Harangszó, 1940
1940-07-21 / 29. szám
HARÁNGIIÜ 221. 1940. julius 21Szülő és gyermek. Irta: Kuszák István. 6. A szülő a gyermek első tanítója. A szülőnek a gyermek lelki képei megrögzítésére irányuló ténykedése másrészt azért nagy jelentőségű, mert valójában akkor kezdődik meg a gyermek megfigyelő képességének a fejlesztése. A megfigyelésnek igen fontos szerepe van az ember életében. Az ú. n. életrevaló emberek, akikről azt szokták mondani, hogy a jég hátán is megélnek, mind a jó megfigyelőkből kerülnek ki. Ök azok, akik mindenütt meglátják a megélhetés, a boldogulás lehetőségeit s a környezet gazdagságát, melyet mások észre sem vesznek, a saját érdekükben a legnagyobb mértékben ki tudják aknázni. De általánosságban is elmondhatjuk, hogy mindaz, ami az emberiség számára haladást jelent, a megfigyelés útján jött létre. Ha a megfigyelés nem segítette volna az emberi értelmet, sohasem lett volna Röntgen-sugár, hangosfilm, vagy rádiö. Tanítsa meg tehát minden szülő gyermekeit látni, hallani, megfigyelni! A megfigyelési készség fejlesztésére — minél inkább fejlődik a gyermek — annál több gondot kell fordítania a szülőnek. Meg kell figyeltetnie mindazt, ami a gyermeket körülveszi s ami abban a környezetben történik, melyben éli a maga életét. Amikor aztán beszédkészsége már annyira fejlődött, hogy meg tudja magát értetni, időnként számon is kérjük tőle megfigyeléseit, miközben alkalmunk lesz őt még alaposabb megfigyelésre szoktatni. A kis gyermek természetes adottságai szinte állandó ösztönzést adnak erre a szülőnek. Hiszen a 2—3 éves gyermek már mindent akar tudni, mindenre kíváncsi. A csillogó szemeken kitekintő lélek ebben az időben nem más, mint egy nagy kérdőjel, mely ezer apró kérdésben oldódik fel. Ne tekintse a szülő tehernek a gyermek kérdezősködését, hanem igenis tartsa kötelességének, hogy minden kérdésére megnyugtató feleletet adjon. Ugyanakkor ő is tegyen fel a gyermekének kérdéseket, irányítsa megfigyelését és késztesse ítéletalkotásra. Azután segítségére van a szülőnek tanítói munkájában a gyermek utánzási ösztöne. Vegye komolyan és használja azt is fel a gyermek megfigyelési készségének, ügyességének fejlesztésére és állítsa azt a munkára való nevelés szolgálatába. Az előzőkben már megállapítottuk, hogy a nevelés a teremtés munkájának folytatása. Ebben a megállapításban nemcsak az jut kifejezésre, hogy a nevelés is munka, hanem az is, hogy a munkára nevelés az egyik legfontosabb kötelesség számunkra. A munka az élet alapja s a lélek legerősebb támasza. A munka adja meg az egyes ember és a közösségek becsét, értékét. A munkátlanságot szegénység kíséri, a henyélés nyomán züllés jár s a tunyaság felett a nyomor szörnyű képei lebegnek. A mai idők eseményei különösképpen is meggyőző erővel bizonyítják azt, hogy az a nép, amely megtanult dolgozni, képes meghódítani a fél világot és az a nép, amelynél a henyélés, az élvezethajhászat foglalta el a kitartó munka helyét, pusztulásra van ítélve s a rabság bilincseit kénytelen viselni. Munkában van az erő, munkában van a haladás és munkában van a hatalom. Természetes tehát, hogy a családi nevelésnek is fontos feladata, hogy a gyermek tevékenységi vágyát feléb- íessze, fejlessze és a munkát megszerettesse. A munka megszerettetésére irányuló törekvésnek már meg kell kezdődnie akkor, amikor a gyermek utánzási hajlama jelentkezik. Már a másfél éves gyermeket be lehet vonni bizonyos munkákba, amelyek ugyan az ő szemében csak játéknak tűnnek fel. örül a gyermek annak, ha kis söprűt, vagy portörlő ruhát adunk a kezébe. És 'ugyancsak szívesen vesz részt pl. a baromfiak etetésében. Egy édesapa, kis fiát, aki sohasem szokta játékait a helyére tenni, azzal szoktatta rá a rendet szolgáló munkára, hogy amikor a gyermek már megunta a játékot, azt mondta neki: „Gyere fiam, most játsszunk úgy, hogy a polcra tesszük a kockákat, meg a könyveket!