Harangszó, 1940
1940-10-20 / 42. szám
326. HARANGSZŐ 1940. október 20. szemét és fertőző anyag kerül a vizébe. Jobbak a csigás és a kerekes kutak, valamint az elevátor-rendszerű ú. n. kanalas, vagy zuhatag-kutak. Ezeknek az aknáját elég jól lehet fedni, s így vizüket a külső szennyezéstől megóvni. Az Országos Közegészségügyi Intézet ajánlja az olcsón, házilag is előállítható, s az egészségügyi követelményeknek jól megfelelő, eléggé zárt kút- fajtát: a billenővedres kutat. Ennek az az előnye, hogy használat közben elmés szerkezete nem teszi szükségessé a kút ajtajának kinyitását, sem a veder megfogását. Ily módon el lehet kerülni a vedernek és közvetve a kút vizének szennyezését, fertőzését. A teljesen zárt, hézagmentes tetőszerkezeten belül elhelyezett kiöntővályú oldalába ugyanis egy sarkon mozgó vaskampó van alkalmazva, amelybe a veder széle felhúzáskor önműködően beléakad, majd kissé feljebb húzva a vedret, az előrebillen és a benne lévő vizet a kiöntővályuba, s ebből pedig a kútkávából kiálló csövön át a víz felfogására szpnt edénybe juttatja. (Folytatása következik.) * Helyreigazítás: Lapunk 40. számában a 310. oldalon, alulról a 6. sorban „lakásonként“ helyett „lakosonként“ értendő! APÁK SORSÁBAN OSZTOZOM Sírok, mint apák annyian, Nem enyém már a kis fiam. Itt él ugyan, hol én lakom, De lelke túl az ablakon Keresi a másik honát; A titkotoldó iskolát. Sok régi dolgot megtagad: Az iskolában nem szabad. Ajkán az örök kifogás: Az iskolában így szokás. Az ölemből már elszalad: Vár reá ja a feladat. Azzal vigasztalom magam: Hagyd el, minden hiába van. Az elmúlt hat szép év alatt Ügy védtem, mint a madarat, Zártam ajtót és ablakot, Egyszer mégis csak itt hagyott. Elment egy őszi szép napon És vissza többé nem kapom. Vathy Remport Elek. A tolna-baranya-somogyi egyházmegye ünnepe volt Fábián Imre főesperes beiktatása. A sárszentlőrinci gyülekezet apraja- nagyja azon fáradozott, hogy minél szebb legyen ez az ünnep. Dr. Kapi Béla dunántúli püspök harangzúgás közben, bandérium kíséretében vonult a községbe Pesthy Pál ny. miniszter, ehm. felügyelővel, ahol ünnepélyes fogadtatás volt. Rövid hálaadó istentisztelet után, melyet Takó Istvár} pécsi lelkész végzett, Pesthy Pál felügyelő nyitotta meg a gyűlést s vázolta az egyházmegye életében történt eseményeket. A választás eredményének kihirdetése után dr. Kapi Béla püspök tartott Kol. 3 :16—17. alapján beiktató beszédet. Ezután Fábián főesperes letette a hivatali esküt, majd kifejtette főesperesi programmját. Nehéz időben foglalja el állását, de tudja, hogy ma is, mikor Isten és a Sátán vívja a harcot a világ uralmáért, Jézus Krisztus a mi Urunk. Beszédében vázolta ezután a mai idők nagy feladatait, a gyülekezetek evangélizálását, iskolai, ifjúsági munka támogatását. Senkitől sem kérek mást — mondotta —, mint hű szívet. Ha emberi nyelven nem is, de a Szentlélek nyelvén értjük egymást, akkor igazán megértjük egymást! Megújulást vár a világ, újjá azonban ott lesz minden, ahol Krisztus által újulnak meg az emberek. Fábián főesperes székfoglalója és üdvözlése után Frank Károly csikóstöttősi lelkészt második alesperessé választották, mire a két alesperes, dr. Schlitt és Frank is rövid munkaprogrammot adtak. A dunáninneni egyházkerület közgyűlése. Balassagyarmaton sereglettek össze a dunáninneni evangélikusok képviselői október első hetében, hogy az egyház- kerület ügyeiről számot adjanak. Az ünnepség központjába dr. Sztranyavszky Sándor egyházkerületi felügyelői működésének 10 éves jubileuma terveztetett, azonban az