Harangszó, 1940

1940-12-01 / 48. szám

1940. december 1. HARANGS2Ó 379. Igazgatói kinevezés. D. Kapi Béla püspök az igazgatói címet adta Erdős János káldi tanítónak, a • kemenesaljai tanítóegyesület elnökének. A kinevezés­ről szóló okiratot Molitórisz János es­peres november hó 17-én ünnepélyesen nyújtotta át a kitüntetettnek. A kine­vezettet nagy szeretettel vették körül a gyülekezete, hivatali társai és tisztelői. Kőszeg. A Nőegylet november 24-én műsoros teaestet rendezett. A műsoron ének-, zeneszámok és szavalatok szere­peltek. Weisz Vilmos lelkész beköszön­tőt mondott. Végül kedves gyermek- jelenet következett.-—Az ifjúsági Egye­sület november hó 17-én „Erdélyi est“-et tartott. A lelkész az erdélyi lélekről, Ta­kács Géza az erdélyi népről, Rónai Fri­gyes Kolozsvárról adott elő. Fodor Sán­dor magán-, az énekkar karénekszámai, több szavalat és zongoraszám követke­zett. Az elemi iskolás gyermekek „Szé­kelyvér“ c. egyfelvonásost adták elő. Az offertóriumot az erdélyi akciónak küldték. A Budapest III. kér. Evangélikus Férfiszövetség november hó 24-én a 111. kér. Dévai Biró Mátyás-téri templom­ban zenés áhítatot rendezett, melyen igét hirdetett Dr. Schulek Tibor főlel­kész, orgonán játszott Wehner Géza orgonaművész, a Zeneművészeti Főisko­la tanára, énekelt Fehérpataki Ervin • énekművész. Gyülekezeti éneket vezette Sulyok Imre karnagy. A Budapest III. kér. evangélikus egy­házközség az ádventi időszak minden péntekén este 7 órakor templomában ádventi istentiszteletet rendez. Az ige­hirdetés közös tárgya: „Szent nevek a szent munkához.“ Pápa. Varga Tibor hegedűművész december 1-én, vasárnap, az evangélikus díszteremben jótékonycélú hangversenyt rendez, melyen a kíséretet Pongrácz István zongoraművész adja. Pesthidegkut. A pesthidegkuti evan­gélikus fiókegyház nőegylete november 17-én szeretetvendégséget rendezett, me­lyen 300-nál többen vettek részt. Az igét Zulauf Henrik lelkész hirdette. A Pro­gramm túlnyomó részét a Fébé szolgál­tatta. Áldott alkalom volt. A Budapest-kelenföldi evangélikus templomban (XI., Bocskay-út 56.) ádven­ti időszakban „A bethlehemi gyermek" címen igehirdetési sorozat lesz. Novem­ber 28: “Szegényebb a pásztoroknál.“ Mohr Gedeon kassai lelkész. December 5. „Gazdagabb a királyoknál.“ Szántó Róbert budapesti lelkész. December 12. „Bölcsebb a főpapoknál.“ Jávor Pál hatvani lelkész. December 19. „Nagyobb az angyaloknál.“ Botyánszky János mezőtúri lelkész. KIÉ nap Békéscsabán. November hó 17-én a békéscsabai evangélikus és re­formátus ifjúság gróf Teleki László dr., Pógyor István és Szondi Béla közre­működésével KIÉ napot tartott. Kb. 200 ifjú volt együtt. 36 ifjú letette a KIÉ fogadalmat. Ifjúsági nap volt november 17-én Ózdon. 100 ifjú és leány vett részt Ózd- ról és a hatalmas szórványterületről. 'Igét hirdetett és délután előadást tartott Foltin Brúnó diákszövetségi titkár. Elő­adást tartott még Schulek Dóra és Soly­már András. Ének, szavalat, és zeneszá­mokkal közreműködtek: Marcsek Anikó, Schifter Márta, Dóbisz István, Csapó Zoltán, Kovács Gusztáv, Zsigray Károly. A záró áhítatot Marcsek János esperes tartotta. Vedd és olvasd. A Kiss Samu nagy- barátfalui lelkész szerkesztésében meg­jelenő hitmélyítő és erősítő népies evangéliumi röpiratökból újabb négy sorozat jelent meg, amelyek a Károlyi­féle bibliafordításra való tekintettel mind a Bibliával foglalkoznak. A röpiratok címei: Az örökkévaló evangélium; Idő­szerű-e még a Biblia? Tudakozzátok az Írásokat! Érted-e, mit olvasol? A röp­iratok nagyon alkalmasak a nép között való tömeges terjesztésre. Kaphatók a lelkészi hivatalokban. Áruk darabonként csak 2 fillér. Lelkészek és orgonisták figyelmébe. „Krisztus Urunk születésének története“ a próféciák és az Üjtestámentuin alap­ján folytatólagos összeállításban, gyü­lekezeti énekekkel váltakozva nyomta­tásban kapható. Karácsony első, de in­kább másodünnepén a délutáni istentisz­telet vagy ünnepély keretében a legki­sebb gyülekezetben is könnyen felhasz­nálható. Egy példány ára portó költ­séggel együtt 50 fillér. 10 példány után egy ingyen. Megrendelhető: Danhauser László vallástanár címén: Budapest VI., Bajza-u. 45. A Luther Társaság a Kis János élet­rajzra hirdetett pályázat határidejét több oldalról érkezett óhajra 1941. évi augusztus 31-ig meghosszabbította. A vallásos népies irat pályázati határideje 1940. december 31. marad. Evangélikus ember evangélikus lapot olvas! HATÁR OKON TÚL A Romániában megjelenő magyar evangélikusok lapja, az Evangélikus Élet, most érkezett el szolgálatának ötö­dik esztendejéhez. A lap eddig az Evan­gélikus Élet Baráti Munkakörének ki­adásában jelent meg. Az egyházkerület vezetői a sajtó nagy horderejét felis­merve a lapot —- mint a magyar egy­házkerület lapját — hathatósan támo­gatják munkájában. Mi a fizetése egy misszonáriusnak? Egy misszionárius évi fizetése 3.800 P. Kezdő bennszülött lelkészé 1000 P, mely idővel 2.000 P-t is elérhet. Egy benn­szülött evangélista kezdő fizetése évi 360 P (havonként 30 P), ami 1200 P-ig emelkedik. Hatvanezer népiskola. A német ki­mutatások szerint a német birodalom népiskoláinak száma eléri a 60 ezret. Az iskolában 7 és félmillió gyermeket taní­tanak. Minden tanítóra 40 tanuló esik. Amerika és Kanada legújabb evan­gélikus egyházi adatai: a megkeresztelt hívek száma: 5,250.923, a konfirmált hí­vek száma: 3,569.136 lélek. KÜLÖNFÉLÉK Száznyolcvanhét házat kell lebontani Bukarestben a földrengés után, mert összedöléssel fenyegetnek. Köztük van a pénzügyminisztérium, az egyeztető­minisztérium, az igazságügyminiszté­rium és az Opera épülete is. Szomorú felfedezés. A legutóbbi vi­lágmissziói konferencia, amikor számba- vette az elmúlt tíz esztendő missziói eredményeit, megdöbbentő felfedezést tett. Kitűnt, hogy ma több nemkeresz­tyén van a világon, mint tíz esztendővel ezelőtt. A világ legnagyobb méhfarmja Né­metországban Ulm közelében van és 3000 méhházzal rendelkezik. Legnagyobb vott a magyar véráldo­zat! Hivatalos kimutatás szerint a világ­háborúban a magyar hozta a legnagyobb arányú véráldozatot. Minden 1000 ma­gyar harcosból 187 életét áldozta. Utána következik a francia 182, osztrák 166, német 155, Anglia 88 áldozati arány­számmal. Saját misszionáriusa van a szegedi egyetemi és főiskolai hallgatók bibliai körének, melynek tagjai így nemcsak szóval, hanem valósággal is résztvesz- nek az Isten országának terjesztésében. A misszionárius bennszülött fiatal em­ber és Dél-Afrikában munkálkodik. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Esküvő. November 23-án vezette ol­tárhoz a budapest-kelenföldi templom­ban Balikó Lajos m. kir. honvéd fő­hadnagy, Balikó Lajos tábori főesperes és néhai Stiegler Margit fia Ittzés Irma oki. énektanárnőt, Dr. Ittzés Zsig- mond m. kir. egészségügyi főtanácsos és Kring Irma leányát. A szent szolgá­latot a vőlegény édesapja végezte. Halálozás. Sztik Gusztávné született Falb Paula, evangélikus lelkész neje, éle­tének 46-ik, boldog házasságának 28-ik évében hosszú, kínos szenvedés után, no­vember 22-én visszaadta lelkét Teremtő­jének. —• özv. Czikora Istvánná, szüle­tett Hibján Etelka, életének 70-ik évé­ben folyó évi november hó 19-én csen­desen elhunyt. — Feltámadunk! M A G Y A R G A Z D A A gyümölcsös trágyaszükséglete kát. holdanként 2—300 q istállótrágya. Ha istállótrágyával nem rendelkezünk, s gyümölcsösünk nem friss telepítés, úgy műtrágyát is használhatunk. így 40 szá­zalékos kálisóból és szuperfoszfátból egyenként kát. holdanként 120 kg-ot szórhatunk ki gyümölcsösünk területé­re. Ezt a kiszórást az őszi szántás, vagy ásás után végezzük. Gyümölcsösünket szántsuk vagy ássuk. Ne úgy, ahogy azt helytelenül sok helyütt látni, hogy a gyümölcsfáknak csak tányért készíte­nek, vagy csak a csurgót ássák fel. Ad­junk gyümölcsösünknek teljes talajmű­velést. Terményárak: Búza 23.55, rozs 19.55, árpa 20—26.50, zab 21.80, tengeri 16.80 pengő métermázsánként.

Next

/
Thumbnails
Contents