Harangszó, 1940

1940-08-18 / 33. szám

HIKXN6IX0

253.

1940. augusztus 18.

A gyermek rendszerint nem érti, vagy csak részben érti, amit mond, így az csupán a száj imádsága lesz, melyet csak a ritmus és rím vert emlékezetébe, de ahhoz a szívnek, az imádság egyedüli forrásának semmi köze sincs. Míg nincs saját szava az imádkozáshoz, addig az édesapa s az édesanya imádkozzék a gyermek előtt s a gyermekért. A legszentebbet, leg- magasztosabbat a legkevésbbé sem szabad elhamarkodni. Lehetőleg még később, is mellőzni kell a hosz- szú imádságok bemagoltatását. Ha a gyermek saját maga lelkének indításából csak annyit mond: „Köszönöm, édes Istenem!“ akkor legalább is olyan szépen és jól imádkozott, mintha egy hosszú, magasan szárnyaló imát mondott volna el.

Hosszú sora van még azoknak a teendőknek, melyek a vallásos nevelésben a szülőkre várnak. Részletesen felsorolni szinte nem is lehet azokat. A családi életben igen sok alkalom kínálkozik a evermek vallásos érzelmeinek mélyítésére, ápolására. Ritka az a család pl., ahol nincsenek rövidebb vagy hosszabb meseórák a gyermekek számára. Ezeken nem kell állandóan a megszokott meséknek, mint amilyen a Hófehérke, Jancsi meg a Juliska meséje szerepelni. Miért ne mondanának el a szülők egyes bibliai történeteket, vagy a vasárnapi templomi igehirdetésnek a gyermek nyelvére lefordított tartalmát, illetőleg annak egyes részleteit? Vagy melyik szülő ne tudna mesélni valami érdekeset a templomról, az oltárról, a harangról, azokról az evangélikusokról, akiknek nincs templomuk, vagy a pogányokról, akik — mivel nem ismerik Jézust — állatok módján élnek stb. És aki minderre nem érezne képességet magában, beszéljen el egyes részleteket a saiát, vagy gyermekei, ősei, rokonai, ismerősei életéből. Azokat a részleteket emelje ki főképpen, melyek a legmeggyőzőbb bizonyságul szolgálnak arra nézve, hogy az isteni gondviselés és kegyelem miként nyilatkozott meg az ő életükben. Ezek az elbeszélések, ha jól vannak válogatva, a vallásos érzés mélyítésében szintén jó szolgálatot tehetnek. Ott van aztán a háziáhítat. Ez a

■— Hanem? — nézett rá? — Tanúskodni hívja.

— Kerüljetek beljebb. Valamit enni fogunk. — Unszolta az újonnan érkezteket. — S azután mondjatok el mindent.

Bevonultak mindnyájan a nappali szobába. Letelepedtek a nagy kerek asztal köré. Júlia asszony finom rózsaszín sonkát szeletelt fel a társaságnak. Juliska kenyeret hozott.

Gyurka égett a kíváncsiságtól. Alig várta, hogy a falatozást befejezzék. Szinte tüzes parázsként perzselte a vágy, hogy mindent megtudjon.

— Bejutottatok a várba? — fordult a fiúkhoz, amikor látta, hogy már jóllaktak.

— Édesanyám kamrájába vett be, — fogott Józsi az elbeszéléshez. — Lovainkat az erdőn szabadjára hagytuk, mi pedig kötélen kapaszkodtunk fel. Édesanyámtól osontunk ki a folyosókra. Két helyről tartottuk szemmel a várbelieket. Én a katonákhoz mentem.

— Nem készülnek újabb támadásra? — kérdezte Ákos.

— Más az újság ottan. Rólunk el is felejtkeztek. Egy követ érkezett Pozsonyból. Rotholdnak hozta meg az érsek levelét.

— A bástyateremnél én vigyáztam, — folytatta Palkó. — Épp akkor adták át a váltságdíjat. Hangosan számolva dobálták egyenként zsákjukba az aranyakat. Az ajtó közelében Mihály suttogott Gáspárral.

— A katonákhoz is bejöttek nagy titokzatosan, — vetette közbe Józsi.

