Harangszó, 1940
1940-08-25 / 34. szám
264. HARANGSZÓ 1940. augusztus 25. egyetemes egyházi felügyelő — atyai szeretettel átitatott beszélgetés nyomán — állapítja meg; milyen lelkesítő bátorítást jelent a kis diákoknak tudni, hogy ev. egyházunk legnagyobbjának a szeme rajtuk: küzdelmükben el nem hagyja, panaszukat meghallgatja, jellemüket for- málgatja, hűségüket fokozhatja; milyen újabb áldozatokra késztető a sok akadályt legyőző lelkész-házaspárnak tudni, hogy munkájuk elismerésre talált s fáradozásukat nem „üzleti“ vállalkozásnak, hanem önzetlen egyházi szolgálatnak minősítették. Mellettük Márta Fébé diakonissza testvér, aki nemcsak a bibliai történethez hasonlóan a testiekben, hanem az „egy szükséges dolog“-ban is áldott munkát végez. A gyermekek pedig emlékeznek ... emlékeznek arra, hogy ki szerette és ki becsülte őket. Az emlékezés által engedelmesebbek lesznek otthon és az iskolában, szorgalmasabbak lesznek a tanulásban, emlékezni fognak még fehérhajú öregségükben is, hogy a szeretet embere milyen jószívvel beszélgetett velük. Emberek, szeressük egymást. Kicsinyek vagyunk mindnyájan, engedjük, hogy formálódjon a mi jellemünk is: a jóság és szeretet felé. Menjünk minél gyakrabban, felügyelőnkhöz hasonló belső tűzzel, állandóan az emberek közé: felnőttek közé, fiatalok közé és gyermekek közé. Sz. Gy. Apró történetek. ti* ii- . i UK*' Miéri nem Jársz templomba? Egy lelkész megkérdezte egyszer egyik hívétől, hogy miért nem jár templomba. Azért, felelte az illető, mert nem vagyok megelégedve az egyháztagokkal. No és a vonatra is csak akkor ül, ha meg van elégedve valameny- nyi utassal? — kérdezte a lelkész. Miért ? Ha Isten mindenütt jelen van, akkor miért kell a templomba menni? — kérdezte valaki. Barátom, — felelt a másik — az egész levegő tele van vízpárával, de aki inni akar, az a kúthoz megy. EMLÉKEK, VÁGYAK. Hej! hogy először katona lettem, bakancsot, zubbonyt magamra húztam, asszonyt, gyereket is otthon hagyva — emlékszem — a templomból indultam. Harcok közt, ha szűnt néha a vihar s lelkem rádióján a békét kerestem, oly jó volt..., ha a szétlőtt világban itt-ott, egy-egy ép toronyra leltem. Ősz fejemmel most újra „Bent" vagyok s szövöm, fonom a régi szép álmot, a kolozsvári nagytemplomban tán mondhatok majd egy imádságot. Orbán Károly. OLVASSUK A BIBLIÁT Jézus az Ur. Augusztus 25. A próféta bizonysága szerint. 110. zsolt. Az Ür Jézus a próféták jövendöléseiben, akik előre hirdették jövetelét, többféle néven szerepel. Isten felkentjének, Isten szolgájának nevezik. Dávid az ő urának mondja. A Szentlélek által való csodálatos meglátás dicsőségesebb trónon Isten jobbján foglal helyet. Dávid a jövendőben látta ezt, a mi számunkra beteljesedett valóság. Jézus eljött, miután megküzdőit nagy ellenségével a bűnnel, az Atya megdicsőítette, jobbjára ültette. Valóban Ür ő. Augusztus 26. Annak mondotta magát. Ján. 13, 13. Az ószöevtségben úrnak van nevezve a király, az eljövendő szabadító, aki a boldogság dicsőséges korszakát megteremti. A zsidók Isten iránti feltétlen tiszteletük, a törvénnyel szemben való hűségük kifejezéseképpen Isten nevét soha sem mondották ki, ehelyett úrnak nevezték. Amikor Jézus úrnak mondja magát tanítványai előtt, tudatában van küldetésének és méltóságának, ö király, az eljövendő szabadító, aki népét felszabadította a bűn alól. Ö Isten is, aki az Atyától öröktől fogva született. Ő vele egy, aki őt látja, látja az Atyát. Augusztus 27. így nevezték őt tanítványai. Luk. 5, 8. Valahányszor felhangzott ajkukon ez a név, mindég megrendülve, vagy megszégyenülve tapasztalták Jézus isteni erejét, hatalmának, szentségének nagyságát. Előtte nincs semmi lehetetlen. E megszólításukban hódolat, megalázkodás, bizalom, feltétlen átadás jut kifejezésre. Máté 14:28, Ján. 6:34, 20:28. Hitvallásunkban, imádságainkban annyiszor mondjuk mi is: Jézus a mi Urunk. Rámerjük e bízni magunkat mi is, miként a tanítványok, minden feltétel és aggályoskodás nélkül. Jaj minékünk, ha értékét vesztett szó lesz az ajkunkon ez a név. Augusztus 28. Azzá tette az Isten. Apcs. 2:36. Megostoroztatta, keresztfára adta az Isten. Megengedte, hogy emberkezek által megöletve sírba helyeztessék, de nem engedte meg, hogy „az ő szentje rothadást lásson“. Zsolt. 