Harangszó, 1940
1940-11-03 / 44. szám
1§40. november 3 HÄRANGSZÖ 343. gálái. Különleges szerepük különös gondot követel meg. Először is .vegyük tekintetbe, hogy épen azon a helyen, ahol a legszemélyesebben jön a gyülekezethez Jézus s való személyünkkel fogadjuk öt, nem használhatunk fel olyan tárgyakat, amelyek épen a személytelenség sivárságát árasztják szét magukból hozzá jó adag felekezetköziséget s különben is gépműhelyekben percek alatt, minden küzdelem és hit nélkül készültek. Ha ezzel tisztában vagyunk, beszélhetünk az oltári edények formájáról. Külső megjelenésüket épen a Krisztus testének és vél ének a szolgálata, tehát alárendelt és alázatos szerepük határozza meg. Ebből következik: nem kell, hogy dékozó készségét, méltóságát volt hivatva hirdetni s végül pedig a kincset érő tárgy önmaga iránt- keltett tisztelő csodálatot. Egy egy régi, díszekkel gazdagon felöltöztetett kehely intő példa lehet arra, hogyan vonhatjuk el a figyelmet az egy szükséges dologtól. Az oltári szentséggel együtt az egyház csodálatos készletei hogyan lettek imádat és tisztelet tárgyai, arra jó példa a „kegyszerek" elnevezés, amint ezt, sajnos, még evangélikus egyházunkban is sokfelé hallani lehet. A mellékelt képeken bemutatunk egy új úrvacsorái edénykészletet, amelyet a Budapest-Kelenföldi evangélikus egyház- község hívei az itt vázolt követelmények szerint készíttettek el. í a gyülekezetekben, amelyeknél az úrvacsorának az eredeti való értelme meg- szegényült, elveszett ennek a jelképnek az értelme is. A herrnhuti gyülekezetek s egyes sziléziai egyházközösségek Németországban egyszerű poharakat, a svájci református gyülekezetek pedig az újabb időktől kezdve, úrvacsora alkalmával, a padokban nagy füleskorsókat adnak kézről kézre. A kehely talpának és törzsének egybefolyó és felfelé irampdó vonala hangsúlyozza a kupa által jelképezett hitnek az irányát. A felületet sehol sem bontja meg domború dísz. Ez a kehely alapformája. Az ezüst felszínét csak bevésett feliratok és jelképek díszítik. Az egyik kehely talpán ez a felirat: „Az én oltárainkon „díszedények" legyenek. A régi időkből fennmaradt muzeális készletek díszességének is jórészben csak az a magyarázata, hogy az egyes mesterek a maguk képességeiről elsősorban a templom által nyújtott lehetőségek között tudtak számot adni. A mester természetesen a legszebb munkát készítette. De az Így megvalósult munka a mester egyéni nagyságáról beszélt s nem egyszer a kegyúr vagy az egyház aján1. Kelyhek. Az irányító gondolat az volt, hogy a kehelynek az eredeti alakját és benső értelmét is megismerhesse a gyülekezet. A kehelynek legfontosabb része a széles sugárban felfelé táruló kupa, amely önmagában véve az Isten ajándékait elfogadó hitnek a jelképe, amely örökösen az őt kegyelmével megtöltő Istenre van utalva. Épen az úrvacsorában helyénvaló ez a formakifejezés. Érdekes megfigyelni, hogy azokban vérem bizony ital.“ János 6, 55. s a törzsön egy szöllőfürt levéllel s a vele átellenes oldalon egyenlőszárú kereszt látható. A másik kehely felirata: „E pohár amaz újtestámentom az én vérem által.“ I. Kor. 11, 25. Jelképül Istennek Báránya és kereszt szolgál. Ezekkel a feliratokkal és szimbólumokkal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az oltári edények nem szolgálhatják senkinek az emlékét, sem a — Maguk sem tudják, mit akarnak — folytatta Zse- dényi. — S ha tudnák is! — szakadt föl Bálint úr törhetetlen hite. — A földön csak egy akarat van s az az Istené! 30. A Haltéren. A lovacskák nehezen ugyan, de elfértek a kötélverőutcai kis ház szűk istállójában. Meg is nyugodtak. Csak a reggeli napfény kandi, hívogató villanása sajtolt ki Csillagból fájdalmas nyerító vágyat. Előtte ott élt a gömöri rengeteg. Patakcsobogás, friss vizet kínálva, ragyogó erdei tisztás buja telt legelőjével. Az idő bizony haladt. Sem komor szó, sem fájdalom, sem börtön vissza nem tarthatta. Beköszöntött a május és az a sejtetős tavaszi ébredés, mely a fiúkat útnak eresztette, teljes virágzás lett. Előkerült a tengernyi énekesmadár, mintha a föld alól bújtak volna ki. Kék és fehér orgonafürtök derítették mosolyra a szürke házak mogorva arcát. A pozsonyi dombok is üde zöld ruhát öltöttek. — Ha' itt belül is oly szép lehetne — tette Gyurka kezét a szívére. — De mit ér mindez, ha rab az édesapám, ha az ő számára nincs kikelet! — S.ohse törd a fejed — bátorította Franci bácsi. — jVIajd eljön az is. fii pégy. barát teljesen beletalálta magát az új környe. zetbe. Palkó felcsapott betűszedőnek. Ott dolgozgatott ő is a padláson. Most már, hogy ketten voltak, égett a munka kezük alatt. — Egykettőre elkészülünk! — örvendezett a mester. Józsi a konyha körül érezte jól magát. — Elszegődhetsz hozzám örök időkre — tréfálkozott Ágnes néne. — Ilyen jó mindenesem még soha sem volt! Ákos naphosszat ült a kiszedett minta-nyomtatványok mellett és serényen javította a belecsúszott hibákat. Gyurka volt a legnyugtalanabb közöttük. Sehol sem találta helyét. Amit máskor úgy szeretett, az olvasás sem szórakoztatta. — Itt kell ülnöm tétlen — sopánkodott szüntelenül. — Tudva, hogy atyám közvetlen közelembe sínylődik. Pedig mindent elkövetett, hogy legalább eljusson hozzá. Hogy lássa. Nem engedték még a közelébe sem. Csak az vigasztalta, hogy nincsen egyedül. A lelkészek hűséges hitvesei szintén eljöttek. Keservesen zokogva szólongatták bilincsekbe vert férjeiket. De hiába rimánkodtak az őröknek, kőből volt azoknak a szíve. Megpróbált Gyurka másképpen is bejutni a várba, ám ami nem sikerült nagy ostromló seregnek, az számára is megvalósíthatatlan maradt. így hát napestig álldogált el a vár kapujánál s leste legalább a kiszivárgó híreket. Ezen a vártán Ákossal váltogatták egymást. (Folytatjuk.) Űj úrvacsorái edények. Új úrvacsorái edények.
