Harangszó, 1940
1940-08-18 / 33. szám
‘ 254. HAKÄNGBS9 1940. augusztus 18. Kölcsey Ferenc (Születésének százötvenéves fordulóján.) A magyar Himnusz költőjét minden magyarnak ismernie kell. Mennyi buzgó imádság szállt az egek Urához, mióta gyönyörű Himnuszunk mind jobban és jobban meghódította a magyar nép lelkét. Magyarságunk bűnbánata, hivatás- tudata, hite és reménysége kifejezésre jut benne. Drága imádság, amit Erkel Ferenc zenéjével még nagyobb buzgó- sággal hordozunk szívünkben és viszünk Isten trónusa elé. Egyik külföldi cserkész világtáborban mondották, mikor sorban hallhattuk a nemzetek himnuszait és szövegében is fordítások által olvashatták mások, hogy a magyar himnusz szent komolysága és gyönyörű dallama valósággal kiemelkedik a többiek közül és olyan, mint valami igazi templomi korálének. örökké vihartépte, Isten keze súlyát hordozott nemzetünk lelkét és hitét ki tudta volna jobban papírra vetni, mint ez a megpróbált életű, sokat szenvedett és sokat küzdött költőnk: Kölcsey Ferenc. Nemzetségéről hőskölteményt akart írni. Töredékében mintha az egész magyar nemzetet akarná megénekelni: „Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöké fámnak — Nyugoti ég forró kebelem nem tette hideggé. — Mígnem az elkomorult sorsnak nyila dúlva lecsattant — S könnypatak áradozott a bánat-ölelte teremben ...“ Kicsiny gyermek volt még, mikor szüleit egymásután elveszítette. Fiatalkorában himlő következtében félszemére megvakult. Bár tanulmányaiban a debreceni kollégiumnak és jogi egyetemnek mindenkor a legelső tanulói közé tartozott, mégis szülei nélkül és anyagi gondok között küzdve végig ifjúkorát, ragyogó tehetsége nagyon sok korlát közé volt szorítva. — Ez sokszor búskomorrá tette őt. Családi birtokán élt, mikor már pesti törvénygyakorlatát elvégezte. Nem szerette a jogi pályát. Írói képességét hamarosan felfedezte ő maga is, de korának híres írója, Kazinczy Ferenc is. Kora legnagyobb részben nem tudta őt megérteni, mert kemény kritikáját nem szívelték. Politikai pályára is eljutott, ahol különösen parlamenti beszédeivel tűnt ki. Nagyszerű szónok volt. De mivel ellenzéki álláspontjáról le nem tért, kénytelen volt lemondani mandátumáról. Fájt néki az is, hogy az általa hirdetett igazság nem talált mindenütt megértésre. Később a Magyar Tudományos Akadémiában titkár is lett. Itt is gyönyörű beszédeket mondott. A magyar művelődésnek és költészetnek nagy szószólója ő. Berzsenyiről mondott emlékbeszédében ma is megszívlelésre méltó szavai voltak: „Való, a költészet jótétei nem éppen kézzelfoghatók. Akarjátok, hogy csak az érdemeljen figyelmet, ami gyermekeitek kenyerét bőven adja meg? Ó, úgy — az egyszeri író szerint — a kerekes rokka feltalálója minden Hőmérők felett fog állani! De gondoljuk meg: az ember nemcsak testi, hanem szellemi lény is egyszersmind. Mi lenne az emberiség, ha vadállatként egyedül élelem után futkosna? s mi lenne a nemzet, mely egyedül kalmárkodó nézetek után indulván, az egész természetet csak kincses ládának tekintené s a csillagok ezreit csak arra valóknak, hogy portékás hajója útát igazgassák?