Harangszó, 1940

1940-09-15 / 37. szám

284.

HAftANGSZÓ

1940. szeptember 1§,

Kincses Erdély.

Kolozsvárra szoktuk mondani: Kineses Kolozsvár, most mégis ajkunkra kéredzkedik ez a díszítő jelző, mikor Erdélyre gondolunk: Kincses Erdély.

Mért nemcsak egy városa, minden talpalatnyi röge drága kincs nekünk.

Drága kincs az a 11 vármegye, amely teljesen, vagy részben visszatért az anyaországhoz. Teljesen visszatért Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce- Naszód, Marostorda, Udvarhely és Csik megye, részben tért vissza Máramaros, Háromszék, Bihar, Szatmár és Kolozs megye.

Drága kincs a visszatért földön minden város és falu. Kolozsvár 100.844, Nagyvárad 82,687, Szatmár 51,495, Marosvásárhely 38,517 lakosával stb. városok éppúgy, mint néhány 100 lelkes utolsó falu.

Drága kincs mindaz, amit a visszatért Erdély földjén természeti kincsek ben kaptunk: a szénbányák Egeresen, Zsibón, Szurdokon és Tihón, a sóbányák Aknasuhatagon, Désen, Parajdon, az arany- és ezüstbányák Borpatakon, Nagybányán, Felsőbányán, nemesfémbányák Kapnikbányán, rézbánya Kisbá- nyán, Miszbányán, gránitkőbánya Kis- sebesen, piritbánya Óradnán stb.

Drágák nekünk azok a gyárak, amelyek Erdély ipari életét virágoztatják fel. Ilyen ipartelepek főként Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyszalonta, Szatmárnémeti, Nagykároly, Beszterce és Sepsi- szentgyörgy környékén vannak.

Drága kincset jelentenek a visszatért Erdélynek híres gyógyfürdői: Bikszá- don, Borszéken, Erdőszentgyörgyön, Korondon, Kovásznál!, Szamosfalván, Tusnádon, Félixfürdőn, Püspökfürdőn.

Drága kincset jelent nekünk a visz- szakerült havasok, hágók és szorosok sóra: Radnai, Görgényi, Gyergyói, a Nemere, a Csíki havasok, a Királyhágó, Radnai, Borsai hágó, a Bodza, az Ojtozi,

Kolozsvár.

a Gyimesi, a Békás, a Tölgyesi és Bordói szorosok.

Drága kincs az a 2,753.263 kát. holdat kitevő erdőség, 2,362.769 kát. holdat kitevő szántóföld, 1,089.221 kát hold- nyi rét, 951.943 kát. holdnyi legelő, 118.039 kát. holdnyi kert és 27.063 kát. holdnyi szőlőföld.

nek kultúrája, történelme, amelyet Bethlen Gáborok, Bocskai Istvánok, Rá- kócziak lelke ihletett és keze írt.

Drága nekünk Erdély protestantizmusa. Büszkék vagyunk, hogy Erdély volt a protestantizmusnak legősibb és legerősebb vára. Bár az erdélyi s király- hágómelléki református egyházkerületnek, valamint a tiszai, a szász és aradi evangélikus egyházkerületnek és az erdélyi unitárius egyháznak nagy területrészei maradtak román uralom alatt, kb. 620—640.000 protestáns testvér útja nyílt meg újra az édesanya felé. Ezek közül mintegy 530—550.000 a református, kb. 40.000 az evangélikus és csaknem 50.000 az unitárius. Velük együtt a mostani Magyarország protestánsainak száma megközelíti a hárommillióháromszázezret.

Végül drága kincs nekünk az a lélek, amely Erdély életét irányítja, ihleti, egészen sajátos értékkel gazdagítja s amelyet így ismerünk „erdélyi lélek“, s amely Erdélyt legelsösorban teszi drága kinccsé, „Kincses Erdéllyé!“

Drága az a két és félmillió testvér, aki hazajött s az édesanya kebelére köny- nyes zokogással borul a találkozás pillanatában.

Nem hagyhatjuk szó nélkül, mennyire drága kincs nekünk a visszatért ErdélyMarosvásárhely.

Erdély költőiejedelme.

