Harangszó, 1940
1940-08-11 / 32. szám
244. HAiANGIiÖ 1940, augusztus 11. Biztonságban! Kellemetlen dolog a bizonytalanság. A tanítványok érezhették ezt, mikor fel- sajdult körülöttük a fékevesztett víz. A beteg érezheti ezt, mikor nem tudja, hogy mit hoz a holnap. A munkás érezheti ezt, mikor máról-holnapra elbocsátják. Még a legkeményebb bizonyosság is jobb, mint a bizonytalanság. Éppen ezért mindent elkövetünk a biztonságunkért. Mindent képesek vagyunk megtenni, csakhogy jól körülbástyázzuk magunkat és megalapozzuk az életünket. Hogy szilárd talajt érez- zünk a lábunk alatt. Közben sokszor elfelejtjük, hogy e földön senki és semmi nem adhat biztonságot. Sem az iijúság, sem az egészség, sem a hatalom, sem a vagyon. Ezek percek alatt elveszhetnek tőlünk. Egyetlen, igazi biztonság csak annak kezében van, aki Dánielt még az oroszlánok barlangjában is meg tudta tartani! Szülő és gyermek. Irta: Kuszák István. 8. Az erkölcsi nevelés fontosabb kérdései. II. Milyen kevés boldog ember van a világon! Mennyivel több volna, ha megtanulnák az emberek egymást szeretni s ha fel tudnák áldozni egyéni érdekeik egynémely részét a közösségért! Végtelenül kevés az a szeretet is, melyre a család neveli a gyermekeket. Pedig ezen a téren volna csak igazán sok tennivaló. A bűn örökségét a gyermek is hordja s a lelkében élő ó-ember, az Ős Kaján sokszor kezébe ragadja életének kormánykerekét. Az irigység, féltékenység s a gyűlölet ezerféle módon nyilvánul meg nála. Ezek gyökerét kikutatni s az ezek keltette feszültséget feloldani, legalább is olyan fontos szülői feladat, mint az, hogy számukra a mindennapi betevő falatról gondoskodjunk. A lélek mélységeit kutató lélekbúvárok sokszor megröbbentő tapasztalatokról számolnak be, arra vonatkozóan, hogy a gyermekek milyen féktelenül tudják gyűlölni azokat, akik önző örömeiket megzavarják, vagy hatalmi törekvéseiknek gátat vetnek. Szerintük az ajak és körömrágás, az arcfintor, a kegyetlenkedésre alkalmat adó játékok keresése is mind annak a gyűlöletnek a kifejezése, melyet a gyermekek környezetük valamely tagja iránt éreznek. A gyermeki gyűlölet nem egyszer „halálkívánások“ alakjában nyilvánul meg. Egy leánytanulót a tanítónő kötelességmulasztás miatt a tanulás után visszatartással büntette. Amikor a büntetést kiszabta a leánykára, az kipirult orcával állt meg előtte és gyűlölettől fűtött hangon a következőket mondta: „Tanítónéni, tetszik-e tudni, hogy én azt, aki engem nappal bántott, este mindig megölöm gondolatban!“ Egy még ennél is különösebb esetet Stekel V. dr. mond el egyik könyvében. Ebben, amint a következőkből kiderül, halálmasináról van szó. „A hétesztendős Gizinek kis húgával egy barátnőjéhez kellett mennie. Semmi kedve nem volt az unalmas' megbízást teljesíteni és röviden kijelentette, hogy a kis testvérét 'az utcán fogja hagyni és elszalad tőle. Az anya ezen felháborodott és azt mondta: „Ha ilyen csúnyán fogsz viselkedni, egész télen nem engedlek játszótársaid közé. Gizi így felelt: „Ha ezt megteszed velem, akkor egyszerűen megindítom a halálmasinát.“ — Miféle halálmasináról beszélsz? — kérdezte az édesanya. — Ez olyan gép, melyen ha megnyomnak egy gombot, egy ember meghal. — És honnan tudja az a gép, hogy melyik embernek kell meghalni? — Hát van egy lyuk is a gépen. Éppen olyan, mint egy fül. Ha egész halkan besúgja az ember annak nevét, akit szeretne meghalatni, akkor az az ember meghal. — Mit gondolsz, mit szólna a papa, ha te a mamát csak úgy egyszerűen hagynád meghalni? — A papa azt mondaná: nyugodtan eredj csak a barátaid közé, nem baj, hogy a mama meghalt. — Na, és mit csinálnál, ha mindig mama nélkül lennél? — Van egy feltámasztó gép is. (Stekel: üzenet az anyáknak. II. 80. o.) Ezekből a kis történetekből megláthatjuk, hogy miként gondolkodnak a gyermekek, de megérezhetjük azt is, hogy