őt ért váratlan baleset következtében az elmaradt. Az előkészítő tanácskozások után az egyházkerület közgyűlésének vendégserege Szügybe, az egyik szomszéd községbe vonult át, ahol Fábry Mihály lelkész és Hanzély Ferenc földbirtokos fogadták dr. Kovács Sándor püspököt és kíséretét. Az ünnepség az új iskola felavatásával kezdődött, amelyen az avatóbeszédet dr. Csengődy Lajos alesperes mondotta, az áldást pedig dr. Kovács Sándor püspök adta. Innen a hatalmas ősi templomba vonultak át a megjelentek, ahol az egyházkerület főpásztora Kardos Gyula és dr. Csengődy Lajos lel- készi segédletével szentelte lelkésszé Schultz Jenő és Petor János lelkészjelölteket. Ezután a gyámintézet tartotta meg Kuszy Emil lelkészi szolgálatával, Laszkáry Gyula kormányfőtanácsos és Podhradszky János főesperes elnökletével közgyűlését a templomban. Október 4-én a templomban dr. Kovács Sándor püspök áhítatot tartott, mely után a városházára vonult át a közgyűlés közönsége, ahol a távollevő egyházkerületi felügyelő, dr. Sztranyavszky Sándor helyét Laszkáry Gyula rangidős egyházmegyei felügyelő foglalta el és nyitotta meg a közgyűlést. Visszapillantást vetett az egyházkerület életének legutóbbi 10 évére, amely elválaszthatatlan összefüggésben áll dr. Sztranyavszky Sándornak az egyházkerület szolgálatában eltöltött 10 évi működésével. Utána dr. Kovács Sándor püspök terjesztette elő püspöki jelentését, amely hatalmas erejű gondolatsorban ölelte fel a mai idők történelmi eseményeinek történet- és természetfilozófiai megvilágítását. Különös figyelmet szentelt Kormányzó Urunk 20 éves országlása és az erdélyi északi részeket visszaszerző bölcs irányítása eredményeinek s indítványára hódoló távirat vitte a Főméltóságú Ür elé a közgyűlés ragaszkodó nagyrabecsülését. A közgyűlésből hiányzó dr. Sztranyavszky Sándor kerületi felügyelő érdemeinek áldozva, mielőbbi felgyógyulását Istentől kérő fohász után emlékezett meg az egyházkerület jelentős eseményeiről. Ezek során arról, hogy a felsőpetényi iskola községi segélyét a miniszterközi bizottság harmadizben is törölte. S egyéb, a kor szellemét jellemző tünetekről téve említést, fejezte be püspöki jelentését. Ezután Balassagyarmat város polgár- mestere, majd Kardos Gyula helyi lel- kész-főesperes, majd Pályi Pál ny. főispán a református egyházmegye üdvözletét tolmácsolta, utána a napirend tárgyalása következett, amely megnyugtató képét adta az egyházkerület élete egy esztendejének. Holt vizeknek nincs sodra; holt egyháznak nincsenek problémái. Holt egyház senkit sem botránkoztat meg, de nem is vonz senkit; nem kelt feltűnést, de nem is törődnek vele. Magyar Evangélikus Misszióegyesület folyó évi október 29-én, kedden tartja Budapesten, VIII., Ollői-út 24. sz„ II. ép., II. emeleti egyetemes imateremben év; közgyűlését és konferenciáját. Délelőtt 10 órakor megnyitó isten- tisztelet. Igét hirdet: Túróczy Zoltán püspök. 11 órakor közgyűlés. Délután 4 órakor: Konferencia. Megnyitó áhítatot tart: Kiss György kiskőrösi lelkész. 5 órakor: Előadás. Luther és a kül- misszió az újabb kutatások fényében. Dr. Br. Podmaniczky Pál egyet, tanár. Előadás. A háború és a külmisszió Németh Gyula szekszárdi lelkész. Záró áhítatot tart: Németh Károly lébényi esperes, a M. E. egyh. elnöke A konferenciát berekeszti: Dr. Molnár Gyula közig, bíró, a M. E. világi elnöke. A protestáns napokra való tekintettel 50% kedvezménnyel lehet utazni Olcsó szállást a Kiében (VIII. Horánszky u. 26.) és a Fébe Otthonban (VIII., Jó- zsef-u. 4.) lehet kapni. Előzetes jelentkezés ajánlatos.