Harangszó, 1940

1940-08-18 / 33. szám

‘ 254. HAKÄNGBS9 1940. augusztus 18. Kölcsey Ferenc (Születésének százötvenéves fordulóján.) A magyar Himnusz költőjét minden magyarnak ismernie kell. Mennyi buzgó imádság szállt az egek Urához, mióta gyönyörű Himnuszunk mind jobban és jobban meghódította a magyar nép lel­két. Magyarságunk bűnbánata, hivatás- tudata, hite és reménysége kifejezésre jut benne. Drága imádság, amit Erkel Ferenc zenéjével még nagyobb buzgó- sággal hordozunk szívünkben és viszünk Isten trónusa elé. Egyik külföldi cser­kész világtáborban mondották, mikor sorban hallhattuk a nemzetek him­nuszait és szövegében is fordítá­sok által olvashatták mások, hogy a magyar himnusz szent komoly­sága és gyönyörű dallama való­sággal kiemelkedik a többiek kö­zül és olyan, mint valami igazi templomi korálének. örökké vihartépte, Isten keze súlyát hordozott nemzetünk lel­két és hitét ki tudta volna jobban papírra vetni, mint ez a megpró­bált életű, sokat szenvedett és so­kat küzdött költőnk: Kölcsey Fe­renc. Nemzetségéről hőskölteményt akart írni. Töredékében mintha az egész magyar nemzetet akarná megénekelni: „Büszke magyar va­gyok én, keleten nőtt törzsöké fámnak — Nyugoti ég forró ke­belem nem tette hideggé. — Míg­nem az elkomorult sorsnak nyila dúlva lecsattant — S könnypatak áradozott a bánat-ölelte terem­ben ...“ Kicsiny gyermek volt még, mi­kor szüleit egymásután elveszí­tette. Fiatalkorában himlő követ­keztében félszemére megvakult. Bár tanulmányaiban a debreceni kollégiumnak és jogi egyetemnek mindenkor a legelső tanulói közé tartozott, mégis szülei nélkül és anyagi gondok között küzdve vé­gig ifjúkorát, ragyogó tehetsége nagyon sok korlát közé volt szorítva. — Ez sokszor búsko­morrá tette őt. Családi birtokán élt, mi­kor már pesti törvénygyakorlatát elvé­gezte. Nem szerette a jogi pályát. Írói képességét hamarosan felfedezte ő maga is, de korának híres írója, Kazinczy Fe­renc is. Kora legnagyobb részben nem tudta őt megérteni, mert kemény kriti­káját nem szívelték. Politikai pályára is eljutott, ahol különösen parlamenti be­szédeivel tűnt ki. Nagyszerű szónok volt. De mivel ellenzéki álláspontjáról le nem tért, kénytelen volt lemondani mandá­tumáról. Fájt néki az is, hogy az általa hirdetett igazság nem talált mindenütt megértésre. Később a Magyar Tudomá­nyos Akadémiában titkár is lett. Itt is gyönyörű beszédeket mondott. A magyar művelődésnek és költészetnek nagy szó­szólója ő. Berzsenyiről mondott emlék­beszédében ma is megszívlelésre méltó szavai voltak: „Való, a költészet jótétei nem éppen kézzelfoghatók. Akarjátok, hogy csak az érdemeljen figyelmet, ami gyermekeitek kenyerét bőven adja meg? Ó, úgy — az egyszeri író szerint — a kerekes rokka feltalálója minden Hőmé­rők felett fog állani! De gondoljuk meg: az ember nemcsak testi, hanem szellemi lény is egyszersmind. Mi lenne az em­beriség, ha vadállatként egyedül élelem után futkosna? s mi lenne a nemzet, mely egyedül kalmárkodó nézetek után indulván, az egész természetet csak kin­cses ládának tekintené s a csillagok ez­reit csak arra valóknak, hogy portékás hajója útát igazgassák?