— Hogy mit beszéltek, mit főztek ki, nem tudom, — vette fel a szót Palkó, — suttogóra fogták szavukat. De vajami rosszban törhettél^ fejüket, mert ahogy István úrék és

legáldottabb alkalom a család vallásos nevelésére. Luther világosan kifejezte irataiban, hogy a Családapának a ház papjának kell lennie, aki Isten igéjét közel viszi háza népéhez. Annak, hogy a családi ne- lés még sok kívánnivalót hagy maga után, talán éppen az az egyik legfőbb oka, hogy kevés az Ilyen „házi pap“. De minden bizonnyal ebben keresendő annak oka is, hogy a mai rohanó, förgeteges időkben olyan kevesen találják meg lelki, testi nyugalmukat.

Még egy gondolatot szeretnénk érinteni. A gyermeki lélek templomának is az a legnagyobb tiszteletet követelő szentélye, amely a vallásos érzelmeket őrzi. Ehhez csak áhítatos tisztelettel volna szabad közeledni mindenkinek. Egyetlen gúnyos megjegyzés ugyanis, mellyel bárki a vallás magasztos fogalmaira céloz, egyetlen lekicsinylő mosoly, mellyel a család egyik tagja a gyermek ártatlan imáját kíséri, képes annak hitét azonnal megingatni s a vallásos nevelés — évek fáradalmain át összehalmozott — kincseit rövid pár nap alatt szétrombolni. Legjobban őrizze tehát a szülő gyermekét attól, hogy vallástalan környezetbe kerüljön, de ugyanakkor önmaguknak se engedjenek meg olyan szavakat, vagy tetteket, melyek a gyermek vallási érzületére károsan hatnának. Legyen a család az iskolázás ideje alatt a vallástanító nevelésének hangerősítője. Sorakozzanak az evangélikus szülők azok közé, akik küzdenek az ellen, hogy utcákon, társaságokban, összejöveteleken olyan beszéd, olyan gondolkozásmód, olyan lelki megnyilatkozások folyjanak, melyek megrontják a gyermeket s ezzel elnyomorítják a jövendőt. írjátok fel — mondja Ravasz László — a könyvek táblájára, a lapok homlokára, a színházak kapui fölé, mozikon sugároztassátok széjjel fényírással: „Jaj, a megbotránkoztatóknak!“ De vésse jól szívébe minden szülő a szentírásnak ezt a figyelmeztetését is: „Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő háza- népéről gondot nem visel, a hitet megtagadta és rósz- szabb a hitetlennél. (I. Tim. 5, 8.)

Hefíerék a váltságdíjjal ellovagoltak, Mihály is néhány katonával a nyomukba eredt. Mi azután lefeküdtünk.

— Reggelre kelve elmesélte édesanyám, hogy az éjjel hajnal felé került vissza Hefler. Hozta Joáchim urat, az ap- ródokat, Mihály is velük jött. De az már talány előttem, hogy mit akart, és elérte-e célját?

— Rámvetette szemét — mosolygott Gyurka. — De amint látjátok, itt vagyok. Terve nem sikerült. Folytassátok!

— Pihenésre — kezdett bele Palkó — elég időnk volt.

Csak késő délután gyűltek össze az uraságok tanácskozásra. A pozsonyi hírnököt is behivatták. Én a kandallóba bújva hallgattam ki mindent. Hefler haragosan szidta Mihályt, hogy becstelen, hitszegő ember. Azután a várúr felbontotta az érsek levelét. Hangosan felolvasta. Szelepcsényi tisztelő szeretette! köszönti Rothold urat és arról értesíti, hogy március 5-re, a beidézett protestáns papok közül sokan megjelentek. Ezeket azonmód be is börtönözte. Van elég terhelő tanú ellenük, hogy Ítéletük halálos lehessen. De a muránykörnyéki papokra nincs ki tanúskodjék. Ezért arra kéri Rothold urat teljes tisztelettel, hogy menesszen valakit emberei közül azonnal őhozzá, aki ezt a feladatot jól el tudná látni. Magától ajánlkozott Mihály, kérni sem kellett. Készségesen vállalta, hogy akár rögtön is indul. Amint mondta, ingyen is megtenné, mert kész minden áldozatra, hogy az olyan kétszínű embereket, mint a Kerekes tisztelendő úr, mihamarabb a bitófán lássa, de azért útiköltségre szívesen fogadna egy kis csekélységet. Joáchim ötszáz aranyat ígért neki. Egyet azonnal megadott, a további négyet pedig úgy Ígérte, hogy az érsek úr adja. Mihály megnyugodva kérte, hogy írjon még számára kísérőlevelet. _______1____ . (Folytatjuk)