Harangszó, 1940
1940-02-11 / 6. szám
1940. február 11. HARANGSZÓ 35. tál leszünk a Szentlélek Úristen eszközei. Mi jellemzi mármost az evangéliumi böjtöt? Egész életre szóló. Könnyű volna a böjt, ha az csak bizonyos időre volna megszabva. Sokkal több ez a böjt, mint a katolikusoké. Azután nemcsak abban áll a böjt, hogy válogatunk az ételekben és bizonyos napokon nem eszünk húst, stb. Nehezebb az evangélium böjtje: magunk megfegyelmezése és legyőzése. Az igazi különbség azonban ott van, hogy az evangélium böjtje ingyenvaló. A katolikus ember azért bőitől, mert azt véli, hogy ezzel megtisztul bűneitől, kiengeszteli Isten haragját és kiérdemli az üdvösséget. Ez az evangélium meghamisítása, Krisztus gyalázása. A hívő Isten ingyenvaló kegyelméből ajándékba kapja bűnei bocsánatát és a Krisztus által bizonyos, hogy Isten éppen Őhozzá kegyelmes és ő is az örök élet örököse lett. Mindent megkapott és ezért hálából aláveti magát Isten akaratának. A keresztyén ember Isten kedvéért böjtöl, ingyen, érte semmit sem várva. Ezért az evangélium böjtje a szabadság böjtje. Itt nincs semmiféle kényszer. „Isten senkit sem fog kötéllel.“ Még csak külső kötelező előírás sincsen. Mi belső indításra bőitölünk, azért, mert erre késztet a Szentlélek; mert nem maradhat életünk a régiben, hanem el kell változnunk és nem szabhatjuk magunkat a világhoz. Ilyen igazi böjt nélkül lehetetlenség keresztyén módon élni, de ezt a hívő a maga jószántából gyakorolja. A keresztyén böjt teljesen önkéntes. Végül lássuk meg tisztán, hogy elsősorban nem a magunk erőfeszítése az Igazi böjt: a szent élet, hanem Krisztus ajándéka és müve bennünk. Nyissuk meg szívünket az élő. diadalmas Krisztus előtt, adjuk át neki magunk fölött az uralmat és akkor ő harcol ellenünk és bennünk a bűnnel, világgal, ördöggel és ő győz bennünk. Krisztus győzelme által az evangéliumi böjt örvendező, vidám böjt. Urbán Ernő. A család téli estéi. Azok a csendes, meghitt téli esték! Mennyi áldás árad belőlük. Azok adják vissza a családot önmagának. Azok adnak alkalmat és lehetőséget, hogy a családtagok egymásra találjanak, hogy a szíveiket összekötő szeretetszálak még szorosabbra fűződjenek. A nappal munkája, hivatása rendszerint szétválasztja a családtagokat. A családtagok a nap folyamán a három étkezésnél találkoznak egymással. De ezek sem igen nyújtanak alkalmat gondolataik kicserélésére. Hiszen evés közben a magyar nem nagyon szeret beszélni; „szavuk sem igen van azalatt, míg esznek, természete ez már magyar embereknek“, — mondja Arany János. A bizalmas beszélgetésre a munka utáni esti órák adnak lehetőséget. Különösen is pedig a téli esték. A többi évszak nagyon leköti, igénybe veszi a család minden tagját. Reggeltől estig ég a kezekben a munka. A vacsorái találkozó után — elfáradva a napi munkában — siet „ki-ki nyugalomra“. Hiszen másnap már korán újra kezdődik a küzdelem, a harc az életért. Amitől a többi évszak megfosztja a családot, azt pótolja számára a tél. A téli esték. Összejönnek, egymással érintkezhetnek ilyenkor a családtagok. Megbeszélik a napi teendőket; meghányják- vetik a világ dolgait. A gyermekek beszámolnak arról, amit tettek, ami a nap folyamán velük történt. Ha a szülő érdeklődést tanúsít gyermekének a sorsa, ügyes-bajos dolgai iránt, az az apró népség mennyit tud csacsogni, beszélni, kérdezni, hogy az édesapa, édesanya csak Az Élet fája a Kereszt. győzzön rá felelni. A kisebbik elmondja ■lénk gyermeki fantáziával kiszínezve, hogy mit csinált a babája: rossz volt: nindig sírt; nem akarta megenni az ebédet. A másik, a „gyerek“ tán a lovára panaszkodik; vagy a csúszkálás, szánkózás élményét beszéli nekihevülten Az iskolás elmondja: