Harangszó, 1940
1940-10-27 / 43. szám
386. HARANGSZO f940. október 27. r Áruló lettem! Egy lelkész volt tanítványától az alábbi levelet kapta: „Nem tudok kellő szavakat találni arra a cselekedetre, amit Nagy tisztelendő Urnák elmondani akarok. Egyszerű ember létemre, csak a száraz igazságot tudom bevallani. Áruló lettem. Igen, én annak tartom magam. Nem is próbálom a dolgot érvekkel magyarázni és magamat mentegetni, mert ehez már semmi jogom nincs. Kérem Nagytiszte- lendő Urat, senkinek szemrehányást ne tegyen, legkevésbbé önmagának, mert tettemért csak én vagyok felelős és csak az én gyengeségemen múlott, hogy nem tudtam a magam elé kitűzött úton haladni. Tudatom Nagytisztelendő Ürral, hogy szombaton lesz az esküvőm a római katolikus templomban. Végtelenül fáj, amikor ezt be kell vallanom, de sajnos, nem találtam más kiutat. Mostani lelkiállapotomban nem tudom eldönteni, meghozza-a az idő lelkinyugalmamat vagy sem. A jövőt Istenre bízom. Talán ad még az életben alkalmat arra, hogy cselekedetemet jóvá tegyem. Kérem Nagytisztelendő Urat, ha tud, bocsásson meg egy hűtlenné lett, volt tanítványának." * Megdöbbenve olvassa ezt a levelet az ember. S nem érti. Nem érti mindenekelőtt azt, hogy lehet evangélikus embernek ilyent tenni! Hogy lehet ilyen árulónak lenni! Ha megmagyarázni akarná az árulást azzal, hogy mások is elkövették ezt a bűnt, nem érti az ember, hogy lehet evangélikus embernek az egyháztagadás, az árulás bűnébe í g y beleesni, azt így elkövetni! A bűn beköti az ember szemét, hogy ne lásson s csak akkor nyílik meg az ember szeme a bűnnek meglátására, mikor már elkövette. Sok embernek éppen ez a mentsége: nem tudtam, hogy bűnt követek el! A levél írójának a bűn nem köti be a szemét, annak borzalmát előre, világosan látja. Az ember nem érti, hogy akkor hát miért csinálja?! Nem érti az ember azt se, ha már az árulás bűnétől nem tud szabadulni, miért kell azt, mielőtt még megtette volna, mentegetés nélkül bevallaniI r A bűnt, az árulás bűnét az emberek el szokták tagadni! Vagy ha nem lehet, akkor próbálják mentegetni! Nem értjük! De boncolgatjuk, hogy megértsük! S két lehetőséget találunk Egyik, hogy az egyháznak ez az árulója színészkedik. Azt gondolja, ezzel a levéllel mindent elintézett. Bűnének terhét leikéről letette, lelki- pásztorával, Istenével ügyét elintézte, ilyen bűnvallással bocsánatukat megnyerte s így lelke nyugalmát megszerezte. Elfelejti azonban, hogy a bűntől nem lehet ilyen könnyen megszabadulni, a bűn okozta fájdalmat nem lehet az idővel gyógyíttatni, nem lehet bűnt abban a reményben elkövetni, hogy Isten majd talán ad még az életben alkalmat aira, hogy cselekedetemet jóvátegyem! fjem! Váddá lesz a bűn, ha elkövettük és könyörtelenül vádol, nyugtalanít és őszinte bűnvallásra kényszerít, hogy nem hallgathat az ember többé. Ez a másik lehetőség. Hitének árulója már most szenved, pedig még a bűnét el se követte. Itt látja az ember, milyen rettenetes az árulók szenvedése1 Szeretné az ember a kezét megragadni s azt mondani: Te szerencsétlen, ne tedd, ha még előtte vagy! Nem tudod, mit fogsz még ezután szenvedni!! Nincs kiút? Dehogy nincs! Ne tedd a bűnt!! Ne áruld el a hitedet, egyházadat! ■ Nem tudjuk, melyik lehetőség áll fenn. Ha e levél csak színészkedés, megjósoljuk, az álarcot hamar le kell vetni s egy lehetőség marad: a szembeforduló bűnnek, a vádoló lelkiismeretnek