“ E sorokból is kitűnik, hogy az emberi lelki hivatásnak és a nemzeti életnek volt az igazi költője. Versei közül a legértékesebbek azok, melyeket hazája, nemzete sorsáról írt. Csodálatos tűz és lendület van ezekben. Olvassuk őket és tanuljunk belőlük. A Himnuszon kívül ilyen a Zrínyi dala, Zrínyi második éneke, Fejdelmünk hajh ..., Rákos, Huszt, Drégel. Az ember magasabb rendű, lelki hivatásáról és erkölcsi rendeltetéséről leginkább az unokaöccsének, Kölcsey Kálmánnak írt intelmeiben, a Parainesis-ben elmélkedik. A maga korának bölcselkedése és hite szempontjából rendkívülit alkotott ebben az írásában. Ma is sokat tanulhat belőle és épülhet rajta ifjúságunk. Istenben bízó és Isten felségességét csodáló hitéről is van ebben bizonyság, mely korának protestáns, református gondolkozását tükrözi is. Kölcsey Ferenc Sződemeteren, Közép- Szolnok vármegyében 1790. augusztus 8-án született ősi nemesi családból. Cse- kén, Szatmár megyében halt meg 1838. augusztus 24-én. Szatmár megye megfestette képét, Szatmárnémetiben szép fehér márványszobrot emeltek neki. Ma még oláhok uralkodnak ezeken a helyeken és így nem zarándokolhatunk el, hogy a magyar Himnusz írójának szülőházát megkoszorúzzuk. De mi azért hálát adunk Istennek igazi magyar életéért, költői tehetségéért és külön is magyar imádságunkért, a Himnuszért. Itt zés Mihály. Jöjj ki és állj meg . , . Illés prófétának mondta ezeket a szavakat az Isten. Annak az Illés prófétának, akit kedvelt, útjain vele járt és általa csodákat tett. így történhetett meg, hogy a sareptai özvegy korsójából nem fogyott ki az olaj, vékájából a liszt, fgy történhetett meg, hogy a világtörténelem legkülönösebb párbajában, mely a Karmel hegyén játszódott le, a próféta győzött. Isten Illést a Hóreb hegyig vitte, ahol a próféta egy barlang mélyén keresett menedéket. Ebből a barlangból hívta őt ki... Jöjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Ür előtt. Illés az Istennel találkozik. Ezt a találkozást olyan rettenetes szélvihar előzi meg, amely hegyeket szaggat meg és kősziklákat hasít szét. Ezt a találkozást földindulás készíti elő és borzalmas tűzvész, mely felperzsel mindent, ami útjába kerül. Isten minket is sokszor megszólít: Jöjj ki és álli meg előttem. Jöjj ki a bűneid, az önzésed, a tisztátalan gondolataid, az erkölcstelenséged barlangjából és állj meg előttem! Állj szemtől szembe. Állj meg előttem fedetlen fővel a lélek mezítelenségével! Látni akarlak, tudni akarom milyen vagy! Ne menekülj és ne bújkálj előlem! Ne álcázd el magadat az álvallásosság, az álkegyesség, a farizeuskodás, a böjtölés bohóc ruhájába! Nézz nyíltan a szemembe. És Isten ekkor megkezdi a maga rettenetes tisztító munkáját. Isten munkájának ez a szakasza hasonlít ahhoz a szélviharhoz, mely hegyeket szaggat meg és kősziklákat hasít szét. Hasonlít a földrengés robajához. Akkor érezzük meg ennek bekövetkezését, mikor önzésünk és bűnünk nyomorult világának fundamentuma meginog és rettenetes robajjal dől össze mindig azzal fenyegetve, hogy magunk is a romok alá kerülünk. Hasonlít a széltől táplált tűzhöz, mely felperzsel és korommá éget házakat, erdőket, meghajlítja a kiedzett acélt és útját csak hamú és korom jelzi. Akkor érezzük ezt, mikor Isten vádoló szava valósággal felperzsel bennünket. És ez a rettenetes tisztító munka mégiscsak kegyelemmel teljes mentő munka. Isten találkozásra hívja az embereket, nemzeteket. Hívja a tisztánlátás hegycsúcsára, ahol magasság és mélység bontakozik ki, a belső látásnak egy olyan megdöbbentő panorámája, mely összetör és megaláz. Azt mondja az ige, hogy a találkozás után Isten halkan és szelíden szól. Amikor a fekete gomolygó felhők szétoszlanak, elül a szélvihar, elcsendesedik a föld dübörgő morajlása, kialszik a pusztító tűz, megszólal halkan és szelíden az Isten: Gyermekem vagy, megKölcsey Ferenc
