Harangszó, 1940
1940-08-25 / 34. szám
1940. augusztus 25. HARANGSZÓ 263. ugyanis, hogy Budapesten, majdnem minden gyülekezet gondoskodik elhelyezésükről. Városszerte mégis a legismertebb a FÉBÉ Szociális Irodája IV., Kammermayer Károly-u. 10. alatt, ahol a kedves testvér, — az iroda vezetője és jóságos szelleme — szíve egész melegével foglalkozik ezzel az üggyel, minden idejét és erejét a cél szolgálatába állítja. Korántsem merül ki a tevékenysége az elhelyezésben. A leányok sorsának további folyását is szemmel tartja, minden vasárnap összegyűjti őket, ezenkívül a hétköznap egy napjának délutánján, jobban mondva estefelé a nekik megfelelő színvonalon álló előadást tart, ahol felújítja iskolai ismereteiket, a hiányokat pótolja, időszerű kérdésekről beszélget velük, nem marad el egy- egy szép egyházi ének s bibliamagya- razat sem ezekről a hasznos s meghitt, tanulságos összejövetelekről. Havonta egyszer pedig nagy tea-délutánra gyűlnek össze, ahol azután egymást szórakoztatják saját maguk által előadott számokkal. Időnként a Mária Valéria, vagy Pongrácz úti telepen is megjelennek a kedves testvér vezetésével, ahol a szegényeknek rendeznek meleg délutánt, ezáltal maguk is kiveszik részüket a segítő munkából s tapasztalhatják, hogy milyen felemelő érzés másokkal jót tenni. A kelenföldi egyház- község is külön helyiséget bocsát vasárnap délután a leányok rendelkezésére. Megnyugtatóig hathat tehát mindenkire az a tudat, hogy a fővárosban ennyi áldott alkalom van, ahol az ide felkerült leány ismeretterjesztő előadásokkal és szórakozásokkal hittestvérei között töltheti el szabad idejét. A többi egyházközség is kisebb-nagyobb felkészültséggel segítségére van a hozzájuk fordulóknak. Természetesen áldásos munkájukat tisztán felebaráti és hitest- véri szeretetből végzik. Az evangélikus családok persze megértéssel fogadják ezt az áldozatos és sok fáradsággal járó munkát, örömmel küldik leányaikat a köznapon tartandó ismeretterjesztő előadásokra is, hiszen nem megoldhatatlan, hogy egy délután nélkülözzék a leányt. Nem gondolnám azonban, hogy a más felekeze- tűeknél alkalmazottak is ilyen elbánásban részesülnének, tisztelet a kevés kivételnek. Elszomorodott szívvel hallottam olyan esetet is, hogy nagypénteken evangélikus leánnyal nagytakarítást végeztettek, egész nap nem volt szabad ideje sem, ennélfogva templomba menésre nem is gondolhatott. Nagypénteken! amikor minden világi zajnak s munkának el kell csitulni s egész lényünket, minden idegszálunkkal <"> reá kell összpontosítani: a Jézusra, csak reá gondolni az általa s értünk hozott áldozatra. Ilyen esetekben a leány egyszerű lelkében összeütközésbe kerül a munkaadójával szemben köteles engedelmesség s a vágy, mely őt a templom felé húzza s fájó szívvel nézi más szerencsésebb társnőjét, akinek erre meg van az alkalma. De ez még a szerencsésebb eset, sokkal rosszabb, ha az illetőt már nem is bántja, ha a mi ünnepeinket semmibe veszik, s ő azt természetesnek találja, elközömbösödik. Ezen a téren a Harangszónak — mint a nép körében legelterjedtebb és legkedvesebb lapnak — nyílik megint áldásos munkaalkalom, hogy a bajokat kiküszöbölni segítsen; a már említett munkához pedig támogatást nyújtson. Hasábjain — tapasztalatom szerint mindig megértéssel fogadták népünk jólétét, de első sorban lelki életük irányításával foglalkozó eszmék felvetését, sőt ezek a lap nagyvonalú célkitűzései — megkurtított terjedelme ellenére hiszem akad még egy kis hely, amely a városba igyekvők figyelmét felhívja, hogy oda megérkezve, hova kell for- dulniok, sőt ezt a dolgot állandóan napirenden tartja. A Nagytiszteletű paróchus lelkész urak is sokat tehetnek e téren, habár tudjuk, hogy erősen igénybe vannak véve, sok irányú az elfogaltságuk, mégis ha odahatnak, hogy a falujukból távozó leányok elutazásuk előtt felkeressék őket, mint lelki gondozójukat s ők ellátják őket tanáccsal, hogy Pestre érve, hova, kihez forduljanak, már egyházvédelmi munkát végeztek s nagyban elősegítették a már említett intézmények áldásos működését. Vagy a minden templom ajtaján kifüggesztett hirdető táblán a többi hirdetés mellett is megfér még egy: amely a leányok útbaigazításával foglalkozik. Sok csalódástól, sok keserűségtől lennének így megmenthetők a városokba kerülő romlatlan lelkek, akik meg nem felelő környezetbe kerülve, letérnek a jó útról, elnyeli őket a nagyváros forgataga, annak bűnös tulajdonságait sajátítják el. Holott evangélikus családhoz .jutva, őket hittestvér gyanánt kezelik, gondoskodnak nemcsak testi jólétükről, hanem lelki szükségleteikről is. Ahol a családdal együtt ünnepelnek, együtt énekelik az Erős várunkat a templomban, ahol a tiszta evangéliumi szellem uralkodik, ott nem kell félteni a nagyváros kísértéseitől a leányt. Ott megmarad az hitben erősnek, öntudatosnak, mert munkaadóitól is azt látja és hallja: Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát! V. l.