallás, de mindig drága volt. A legutóbbi kiadásnak is 1 pengő volt az ára. A Harangszó most nagy áldozattal 20 fillérért adja. Evangélikusok! terjesszétek! OLVASSUK A BIBLIÁT Az ígéretek valósulása. Dec. 2. — Luk, 1:5—25. Krisztus előtt az volt igaz ember, aki megtartotta a törvényt és abban fedhetetlen volt. Pedig a parancsolatok, isteni rendelések megtartása nehéz dolog volt. Ez a két ember megtartotta azokat. Én még Krisztussal sem tudom megtartani! — Az Úrral való találkozás mindig félelmetes. Boldog az, akinek az Úr azt mondja: „ ... ne félj...“ Dec. 2. — Luk. 1 :26—37. Mindig nagyobb csoda lesz számomra Krisztus földrejövetele. Nem a fizikai, testi, születési különbsége csodálatos előttem, hanem az, hogy Ö emberré lett érettünk! Isten Fia elindult a földre, mert Isten szíve megesett az ember nyomorúságán. Ez az elindulás is érthetetlen, csodálatos, de nyilván hirdeti: Isten mindenható! Dec. 3. — Luk. 1:38. Sok minden csodálatos előttünk is, de mi ahelyett, hogy Máriával hódoló alázattal elfogadnánk mindazt, meg akarjuk érteni a meg- foghatatlant, törvénybe akarjuk fogni a végtelent és ha ez nem megy, kétségbeesünk vagy cinikusan legyintünk egyet! Mária felé kétszer hangzott a „kegyelem“ szó az angyali ajakról. Igen, kegyelem mindig minden, amikor Isten vesz engem kézbe, hogy velem, vagy általam cselekedjék! Dec. 4. — Luk. 1 :39—45. Lassanként valóra válnak az angyal szavai: beteljesedik, amit az Úr Ígér. Boldog ember az, aki elhiszi ezt, mert az Úr szavára, igéjére lehet építeni. Az Úr mindegyik szava megáll, a kegyelmet, áldást ígérő, de a büntető is. Az egyik mindenesetre rám vonatkozik. Vagy a kegyelem, vagy a büntető, ítélő! Az előbbit választhatom, ez utóbbi elér, ha nem fogadom el az elsőt! Dec. 5. — Luk. 1 :46—56. Mária boldog és boldogságában nem tud néma maradni. Magasztaló és dicsérő éneket zeng Annak, akinek hatalma és kegyelme őt boldoggá tette. — Zengett az én ajakamon ének Isten dicséretére, mikor boldognak éreztem magam? Fakadt-e már csak egyszer hálaadó imádság ajkamon, mert boldog voltam? Dec. 6. — Luk. 1 :57—66. Milyen szép és Isten előtt kedves dolog, amikor örülni tudunk a másik örömének! (Persze, nem a cinkostárs öröméről van szó!) örülni tudunk a másik Istentől nyert áldásának! Mennyire kevés az ilyen öröm a mi életünkben! — Zakariás szeme megnyílik a csodára, nyelve megoldódik, a büntetés véget ért és ő nem zúgolódik a büntetésért, hanem azonnal áldja az Urat kegyelméért. Dec. 7. — Luk. 1 :67—80. Zakariás nem tud hallgatni, a Lélek kényszeríti válaszra és jövendöl csodálatos dolgokat: Isten valóra váltja elmúlt idők régi Ígéretét, hogy az Ö általa tanúsított, de Tőle elszakadt ember, egészen az övé tegyen újra. Ennek hirdetésére küldetett János, de ezt kell hirdetnie Isten minden gyermekének ma is! Nekem iá! KARCOLATOK EZ a művirággal! Szegény cselédember családjában temettem. Alig tudták megvenni a koporsót. De rajta két irdatlan művirág-koszorú éktelenkedett. Fodrozott, festett papír. Szemétre való hitványság. Ugyanakkor az udvaruk tele volt élő őszirózsával. Ők meg papírvirágot vettek méregdrágán. Egyetlen szál élő-virág többet ér, mint egy társzekér művirág. Koporsón is, oltáron is! Sz. J. HETI KRÓNIKA Az elmúlt hét nagyjelentőségű eseménye Magyarországnak a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozása volt. Ezzel Magyarország fontos helyet kapott Európa újjárendezését célzó munkaterv végrehajtásában. — A német- olasz-japán háromhatalmi egyezményhez Románia, majd Szlovákia is csatlakozott. — Grandi olasz igazságügyminiszter Németországban fontos kérdésekről tanácskozott. — A harctereken megszakítás nélkül folyik a harc. — Egyes francia városokat is ért már bombatámadás. —- A nemzetközi érdeklődés középpontjába Törökország állásfoglalása került. — Az iparügyi miniszter bejelentette a képviselőházban, hogy 132 község villamosítása folyamatban van. SZ EGYHÁZI esztendő Advent 1. vasárnapja. Lukács 1 : 68—79. v. Üjra ádvent van. Tudiuk-e mi Zakariás hálaénekével köszönteni az első ádventi reggel az Istent? Miért adott Zakariás hálát? Mert meglátta, hogy Isten a világ megváltására valami nagy dolgot tesz: Fiát küldi a világba. Látta, hogy Isten Fia jövetelét előkészíti. Hogy erre embereket használ fel. Ezeknek kiválasztására kegyes családokba, éppen az ő családjába nyúl le. Ezekből látunk-e mi valamit? Hogy minket akar megváltani? Fia jövetelének előkészítésére minket akar felhasználni? A mi családunkba akar lenyúlni? Üj idők előkészítésére engem akar eszközzé tenni? Látjuk-e, milyen kitüntetés, egybe milyen feladat ez?! Adjunk hálát: Hogy új egyházi esztendő kapuját nyitotta meg előttünk és azon jön felénk az Úr. Hogy Ígéretét megvalósítja, népét megváltja és az Ö félelem nélküli szolgálatára felszabadítja. Könyörögjünk: Támasszon útegyengetőket, ádventi prófétákat a magyar élet mezején. Tegye Krisztust-váró néppé a magyar népet. HÍREK Rádiós IstenílsxleJef lesz december 1-én 11.15 órakor a Deák-téri templomból. Prédikál D. Raffay Sándor püspök. Énekek a Dunántúli Énekeskönyvből: 105., 107. és a nemzeti himnusz. Karének: Bach J. S.: Hozzád, óh Uram ... Énekel a Lutheránia Vegyeskar, Kapi-Králik Jenő vezényletével. Orgonái: Zalánfy Aladár. Kitüntetés. A fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Magyar Tanító Egyesületek Egyetemes Szövetsége november 16-án Budapesten rendezte a X. Egyetemes Tanítógyűlést. Ebből az alkalomból egy ikitüntetést alapított „Hóman Bálint emlékérem“ címmel. E kitüntetésben két evangélikus tanító is részesült: Somogyi Béla körmendi igazgató-tanító, az Országos Evangélikus Tanítóegyesület elnöke és Karsay István békéscsabai igazgató-tanító. Az emlékérmet, illetőleg a vonatkozó oklevelet november 16-án az Egyetemes Tanítógyűlésen Hóman Bálint miniszter személyesen nyújtotta át a kitüntetetteknek. Ugyanakkor adta át Horony Pálffy Aurél fővárosi tanácsnok a TESz díszjelvényét és oklevelét Grieszháber Henrik majosi igazgató-tanítónak.