mi történt az iskolában; ki felelt; ki tudta a leckéjét; kit pirongatott, kit dicsért meg a tanító úr, vagy a kisasszony. Csupa lényegtelen dolog, semmiség De mégis mennyi lehetőség és magától kínálkozó kedves alkalom arra, hogy szülők és gyermekek összeforrjanak; hogy a szívek egymás előtt s egymással szemben megnyíljanak. — Ügy meg lehet ismerni az iskolában, hogy melyik gyermekkel foglalkoznak a szülei; hogy hol tölti be meghitt, családias szellem az otthont. Egészen más a beszéde, tekintete, modora annak a gyermeknek, akit csacska kérdéseivel nem hallgattatnak el odahaza; mint azé, aki ha a leckéjében megakad s útbaigazításért a szüleihez fordul, vagy odaáll eléjük: „Édesapám, hadd mondjam fel a történelmet: édesanyám, kérdezzen ki a hittanból“, — s azok azzal mordulnak rá, azzal torkolják le: „Hát mér’ fizetem azt a tanítót, meg a papot?“ A család légkörének, a szülő gyermekéhez való viszonyának, magatartásának óriási jelentősége van a gyermek egész jövőjére. Amilyen irányítást ott kap, olyan menetet, fejlődést vesz fel az élete. Amit ott hall, ott lát, az bevésődik kitörölhetetlenül a leikébe. Mint az anyajegyet az arcon, úgy az otthon nyert benyomást is holtig hordozza magán. Sőt még inkább. Mert azt az éktelenítő anyajegyet kozmetikával manapság már el lehet tüntetni, de a szülők káros, rontó hatását teljesen soha. Egy édesapa a téli estéivel nem tudván mit csinálni, alkonyat szálltán a kocsma felé szokta venni az útját. Poharazás közben, pipaszó mellett ott érezte csak jól magát. Egyszer, amikor hazulról távozik, hallja ám, hogy a frissen esett hóban valaki törtet utána. Visszanéz: hát a négyéves kis fia volt. „Mész rögtön vissza. Hiszen elsüppedsz, elmerülsz a hóban“, — szól rá a gyermekre. „Nem édesapám, — felel az vissza; hiszen mindenütt a maga nyomába lépek.“ — „A maga nyomába“, ez a szó szíven üti az édesapát s gondolkodóba ejti: hova fog vezetni, ha az ő nyomába lép, az ő nyomdokát követi a fia? Nem, azon a nyomon nem szabad járnia! S visszafordul, ölébe veszi a gyermeket; haza megy vele. Attól fogva otthon, családja körében töltötte az estéket. S azok az „unalmasnak“ hitt téli esték mind- meg- szokottabbakká és tartalmasabbakká, kedvesebbekké váltak rá. És az övéire is. Mennyi alkalmat adnak emellett azok a téli esték az önművelésre, a családtagok látókörének a kibővítésére is. Már amikor a szülők belekapcsolódnak iskolás gyermekeik tanulmányába, mennyi minden újul fel előttünk, amit már-már elfeledtek; vagy mennyi mindenről vesznek tudomást, amit az ő idejükben még nem tanítottak. — Aztán alig van ma már olyan ház, ahol újságot ne olvasnának. A világ eseményeinek a megtárgyalása, megvilágítása, melyben érdeklődéssel vesznek részt a nagyobb, felnőtt gyermekek (sőt bizony még a kisebbek is: mert őket is érdekli, hogy mi örténik a nagyvilágban; milyen hősieséggel küzdenek a finnek hazájukért): nennyi témát, tárgyat szolgáltatnak a ’asznos, „jóízű“ beszélgetésre, az ismeetek gyarapítására, az ész művelésére. ■5 egy-egy, a gyülekezeti könyvtárból lozott, vagy másunnan szerzett jobb önyv, melyet az édesapa olvas fel fi- -yelemmel hallgató övéinek, hogy nemesíti a szívet s fejleszti, csiszolja az értelmet! Végül esti áhítat tartásával fejezik be a napot. Erre is különösen a téli időszakban van meg a lehetőség. Nyáron bizony a munkában kifáradt tagok egy imádságos sóhaj, vagy egy rövid fohász után hamarosan elnyugosznak. A hosszú téli estéken azonban kikerül az időből a rendes — hajdan általános szokásban volt! — áhítatok tartása is. Közös ének, valamely bibliai rész olvasása (a Harang- szó-Naptár bibliai vezérfonala, illetve a Harangszó ..Olvassuk a bibliát“ című ro-