-né. Egyházi énekeink múltjából. XIV. 46. zsoltár 2—3. Luther Erős varjával az elmúlt évek egyházi lapjaiban többen foglalkoztak, kivált boldogult Payr Sándor himnoló- gusunk. Mint tudjuk, Luther az Erős várt a 46. zsoltár alapgondolatára építette fel, a 16. század énekeskönyvei így is jelezték: „Psalmus XLVI.“ — (1569. 39. lap.) Luther csak a kezdő versében veszi át a zsoltár alaphangját, azután helyzetéhez és a viszonyokhoz képest szabadon fűzi tovább gondolatait, A hit, az Istenben vetett reménység és bizalom erővel nyilatkozik meg az énekben. „Ez az ének Luther énekének quintesszen- ciája“ — mondja Linke német himnoló- gus. Keletkezését a reformáció különböző idejére tették, Wormsot, Wartburgot, Wittenberget tették meg az ének sze- reztetési helyének. A mai kutatások ered ménye az, hogy az Erős vár szövege először az Enchiridion Geistliche Gesangbuchban jelent meg 1530-ban, dallamostul pedig a Gutknecht nürnbergi nyomdájában készült énekeskönyvben 1531-ben. Itthon 1569-től énekeljük magyarul. Lehet, hogy a Gálszécsi 1536-os énekeskönyve elveszett részeiben már meg volt. Ezt az éneket — Skaricza vagy Sztárai ültették át magyarra —, negyedfélszáz esztendő óta énekelték apáink abban az elnyújtott formában, ahogyan a református testvérek ma is éneklik: Erős várunk nekünk az Isten. A 20. század evangélikus írói, költői, papjai Székácstól kezdve sokan lefordították az Erős várt német, magyar, vegyes versformára. A ma használt magyar versformánk (Dunántúli 256., Kapi korálkönyve: 261—262.) nem az eredeti, mégkevésbbé a reformátusoké. Egy forrásból származtak, de egymástól is, az eredetitől is különböznek. Még Németországban sincsenek egy véleményen. A Melodienbuch zum Deutschen Ev. Gesangbuch (1930.) megkülönböztet „ältere und neue form“-ot, az 1931-es Ev. Gesangbuch für Brandenburg und Pommern (90.) azonos dallamot közöl az Evang. Világszövetség négynyelvű éne- keskönyvével: Communio, 1926. 15. sz. Ritmusban azonban egyik sem igazodik az eredetihez. Elefánty Sándor. A szeretet emberéről. Augusztus 15-én dr. báró Radvánszky Albert egyetemes egyházi felügyelőnk Kuthy Dezső lelkész, főtitkár kíséretében megjelent a Giatz József és neje budapesti vallástanárok vezetése alatt szolgáló bagolyirtási Diáküdülőben (a mátrai Galyatetőtől 6 km-re, 840 méter magasságban), hogy személyesen is lássa az ott élő 20 diák életét. A szeretet emberének ez a figyelme egyházunk látszólag kicsiny dolgai iránt való bensőséges érdeklődése olyan melegen érző szívről tesz tanúságot, hogy annak mélységes jelentőségét átérezve, könv- nyek jelennek meg az ember szemében ... Az orkánszerűen száguldó világ- és nemzeti események közepette is felemelő tudomást venni apostoli lelkületű felügyelőnk fáradhatatlanságáról. Példát adó mindnyájunknak: Krisztus ügyének szeretetére, egyházi ügyeink iránt való érdeklődésére és ha kell: támogatásra! Mintha csak egy felsőbbrendű világ levegője terjedne felénk: a vezetőtől a vezetettekhez! Kisfiam, ki a Fasorban II. gimnáziumi osztályt végzett, írja: „Apuskám, egy nagy ember sokáig beszélgetett velem, sohasem fogom elfelejteni!“ Kuthy Dezső főtitkár kézfogással tisztelte meg: „Csütörtöktől—vasárnapig nem fogok mással kezet fogni...“ írja fiacskám soraiban. Milyen megnyugtató lehet a 20 kis diák aggódó szülőjének tudni, hogy szemiikfényére az egyetemes egyház felügyelőjének is gondja van, aki hozzájuk hasonlóan szereti, becézi a kis evangélikus diákokat; milyen buzdító lehet az ország különböző gimnáziumi tanárainak tudni, hogy tanítványaik értelmi fokát egy csendes, gyönyörű kilátással rendelkező, vadregényes, művészi és i költői ihletésre alkalmas helyen maga az
