Harangszó, 1940
1940-08-25 / 34. szám
262. HARANGSZÓ 1940. augusztus 25 össze az élet sebesültjeit, kötözze be, gyógyítsa, vigasztalja vagy temesse el őket. Pedig ez meghamisítása az eredetinek. Jézus Krisztus maga mondotta, hogy harcot hozott erre a világra és mennybemenetele alkalmával a legtotá- lisabb világhódító Programm hadparancsával küldte szét tanítványait: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön, elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket.“ (Máté 28, 18—19.) Tanítványai is harcosok voltak. Ha az egyház nem lett volna ecclesia militans, sohase lett volna a keresztyén- ség azzá, ami. Természetes dolog, hogy ennek a harcnak eszközei mások, mint e világ egyéb harcainak, azonban a harcot sohasem az eszköz teszi harccá, hanem mindig az a hódító szándék és támadó lendület, amely az eszközök mögött van. A keresztyénség súlyos eltorzulása ennek a támadó lendületnek megtorpanása vagy eltorzulása. A keresztyénség is úgy járt, mint a túl hosszú ideig békében élt nemzetek: elpuhult, katonái parádés katonák lettek csupán és el- polgáriasult gondolkodás-módja a védelmi vonalra való kényelmes visszavonulásra kényszerítette. Ma az egyház inkább a betévedt bárányokat gondozza, mint az eltévedtekért harcol. Ez az álló háború, melyben az egyház és a világ között csak a senki földjén folynak némi csete-paték, mutatja legjobban azt, hogy az egyház ma mennyire a világ jársza- lagjára kötött megszelídített keresztyénség. Ecclesia militans. — Harcos egyház. Pedig az evangélikus egyház világ- helyzete is világosan mutatja azt, hogy katonás szellemre van szükség egyházunkban. Elég e tekintetben az elmúlt esztendő egyetlen olyan eseményére rámutatnom, mely a világ érdeklődésének központjában állott: a finn háborúra. Az a harc Suomi hófedte gránitján életre- halálra folyt, a finn hősi halottak gyász- jelentései szerint a hitért, otthonért és a hazáért folyt. Ez a háború tehát vallásháború is volt. Sokan voltak, különösen a kényszer-békekötés után, akik a balti államok első megegyezésére gondolva, úgy vélték, hogy mégis okosabb lett volna, ha teljesítik a finnek az oroszok követeléseit. Mennyi pusztuástól megmenekülhettek volna. A következmények azonban világosan mutatták azt, hogy ennek a katonás, harcias léleknek köszönheti a, finn keresztyénség megmaradását. Az, hogy a szervezett isten- telenség birodalmának szomszédságában Isten népe még zavartalanul élheti életét, hogy épülhetnek templomok, zúghatnak harangok, Isten dícséretét zengheti a hívő sereg, annak a hősiességnek következménye, mellyel a finnek, lelkészek és hívők egyaránt életüket és vérüket tették föl a hit, az otthon, a haza oltárára. Ennek a harcias szellemnek hiánya pecsételte meg részben a balti államok sorsát. Fájdalommal gondolunk azokra a megpróbáltatásokra, amelyek Észtországban és a többi balti államokban élő hit- és fajtestvéreinket próbálják most meg államaiknak a tanács-köztársaságba való beolvasztása után. Vannak ugyan, akik rózsásabb színben látják az egyház jövendőjét. Mikor ilyen reménységeket táplálnak, Középeurópá- ra gondolnak elsősorban. Abban a meggyőződésben élnek, hogy az erőviszonyok új alakulása új világrendezést fog Középeurópában teremteni. Ez az átrendezés majd megszünteti az egyházak politikai hatalmát s ez a protestantizmus számára nagy előnyt fog jelenteni, mert a politikai hatalmától megfosztott római katolicizmussal a politikai hatalom nélkül elsősorban egyházi munkára berendezkedett protestantizmus könnyebben veheti fel majd a versenyt. Gondolnak arra is, hogy a tengely- hatalmakban a protestantizmus hatalma számánál fogva nagyobb lesz, mint a régi világban. Ezek az elgondolások azonban elfelejtik, hogy Középeurópán túl más 1 Ami a városnak és falunak is érdeke. Háziasszonyi körökben mostanában gyakran hallani arról, hogy bár legszívesebben foglalkoztatnának háztartásukban evangélikus munkaerőt; mégis ha evangélikus közvetítő helyekhez fordulnak, ott vagy nem akad munkára jelentkező háztartási alkalmazott, vagy ha van is, nem megfelelő arra a munkakörre, ahova éppen szükség van reá. Ilyenformán úgy hat a dolog, mintha a falu népének anyagi helyzete any- nyira javult volna, hogy nem kell a leányait a városba küldeni szolgálatot vállalni. Azonban ha jól körülnéznek a háziasszonyok látják, hogy igenis sok evangélikus leány van fenn a fővárosban, csak elkallódnak más felekezeti, vagy magán közvetítő helyeken, mert vagy nem tudják, vagy nem törődnek szelek fújnak és az égboltozaton nem bárányfelhők gyűlnek. Elfelejtik azt is, hogy Németországban az egyháznak nemcsak politikai működése szünetel, hanem súlyos nehézségek vannak a jellegzetesen egyházi munka végzése előtt is. S arra sem gondolnak eléggé — aminek más vonatkozásban csak örülni lehet—, hogy a mai római katolicizmus már nem csupán politikai hatalomra törő és mindent ebből a szempontból megítélő egyház, hanem hatalmasan bontakozik ki szorosan vett egyházi munkájának lelki lendülete is. Az egyháznak tehát, ha a világhelyzetből fakadó tanúságot nem akarja figyelmen kívül hagyni, elpolgá- riasult gondolkodásának kényelmességéből ki kell gyógyulnia s a nyárspolgárok „civil“ egyházából ecclesia militans- sá kell lennie. C IS vele, hogy az egyház foglalkozik elhelyezésükkel és szívén viseli a sorsukat. Nem közömbös a családnak kit fogad a házába, s a leány sem fogadhatja egykedvűen, hogy hova, milyen környezetbe kerül. A falu népe általában véve vallásos, ez érthető is, mindig a szabad természetben foglalkoznak, közvetlen I közelről szemlélhetik annak sok csodá- 1 ját, a soha meg nem szűnő tavaszi meg- ' újhodást, ennélfogva közel kerülnek Istenhez. Mint többnyire, itt is a nők a hitben erősebbek. Az a falusi anya, aki útnak indítja leányát, aggódó szívvel várja, hova, milyen környezetbe kerül a gyermeke, nem lesz-e káros hatással reá a nagyváros. Megnyugtatólag hathat minden szülőre az a tudót, hogy a feljövő leányt már ideérkezése pillanatában az egyház, mint egy szerető édesanya kitárt karokkal várja, feléje nyújtja gondoskodó kezét, hogy elvezérelje a neki megfelelő helyre. Tudni kell Al/orfi. tfi S b -p <? yi ‘rx Luther kezeirása. Képszemelvény az 1941. évi Harangszó-Naptárból.
