Harangszó, 1940
1940-10-27 / 43. szám
1940. október 27. HARANGSZÓ 335 zel és távolban: papjait, igehirdetését, minden megmozdulását, s egyéni üdv- bizonytalansága mellett leikébe sajdult az egyház romlása. Nem az egyházát elítélő és új egyházat alapítani akaró, hanem egyházáért remegő s egyháza bűneiért felelősséget érző pap Luther Márton. Az elhajlott, igétvesztett egyhá2 iránt érzett féltő szeretet is hozzátartozott azokhoz a tényezőkhöz, melyek készítették Luthert Isten műhelyében 1517 október 31-re. És most lássuk, hogy mi történt magán ezen a napon! Annak a kornak szokása szerint kiszegezi Luther 95 tételből álló iratát a temploniajtóra, jelezvén ezzel, hogy ezekről a gondolátokról bárkivel kész vitába szállni. A 95 tétel tulajdonképpen az akkori egyház életének egyik legvisszásabb megnyilvánulásával száll szembe. Ez a szél- tében-hosszában elterjedt visszaélés az volt, hogy pénzért meg lehetett vásárolni a bűnök büntetésének pápa által biztosított elengedését. Elképzelhető, hogyan terjedt ez az olcsó tévhit a nép közt s tett lehetetlenné igaz bűnbánatot és Isten kegyelmében bízó hitet. Hiszen ilyesmik szükségtelenek, sokkal egyszerűbben elintézhető a dolog: bűneink terhétől megszabadulhatunk némi kis pénzáldozat árán. Így lett a római egyház tudtával és közreműködésével ku- fárság és játék az üdvösség félelem- és rettegésteljes kérdéséből. A 95 tétel azonban többet hordoz magában, mint hogy Luther ezt a Németországban akkor országszerte visz- szatetszést-szülő, a lólábat könnyen eláruló egyházi üzérkedést — néhány világosan látó kortársához hasonlóan — felháborodással ostorozza. Ez még magában nem lett volna reformációi tett. A reformáció ott kezdődött, amikor ebben a "95 tételben — az egyház akkori viszonyaira tekintettel, — néhol még bizonytalan zengéssel, de azért átütő erővel megharsant az újszerű, de örök evangélium. Ítélet és kegyelem, porbasújtás és felemelés, kétségbeesett lelkiismeret és bizodalmas hit: ezek a reformátori alaphangok már kezdenek feltörni a wittenbergi trombitából. A 95 tétel „Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliumával... mely ... az elsőket utolsókká teszi“ (62—63. tétel) fel akar riasztani a hamis békességből (92, 95. tétel) naponként megújuló bűnbánatra (1. tétel), de ugyanakkor meg akar tölteni ezzel a bizonyossággal: „Minden keresztyén, akár él, akár hal, Krisztus ... minden javainak részese" (37. tétel) s így ingyen kegyelemből a Krisztus érdeméért övé az Isten bűnbocsánata. Ez az a látás, „ige", amelyhez Isten Luthert elvezette, mint lelki gyötrődéseinek megoldásához, a biblia velejéhez és az elfajult egyház egyetlen megújulási lehetőségéhez. Ennek az igének hitvalló, bátor, nyílt és harcrakész megváltása, odatartása egyház s világ elé; ez az egyszerű tett, amelyben úgy eltörpül Luther Márton egyénisége és megnő az Isten csorbát szenvedett igéje; az eltemetett evangélium színrelépése; kőszálként megálló ige: ennyi 1517. október 31.-nek igazi története. Reformációt igazán ünnepelni azt jelenti, hogy a bűneimből bűnbánatra döbbentő és Isten kegyelméről megbizo- nyositó reformátori igét személy szerint vállalom és — az érte járó keresztet magamravéve — továbbadom, s így „fejünket, a Krisztust kereszten, halálon és poklon át követem." (94. tétel). Veöreős Imre „Az nem vitás, hogy egyház van és annak engedelmeskedni kell. Az a kérdés csak, hogy melyik az az egyház?! A kérdést nem emberi szó, vagy megítélés dönti el, hanem Isten igéje. Eszerint pedig az egyház az a gyülekezet, amely Krisztust szereti és igéjét megtartja. Krisztus tehát egyházát az igéhez kötötte. Hogy az egyház igazán egyház-e, annak legfőbb bizonyítéka az, hogy bírja-, tanítja-, hirdeti-, cselek- szi-e az igét — Krisztus iránti szeretet- ből!