milyen súlyos kötelezettséget ró ránk szülői tisztünk atekintetben, hogy a kis szívekbe a szeretet evangéliumát ültessük el és megtanítsuk gyermekeinket arra, hogyan kell a rosszindulatot, az irigységet és a gyűlöletet leküzdeni. A fenti esettel kapcsolatban szereplő tanítónő — bár érthetően igen meglepődött a gyermek különös szavain, de mert tisztában volt a lelki jelenség lényegével — nem botot fogott a kezébe, hanem mélységes szeretettel tekintett a leánykára, megsimogatta annak feldúlt arcát és így szólt hozzá: „Édes kis leánykám, én nagyon sajnállak téged, mert a te gondolataidat a sátán sugalmazza. Gyere, imádkozzunk együtt, hogy a jó Isten megszabadítson téged ezektől a gonosz gondolatoktól!“ — Szeretetre nevelni a gyermeket nem is lehet mással, csak szeretettel. A kényszer, mely pedig a mai családi nevelésben is a leggyakrabban alkalmazott eljárás, erre semmiképen nem alkalmas. A szülőknek a saját példájukkal kell megtanítani gyermeküket, hogy a szeretet gazdagabban jutalmaz, mint a gyűlölet. És higgye el minden szülő, hogy a legnagyobb örökKerekes Gyurka. Történeti Ifjúsági regény. 35 Irta: Mohr Gedeon, Kassa. — Szedd a lábad, jó Csillagom — veregette meg Gyurka lovacskája nyakát — hadd kerüljünk odébb. Ákos közvetlen mögötte ügetett. Láthatta, hogy társa nem üres mesével áltatta, mert a hegy lábánál tényleg csontok fehérlettek. Üresen, szárazon, fakultam Az éjszaka szörnyei hatalmába estek gazdáik, azok ütötték le. Rókák és keselyűk végezték el a többit. A Kísértet-hegy déli oldalához kanyargóit útjuk. Alig néhány méternyire tőlük tátongtak a barlangnyílások, mint kínnal eltátott szájak, vagy inkább, mint heggedni nem tudó feneketlen sebek. Gyurka bizalmatlanul kémlelte a sziklákat. Ákos épp melléje ugratott. Az úton középütt nagy kőtömb hevert. Valami ádáz vihar hajíthatta oda. Gyurka jobbról kerülte meg, Ákos balról. S ahogy mögötte megint összetalálkoztak, látja Gyurka, hogy valami fekete tömeg hever előttük. — Vigyázz, pajtás! — rikkantotta. De már elkésett. Ákos ugyan visszarántotta a kantárszárat, lova azonban talajt vesztve mellső lábaival, nekibukott a Kísértet-hegynek. Esése lendületével nagy ívben repült be Ákos a Kísértet-hegy egyik száján. — Elnyelte! — mormogta Gyurka és megborzongott. A szerencsétlenül járt paripa fájdalmas nyerítéssel ugrott négy lábra és elinalt. w A fekete tömeg, melyen Ákos felborult, dörmögve mozdult meg. Cammogó, hintázó döcögéssel indult meg a barlang felé, ahol Ákos eltűnt. — Vén gonosz boszorkány — lobbant fel a riadtság Gyurkában. — A boszorkány nem dörmög, ha megtapossák — öntötte le józan esze hidegzuhanyával ijedtségét. Kését előhúzva indult ő is a barlanghoz. Vakon tapogatózva jutott előbbre, néhány lépést. Valami megroppant a lába alatt. Lehajolt, a földön moha között, száraz ágat tapintott ki. Épp jó lesz! — örült neki. Előszedte tarsolya kincseit. Egy érdes kovakövet, darabka vasat. A kettővel szikrát csikart a mohára. Lassan, fojtón kezdett füstölögni. Jó időbe tellett, míg az ág is lángot fogott. Ezzel a hirtelen szerzett fáklyával nézett körül. Nagy, teremszerű odúba került. A magasból mint jégcsapok, kisebb- nagyobb darabban furcsa alakzatok pislogtak reá. A földön hasonló figurák között hevert elnyúlva Ákos. — Pajtás! — lépett hozzá és rázni kezdte. — Térj magadhoz! — Hiszen könnyű azt mondani. A barlang mészköves alja egészen nedves volt. Tenyerével végigsepert a felületen gyöngyöző vízcseppeken. Mint hűs kis gyöngyszemek, tapadtak kezére. Szelíden paskolta meg tenyerével az Ákos homlokát. Az áléit fiú felnyitotta szemét. Nyögdécselve ült fel. — Mi történt? — nézett Gyurkára. — Egy kis tévedés az egész. 1— Én tévedtem? — Nana! Azt Hitted, hogy szárnyaid vannak és repülni akartál. Ákos fanyaran • mosolygott. Már visszaemlékezett mindenre. Végigpróbálta csontjait.