Azok között az ismert nevek között, amelyeknek viselői hosszú éveken át irányítói, művelői voltak az erdélyi irodalomnak s formálói az erdélyi léleknek, ott csillog egy ismert név, mellyel lapunk hasábjain is többször találkoztak olvasóink: Erdély költőfejedelmének,

Reményik Sándornak a neve.

Versei tizenöt év alatt több mint tíz kötetben jelentek meg Fagyöngyök, Csak így, Vadvizek zúgása, Egy eszme indul, Két fény között, Atlantisz harangoz, Műhelyből, Kenyér helyett, Romon virág, Magasfeszültség stb. címen. Bennük és velük nemcsak gyönyörködtet, lélekrajzot nyújt, hanem ráfigyelő magyaroknak programmot ad.

Kerekes Gyurka.

Történeti ifjúsági regény. 40

Irta: Mohr Oedeon, Kassa.

Az esti szürkület mint eső hullt a tájra. Szinte látszott a permetezése. A ikapu még nyitva. A föléje emelt torony magasabbik ablakában olajlámpa égett. Jelezve, hogy aki akar, siessen bejutni.

Szép sorjában engedtek egymásnak utat a hazatérő népek és az újonnan jött vendégek.

— Ez a Mihály-kapu —- magyarázta az érsek követe —, rámutatott egy vas szürkés-zölden domborodó szoborra. — Erről kapta nevét az egész torony.

— Rosszul tudod pajtás — mosolygott a gazda. — Ezt a bástyát jövőbe látó bölcsek keresztelték így el, akik megsejtették, hogy egyszer én fogok rajta bevonulni — hangosan kacagott fel a saját tréfáján, hogy a hídfőn álló két őr is odafordult.

Hosszú alabárddal kezükben vigyázták az érkezőket. Szó nélkül engedték át az ismerős polgárt. De a bizonytalan embereknél keresztbe vetették két ósdi fegyverük. Addig útjukat állták, míg valami igazoló iratfélét nem mutattak.

A három újonnan jött kantárszáron fogta lovát és a hídra lépett. Mihály volt köztük az utolsó. Még egyszer hátrafordult, hogy megnézze a mögötte tolongó tarka-barka népet. Majd az árokba lépett, úgy oldalba vágta a meglepetés. Amint végigsiklik szeme a sok szurtos-sáros szőlőmunkáson, egy úri hintón, néhány apródon, egy csoport katonán, egy sereg sétából megtérő polgár asszonyon, ott látja robogni tajtékzó

paripán azt a fattyút, akit a távoli gömöri hegyekben hagyott.. Nem lehet tévedés. Szürke a lova. Még a fehér folt is ott van a homlokán. És mellette, kik azok? — Józsi, Palkó, Ákos: úrfi!

Azok is felismerték.

Az egész egy másodpercig tartott. Gyurka már emelte is a karját s ahogy berobogtak, egy helyben fordulva már is tova tűntek az esti homályban.

Mihály kiáltani akart. A csoport katonát menesztette volna utánuk, dehát! Kicsoda ő, hogy szavát parancsnak vegyék? Az úri hintó kocsisa már amúgy is pattogott ostorával.

— Lóduljon atyafi — kurjantott a gazdára — mindjárt ránk szakad az éjszaka!

Mihály úgy találta most már, hogy csak képzelete játszott vele. Szorosabbra fogta a kantárt és módosán lépkedett az összevont alabárdok felé. A másik kettő már a túloldalon volt.

— Írást atyafi! — szólt rá az egyik őr. Mihály tarsolyában kezdett kotorászni, de a hírnök mellette termett. Sokat mondó intéssel fordult az őrökhöz:

— Ez az az emberi

Mindjárt megnyílt az út. A városban voltak. Mihály nem' tett említést felfedezéséről, akár csak Gáspár, eltátotta ő' is a száját s megcsodálta ezt a nagy várat. Az hitték eddig, hogy Murány a föld közepe. Most már látták, hogy van azon kívül is hatalom, erő. A kaputól lefelé hajló utcára jutottak. Szűk tereken át követték vezetőjüket. Házak és házak, egymásra húzott lakásokkal, néhol kettő, három is. Az utcasarkokon lámpák égtek.