ostorcsapásai alatt megtörve, a hitszegők kínját szenvedni, könnyes zokogással mea- kulpázni, gyötrődni... mert áruló lettem! Borzasztó rágondolni is! Hát még kimondani, miatta gyötrődni: Áruló lettem! Hogy ne kelljen megkóstolnod ezt a borzalmat, hogy ne legyen gyötrelem, pokol az életed: Sohse légy hűtlen áruló, hanem hitedhez, drága evangélikus egyházadhoz, ha bántanak, háttérbe szorítanak, gyaláznak és üldöznek is, légy hű mindhalálig!! Egyházi énekeink múltjából. XX. 44. zsoltár 2. Batizival egyidőben működött Dévai Biró Mátyás, a magyar Luther, akinek emlékét „az igaz hit által való idvezü- lés módjáról“ szóló éneke őrzi: „Minden embernek illik ezt megtudni És szívében erősen így hinni: Mennyországnak kapuját meg nem nyitni Csak azoknak, kik Istenben tudnak bízni.“ De őrzi nevét egy puszta nótanév is: „Magyar nyelven Mátyás vala'az prédikátor", — Dévait magasztaló elveszett népi ének első sora, mit a Bornemisza 1582-es énekeskönyvében találunk feljegyezve. E nótanév mögött az: Emlékezzél, mi történék, Uram, mi rajtunk (Dunántúli: 509.) énekünk rejtőzködik. E megmaradt egy sorhoz Payr Sándor írt Dévait magasztaló históriás éneket (Dallamoskönyvecske 20. sz.) a 16. század nyelvén: „Magyar nyelven Mátyás vala az prédikátor, Hite erős, szava gyújtó, a szíve bátor, Erdélyország bérceitől Fertő taváig ö prédikált Kárpátoktól az Aldunáig. Magyar Luther volt a neve, megérdemelte, Semmi vésztől meg nem ijedt az ő nagy lelke; Küzdött, fáradt, megszenvedett Krisztus ügyéért, A megismert igaz útról soha le nem tért. Jó Dévai Biró Mátyás, nagy reformátor, Te légy köztünk mai nap is a reformátor, E lágy-meleg, álmos népnek kiáltsd fülébe, Hogy serkentő szózatodra keljen fel végre.“ (Kapi Gyula: Magyar Éneklőkar, 1917. 64. szám.) Elefúnty Sándor. QLz Sgvhá* igazi kincse az 9sfen kegyelmének és dicsőségénél? a széni evangélioma. A REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉN. Ma gyűljön össze ima, ének, S röpüljön szár nyálon az égbe! Ma büszkén dobbanjon föl szíved, S örvendj, evangéliom népe! A szent örökség: ősi hitünk Ma milliók leikébe írva Tündöklik s fényességben áll az, Ki áldott kézzel bele írta ... Négy századévnek bősz viharja Edzette arannyá a szívbe, S őrizte hűn az ős igéket: Egyetlenegy sincs elveszítve! Dicső vezérünk: Luther Márton Istenre néző bátorsággal Emelte fel szavát és tollát, Szembenézve az álnoksággal. A szó hirdette, a toll megírta Az elbújtatott igazságot. A beszéd zengte: hallgassátok! A könyv szétvitte: olvassátok! Lendületteljes szárnyalással Járja a lelkek országútját, Határon, gáton és sorompón Feltartóztatni sohsem tudták. Megindult, tanított az Eszme Néhány szerény papírlapocskán: Az igazságot magyarázta Ragyogóbban a csillagoknál. És száll az Eszme nagy szárnyakkal, Reformáció a neve — És él a nagy és kis szívekben, Mert isteni szóval van tele. A diadalmas igazságot Örök dicsőség napja várja, A négyszázados hűség útját Üj nemzedékek lelke járja. ... Ma gyűljön össze ima, ének, Röpüljön szárnyalón az égbe; Ma büszkén dobbanjon föl szíved, Mert ünneped van, Luther népe! Boros Béla. Srős vár a mi istenünk, 9ó fegyverünk és pajzsunk ; 9ía 0 velünk, ki ellenünk? Qz U.r a mi oialmunk. Holt vizeknek nincs sodra; holt egyháznak nincsenek problémái. Holt egyház senkit sem botránkoztat meg, de nem is vonz senkit; nem kelt feltűnést, de nem is törődnek vele.