16:10. Feltámasztotta a halálból és örök dicsőséggel koronázta meg. A Szentlélek által tudtára adja Jézus ellenségeinek, hogy győzelmük látszat győzelem csupán, mert Úrrá tette azt, akit ők megfeszítettek. Lelke által ma is hirdetteti, hogy vesztett küzdelmet vívnak azok, akik Jézus nevét törülni szeretnék. Templomait ledönthetik, oltárait porrá égethetik, nem árthatnak Néki, mert úrrá tette az Isten. Augusztus 29. Mindenek felett. Ef. 1:19—23. Nem puszta cím számára ez a név, amelyhez bizonyos jogok gyakorlása, egy korlátozott hatáskör kapcsolódik, hanem korlátlan uralom, égen és földön, minden ember felett. És nem is csak égy bizonyos időre szóló megbízatás, de örökkétartó hatalom. Sokféle cím és méltóság hajlong alázatosan, sokszor gyáván ez a világ s olyan dacosan büszke vakmerőséggel hordozza fejét az Ür Jézus előtt. Gyáván, hazug alázattal, gerinctelenül hajlongó világ borulj le az előtt, aki felül van minden fejedelemségen, uraságon, minden címen és méltóságon. Augusztus 30. A dicsőség Ura. I. Kor. 2:1—8. Megszámlálhatatlan kincse és java mellett birtokában van a dicsőség, amelyet ez a világ hiába keres, hajszol, elérni mégsem képes. E világ dicsősége múló káprázat, ragyogás és halálra van ítélve. I. Péter 1:24, I. Kor. 7:31. S az Ür Jézus dicsőségét övéinek adja. Főpapi imájában így könyörög: „Azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál őnékik adtam.“ Krisztus híveinek küzdelmeik erőforrása ez volt: dicsőséges Urunk van! Vesszőzés, megaláztatás, minden kín, csak pillanatnyi volt számukra, szemük az „igen-igen nagy örök dicsőséget“ látta, amelyben osztozkodni fognak. Augusztus 31. Az ítélet Ura. Ján. 5:22. Felmagasztaltatásához nemcsak mindeneket a lábai alá vetett az Atya, de kezébe tette le az ítélet jogát is. Élők, holtak felett való rendelkezést. Kezében van üdvösség, kárhozat, a mennyország és a pokol kulcsa, ő mindezek' Ura, az Atya teljesen rábízta. Ítéleteiben nem függ senkitől sem. Nincs hatalom, mely befolyásolhatná. Milyen szörnyű vaksággal megvert ez a világ! Mindenkit tisztel, akitől függ, akinek élete kivan szolgáltatva, az ítélet Urától nem fél. Bűneiben vesztegel, nem hisz Benne, tagadja, hogy ő van. Vakmerőén ő ítélkezik Jézus felett. Rőzse István. KARCOLATOK 9 / / ? ? ? A „Krisztus Királysága" című Rozsnyón megjelenő római katolikus újság 1940. július havi számában egy háborús hírt közöl, amely vagy tévedés, vagy tévesztés, de semmiképpen sem hagyható szó nélkül. E hír szerint a holland harctéren nyolc súlyosan sebesült német protestáns katona protestáns pap hiányában római katolikus pap keze által „feltételesen" megke- resztelkedett azzal a vallomással, hogy ők „úgy is a katolikus egyház kebelében akartak meghalni". Erre nézve legyen szabad megjegyeznünk és híveink tudomására hoznunk a következőket: A német alaposságot és pontosságot ismerve lehetetlennek tartjuk, hogy a tábori szolgálat ne tudott volna nekik protestáns papot előteremteni, különösen haldoklókról lévén szó. Hihetetlen és lehetetlen, hogy egyszerre nyolcán akarjanak kilépni a protestáns egyház kebeléből, annál is inkább, mert egész életüket ennek az egyháznak tag-