“ (Luther.) Aki Gusztáv Adolfot szereti . . . Egyetemes Gusztáv Adolf Gyámintézetünk ezidei közgyűlését Budapesten november 7-én déli 12 órakor közvetlenül a Magyarhoni Evangélikus Lelkészek Egyesületének gyűlése után tartjuk meg a Deák-téri díszteremben. (IV., Deák-tér 4. sz. II.) Amidőn ezt így közhírré teszem, tisztelettel és szeretettel kérem összes lelkésztestvéreimet s világi vezető férfiain- kat, az Evangélikus Papnék Országos Szövetségének tagjait s budapesti híveinket, hogy ezen a közgyűlésen vegyenek részt. A volt Ausztriában egyik, a „Los von Rom = el Rómától" mozgalom következtében létesült evangélikus gyülekezetünk templomában tartott gyermek- istentiszteleten a lelkész így szólt egyszer a gyermekekhez: „Aki szereti Luthert — álljon fel!" A gyermekek egy emberként felpattantak helyükről. Én arra kérem lelkésztestvéreimet, hogy akik Gusztáv Adolfot szeretik, azok november 7-én déli 12 órakor, amikor véget ér a Lelkészegyesület közgyűlése, maradjanak ülve s szenteljenek a Gyámintézet elhívott munkásaival együtt egy rövid órát a Gusztáv Adolf Gyámintézet ügyének. S arra kérem világi vezető férfiainkat s a Papnék Szövetségének tagjait, nemkülönben budapesti hit- testvéreinket, a kicsinyeket s a nagyokat: jöjjenek el erre az órára a Deáktéri díszterembe, ahol majd a 308 évve/ ezelőtt égbe szállt Gusztáv Adolf lelke táborozik körülöttünk. S aki nem jöhet el erre az ülésre, de szereti Gusztáv Adolfot, az tegyen olyanformán, mint a Dunántúli Gusztáv Adolf Gyámintézet egykori világi elnöke, néhai virt- sologi Rupprecht Lajos. Ez az egyházunkat annyira szerető férfiú, ha nem vehetett részt a Gyámintézet közgyűlésén, az útiköltséget elküldte a gyámintézeti pénztárnak szegény gyülekezetek támogatására. Óh vajha most is akadnának ily nemesen gondolkozó vezérek. Mennyire meg lehetne szaporítani ezen az úton is a központi gyűjtést. S ha valaki épen azért nem jöhetne el a Gusztáv Adolf Gyámintézet közgyűlésére, mert nem futja vasúti költségre, talán futja még egy bibliára, vagy énekeskönyvre... Küldje el azt. Egy szegény szórványbeli hívünkkel tesz jót. S ha ennyije sincs s mégis meg akarná valamikép mutatni, hogy szereti Gusztáv Adolfot?... a gyűlés óráján imádságával kapcsolódjék bele a résztvevők áhítatába! A Gusztáv Adolf Gyámintézet ügyét sok-sok imádság szárnya vigye Isten elé! Ezt kéri hittestvéri szeretettel Sopron, 1940 október hó 20-án. Ziermann Lajos, a Magyarhoni Gusztáv Adolf Gyámintézet egyházi elnöke. A Biblia egy verse különböző fordításokban. A Károlyi-féle bibliafordítás 350 éves jubileuma- alkalmából az alábbiakban bemutatunk különböző magyar nyelvű bibliafordításokból egy verset, hogy olvasóink lássák, ugyanazt a gondolatot hogyan fejezték ki s ugyanazt a szót is hogyan alakítgatták a különböző korokban s ezzel némi bepillantást nyerjenek a bibliafordítás nehéz munkájába. Az 1. Kor. 13:4. versét így olvassuk: Az eredeti 1590. évi Károlyi-Bibliában: A szeretet hoszszútűrő — kegyes a szeretet, nem irigykedik a szeretet, nem tselekeszik álnokul, nem fúval- kodik fel. A Káldy György jezsuita által 1646-ban készített bibliafordításban: A’ szeretet tűrő, kegyes: a’ szeretet nem irigykedik, nem tselekeszik gonoszul, fel nem fúvolkodik. Az 1805-i Károlyi-fordításban: A szeretet tűrő, kegyes: a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem tse- lekszik álnokul, nem fuvalkodik fel. Az 1870-i Kámori-fordításban: A szeretet hosszútűrő, szíves; a szeretet nem irigykedik; a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Az új római katolikus bibliafordításban: A szeretet türelmes, nyájas; a szeretet nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik fel. Az átdolgozott Károlyi-féle fordításban: A szeretet hosszútürő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. A Masznyik-féle bibliafordításban: A szeretet türelmes, jóságos, a szeretet nem verseng, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. A Czeglédy-féle bibliafordításban: A szeretet hosszútűrő, a szeretet jóságos. A szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fél. A Raffay-féle bibliafordításban: A szeretet türelmeskedik, a szeretet kedveskedik, a szeretet jóságoskodik. A szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