“ E sorokból is kitűnik, hogy az em­beri lelki hivatásnak és a nemzeti életnek volt az igazi költője. Ver­sei közül a legértékesebbek azok, me­lyeket hazája, nemzete sorsáról írt. Cso­dálatos tűz és lendület van ezekben. Olvassuk őket és tanuljunk belőlük. A Himnuszon kívül ilyen a Zrínyi dala, Zrínyi második éneke, Fejdelmünk hajh ..., Rákos, Huszt, Drégel. Az ember magasabb rendű, lelki hi­vatásáról és erkölcsi rendeltetéséről leg­inkább az unokaöccsének, Kölcsey Kál­mánnak írt intelmeiben, a Parainesis-ben elmélkedik. A maga korának bölcselke­dése és hite szempontjából rendkívülit alkotott ebben az írásában. Ma is sokat tanulhat belőle és épülhet rajta ifjúsá­gunk. Istenben bízó és Isten felséges­ségét csodáló hitéről is van ebben bi­zonyság, mely korának protestáns, re­formátus gondolkozását tükrözi is. Kölcsey Ferenc Sződemeteren, Közép- Szolnok vármegyében 1790. augusztus 8-án született ősi nemesi családból. Cse- kén, Szatmár megyében halt meg 1838. augusztus 24-én. Szatmár megye meg­festette képét, Szatmárnémetiben szép fehér márványszobrot emeltek neki. Ma még oláhok uralkodnak ezeken a helye­ken és így nem zarándokolhatunk el, hogy a magyar Himnusz írójának szülő­házát megkoszorúzzuk. De mi azért há­lát adunk Istennek igazi magyar éle­téért, költői tehetségéért és külön is magyar imádságunkért, a Himnuszért. Itt zés Mihály. Jöjj ki és állj meg . , . Illés prófétának mondta ezeket a sza­vakat az Isten. Annak az Illés prófétá­nak, akit kedvelt, útjain vele járt és általa csodákat tett. így történhetett meg, hogy a sareptai özvegy korsójából nem fogyott ki az olaj, vékájából a liszt, fgy történhetett meg, hogy a világtör­ténelem legkülönösebb párbajában, mely a Karmel hegyén játszódott le, a próféta győzött. Isten Illést a Hóreb hegyig vitte, ahol a próféta egy barlang mélyén keresett menedéket. Ebből a barlangból hívta őt ki... Jöjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Ür előtt. Illés az Istennel talál­kozik. Ezt a találkozást olyan ret­tenetes szélvihar előzi meg, amely hegyeket szaggat meg és kőszik­lákat hasít szét. Ezt a találkozást földindulás készíti elő és borzal­mas tűzvész, mely felperzsel min­dent, ami útjába kerül. Isten minket is sokszor meg­szólít: Jöjj ki és álli meg előttem. Jöjj ki a bűneid, az önzésed, a tisztátalan gondolataid, az erkölcs­telenséged barlangjából és állj meg előttem! Állj szemtől szembe. Állj meg előttem fedetlen fővel a lé­lek mezítelenségével! Látni akar­lak, tudni akarom milyen vagy! Ne menekülj és ne bújkálj előlem! Ne álcázd el magadat az álvallá­sosság, az álkegyesség, a farizeus­kodás, a böjtölés bohóc ruhájába! Nézz nyíltan a szemembe. És Isten ekkor megkezdi a maga rettenetes tisztító munkáját. Isten munkájának ez a szakasza hasonlít ahhoz a szélviharhoz, mely hegyeket szaggat meg és kősziklá­kat hasít szét. Hasonlít a földren­gés robajához. Akkor érezzük meg ennek bekövetkezését, mikor önzésünk és bűnünk nyomorult világának funda­mentuma meginog és rettenetes robajjal dől össze mindig azzal fenyegetve, hogy magunk is a romok alá kerülünk. Ha­sonlít a széltől táplált tűzhöz, mely fel­perzsel és korommá éget házakat, er­dőket, meghajlítja a kiedzett acélt és útját csak hamú és korom jelzi. Akkor érezzük ezt, mikor Isten vádoló szava valósággal felperzsel bennünket. És ez a rettenetes tisztító munka mégiscsak kegyelemmel teljes mentő munka. Isten találkozásra hívja az embere­ket, nemzeteket. Hívja a tisztánlátás hegycsúcsára, ahol magasság és mély­ség bontakozik ki, a belső látásnak egy olyan megdöbbentő panorámája, mely összetör és megaláz. Azt mondja az ige, hogy a találko­zás után Isten halkan és szelíden szól. Amikor a fekete gomolygó felhők szét­oszlanak, elül a szélvihar, elcsendesedik a föld dübörgő morajlása, kialszik a pusztító tűz, megszólal halkan és sze­líden az Isten: Gyermekem vagy, meg­Kölcsey Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents