Harangszó, 1940
1940-10-20 / 42. szám
1§40 október 20 OLVASSUK A BIBLIÁT Isten megfizet. Október 20. — A vetésért. Gál. 6 :7—8. A közmondás is tudja, hogy „ki mint vet, úgy arat“. Tapasztalatból tudhatja mindenki, hogy gyér vetés után nem számíthat bő aratásra. Ugyanez a törvényszerűség uralkodik a lelki életben is. Aki pl. gyűlöletet vet, nem tarthat igényt szeretet aratására. Aki nem veti el gyermeke lelkében a jó magvát, nem csodál- kozhatik, ha megdöbbenve a rossz termését látja érni abban. Ez a törvény isteni törvény. Ezért változhatatlan és örök, mert az aratás, amely klnek-kinek vetéséből nő, átnyúlik az örökkévalóságba. Ott mutatkozik csak meg, hogy testednek vetettél-e, avagy lelkednek. Október 21. A szülőnek. Jer. 32 :18. Arról van itt szó, hogy a vetés és aratás széttéphetetlen összefüggése nemzedékek hosszú során keresztül is érvényesül. Isten megfizet a szülő jóságáért, vagy bűnéért. Megfizet neki egyéni életében is, de megfizet neki úgy is, hogy gyermekét, unokáját áldja, vagy sújtja. Hogy így van, szintén a tapasztalat bizonyítja. Kegyetlennek látszik, hogy a gyermek lakoijon szülője bűnéért. De kiegyenlíti a megfizetésnek ezt a fájdalmas voltát, hogy a gyermekkel irgalmasságot is cselekszik Isten hívő szülője kedvéért. Siessen minden szülő őhozzá! Október 22. — A gyermeknek. 2. Móz. 20:12. Nagyon sok egyéni szenvedés abban leli magyarázatát, hogy Isten megfizet a gyermeknek azért a magatartásáért, amelyet szüleivel szemben tanúsít. Isten akarata, hogy a gyermek tisztelje szüleit. Ezt az isteni akaratot vegye komolyan a ma gyermeke is, mert sajnos, manapság sok kívánnivalót hagy maga után a szülők tisztelete is. Pedig befolyással van az ezen a téren való vétkezés a nemzet jövőjére is. Elvész az a nép, amelyben elvész a szülők tisztelete. Október 23. — Az adakozónak. Máté 6 : 2—4. Az adakozástól sokan azért fáznak, mert úgy látják, hogy az így kiadott pénz elvész a számukra. Mások meg a nagyharangra kötik alamizsnájukat, hogy dicséretet kapjanak. Balgatag elgondolás mind a kettő. Aki adakozik, nem számíthat jutalomra, mert jót tenni kötelesség. De Isten mégis megfizet a jótéteményért. Ügy veszi az adakozást, mintha Őt ajándékozta volna meg az ember. Ő pedig adós nem marad. Csak a megfizetés idejét és módját tartja fenn magának. Lehet-e valakinek jobb hitelezője Istennél? Október 24. — Ellenségednek. Róm. 12:19. Ellenségeden nem érthetsz itt olyasvalakit, akit magad tettél haragosoddá. Ezekkel szemben egy kötelességed van: az, hogy megkövesd őket. De bosszút azok ellen sem forralhatsz, akik bántanak és keserítenek, anélkül, hogy erre okot szolgáltattál volna. Velük szemben is tartózkodnod kell a bosszúállástól. Ez a tartózkodás egyike a legnehezebb dolgoknak, mert mi természetünknél fogva bosszúállók vagyunk. „Enyém a bosszúállás!“ — mondja az Ür. őreá bízd ellenséged ügyét. Isten megfizet! HARANGSZÓ Október 25. — Szolgájának. Máté 25 : 14—30. Ki Isten szolgája? Mindenki, aki tudatában van annak, hogy minden java őtőle származik és hogy minden javát számadás kötelezettsége mellett kapta. Isten szolgája tudja, hogy Isten nem egyenlően osztja el az anyagi, testi és lelki javakat, megelégszik azzal, ami neki jutott. A cél nem lehet más, mint Isten dicsősége és az embertársak java. Az ilyen szolgálat magában rejti már jutalmát abban, hogy mindjobban fűzi az embert Istenhez. De vár reá még külön jutalom is. Isten megjutalmaz minden hűséget! Október 26. — Mindenkinek szive szerint. Jer. 17 : 10. Isten mértéke más, mint az embereké. Mi kénytelenek vagyunk aszerint ítélni, amit látunk. Isten a szívet fürkészi és a veséket vizsgálja. Azt is mondhatjuk azért, hogy Isten a szándék szerint fizet meg. Komoly intés ez mindenki számára, akinek főtörekvése, hogy a látszatot óvja meg. Istennél a látszat nem játszik szerepet. De vigasztalhat is, hogy Isten a szándékot bírálja el. Sokszor legjobb akaratunk ellenére sem érünk célt, sőt gyakran minden jóigyekezetünk mellett Is bajt okozunk magunknak, vagy másoknak. Emberek előtt ilyenkor talán hiába mentegetődzünk. Isten felment, mert a szívet fürkészi. Budaker Oszkár. Apró történetek. /Idd oda ax egyik köntösöd. A Szeretetszövetség leányüdülőjébe vittek a nyáron két ruszin árvát, akiknek az anyját a Szics-gárdisták ölték meg s akiket azóta egyik árvaházban gondoztak. Az intézet vezetője bemutatja őket a gyermekeknek. — Gyerekek — mondja — szeressétek nagyon ezt a két szegény árvát és támogassátok őket mindenben, mintha testvéretek volna. Egy óra múlva a vezető az egyik nyaraló leányt egy kis úszóruhában találja az udvaron. — Hol van a ruhád? — Odaadtam a ruszinoknak, majd Írok haza, hogy küldjenek új ruhát. Addig megleszek fürdőruhában is! Sxlvböl Jövö adomány. Egyik budapesti gyülekezetünkben nemrég tartott adakozás alkalmával történt. Egy kis leány a következő szavakkal fordult a sekrestyében a gyűjtő lelkészhez: — Én is szeretnék valamit adni a sokgyermekes családoknak épülő házhoz. Kedden este fogok szerepelni egy gyermekelőadásban a rádióban és ezért 10 pengő díjat kapok. Ezt a 10 pengőt szerdán el fogom küldeni! Bizony, a bibliai asszony példája jut eszünkbe, akiről Jézus azt mondotta, hogy mindenét odaadta! 327 KARCOLATOK így Is le&el pénxl sxe rexnl Ifjúsági egyesületünk tanulmányi kirándulást tervezett ez ősszel Pestre. Igen, de honnan a pénz? Egyikmásik fiúnak szinte lehetetlen a szükséges pénzt előteremteni otthon. Vasúti kedvezmény megszűnt. Jönnek az indítványok: Vegyünk el az egyesületi pénztárból e célra valamit; rendezzünk mulatságot; gyüjtsünk. Végül: menjünk dolgozni. Ez lesz a jó! Elvállalt az egylet kukoricatörést, fosztást, szárvágást stb. Hétfői nap hajnalban indult a kis munkacsapat ki a tanyára. Recseg-ropog a szár, záporként hull rakásra a letört cső a sok szorgos, gyors kézből. Forrón tűz már a nap s a kukorica egyre fogy. A kitartás nem lankad. De estére egyik-másik — nem szokott mezei munkához — kifárad nagyon. Másnap hajnalban újra fel, éjfélig fosztás. A harmadik nap már erőltető. De a legkitartóbbak még mindig nagy irammal bírják. 90 mázsa tengerit még padlásra kell hordani. A munka még sok s a dolgozók megfogytak már számbelileg. De rajta! Sietnünk kell, mert holnap utazunk. Samu barátunk izmos karjai vállra lendítik a telt kosarakat. A két Gyurka siet a létrán fel, a Jánosok meg onnan lódítják be a padlás végébe. Kész a munka s az eredmény: három napi munkáért nyolcvan pengő. Nem mondom, az esti gyűlésen elaludt egyik-másik s álmosan bólogatott igent a felvetett kérdésekre anélkül, hogy hallott volna egyet is azokból. A csütörtökön Budapest felé robogó if jakon azonban nem látszott már meg, hogy útiköltségüket milyen nehéz munkával szerezték meg. T. J. Mosolyogjunk. Beszélgetés a piacon. Piacon áruló asszonyok beszélgetnek egymással. Azt kérdezi az egyik asszony a szomszéd- asszonytól, aki levágott és megkopasz- tott libát árult: — Kedves Kilinné, mondja csak, hogy méri maga a libának kilóját? — Kilencven dekájával! — hangzik a sokatmondó válasz. Volt esze. Egy kis fiú almát szed a kertben s meglátva a közeledő csőszt, elfut. — Megállj csak te gyerek, mondok valamit! — kiált rá a csősz. — Az ilyen kis fiúnak, mint én vagyok, nem kell mindent tudnia! — válaszolt futtában a fiú.