“ Általában nem kell túlságosan sok leleményesség ahhoz, hogy a gyermekkel a munkát megszerettessük. A nagyobbacska gyermek munkakedvét azzal igyekezünk növelni, hogy tudatossá tesszük előtte a munka célját. Ugyanis még a legjelentéktelenebbnek látszó munka elvégzése is értékessé válik a gyermek számára, ha tudja, hogy azt miért kell végeznie. Természetesen fontos az is, hogy a gyermek munkáját siker koronázza. Evégből gyakran kell a segítségére lennünk s nem szabad fukarkodni a biztatással és elismerésnyil- vánitással. Az azonban semmikép sem helyeselhető, ha a legkisebb nehézség felmerülésekor a szülő nyomban gyermeke mellett terem és egészen elvégzi helyette a neki kijelölt feladatot. Hasonlóképpen helytelen az is, ha a szülő cukornak, vagy egyéb, a gyermek számára kedves dolgoknak ígérgetésével igyekszik őt valamely munka elvégzésére bírni. Felmerül ezek mellett az a kérdés is, hogy a szülő — a szó szoros értelmében — mire tanítsa gyermekét, mielőtt az az iskolába kerülne. A legfontosabb az, hogy megtanítsa látni, hallani, érzékszervet helyesen használni és helyes magyarsággal érthetően beszélni. Ezen felül természetesen szükséges, hogy ismerje a környezetében előforduló tárgyakat: bútorokat, konyhai edényeket, eszközöket, szerszámokat, konyhakerti növényeket, a háznál és ház körül élő állatokat, a kertben lévő gyümölcsfákat, a leggyakoribb terményeket. Ismerje a színeket s legyenek bizonyos térbeli ismeretei. (Magas, alacsony, széles, hosszú, vékony, vastag, mély, sekély, gömbölyű, lapos, négyszögletes, kerek stb.) Legyen tisztában legalább az első 5 szám fogalmával, vagyis tudja mennyi a 2, 3, 4, 5. Ugyanígy legyen tisztában a sok, kevés, néhány s a pár fogalmával. Tudja az édesapja és édesanyja családi és keresztnevét, valamint Kerekes Gyurka. Történeti Ifjúsági regény. 32 Irta: Mohr Gedeon, Kassa. — Ugyan kapitány úr — billentette Ádám Ali oldalára a mérleget. Jogosan harácsolták össze azt a tengernyi pénzt? — Hát hiszen! — vont vállat István. Válasz helyett belecsapott a bég kezébe. A törökök két lovast tereltek a tűzhöz. — Gyurka fiam — fogadta Szuihay az érkezőket. — Kapitány úr — állt elébe a két fiú. — Jó, hogy itt vagytok — rendelkezett velük azonnal a kuruc. — Te kaptad el a foglyokat, kísérd is hát vissza őket. Ádám is veled megy. Szuhay visszaült Alihoz, hogy tüzetesen meghányják- vessék tervüket. •—Völgytoroknál várnak Heflerék — fogta karon Gyurkát Ádám úr. A szükséges lovak egykettőre előkerültek. Joáchim úr nyögve kapaszkodott fel heverő nyergébe, amit a törökök jól megvigyorogtak. Róza tante közben Hédit sátrában találta elő. Ök is nyeregbe szálltak. Az asszony erősen sopánkodott, azt hitte, hogy a húga a nehéz perceket rejtőzve töltötte sátrában. Az apródok hosszú arccal ültek fel lovaikra. Ez a kaland nem válik becsületükre. Róza tante megnyugvó, zsörtölődő durúzsolással hintette tele a Hédi fülét. Végre hát megszabadulnak s befejeződnek a megpróbáltatások. Kíséretet nem is vettek magukhoz a távozók. Ádám, Gyurka és Ákos fogták őket közre s hallgatagon ereszkedtek alá a Völgytorok felé. Gyurka erősen törte magát, hogy Hédi mellé kerülhessen. Hogy még egyszer lássa, még egy szót váltson vele. De, mint egy vízválasztó több irányba omló habjai, útját állta mindig a nagynéne buzgó fecsegése. Azonban, mintha hirtelen gátat vetnének elébe és a víz sistergő, feltartott ereje robbanna a magasba vágva, úgy tört elő keble minden iszonyú riadalma egy összesajtolt lélekbemaró vad sikoltásban: — Jajj! Mindnyájan ijedten döbbentek feléje. Tán az égből poty- tyant. Oly hirtelenséggel és oly ügyességgel termett előtte a nyergen egy kis, lobogó ruhájú, nagyturbánú török. Megragadta Róza tante karját. Másik kezével lerántotta arany, drágaköves nyakláncát. — Az amulettem! — sikította a néni. Gyurka volt legközelebb hozzájuk. A Csillag hátán szem- villanás alatt mellettük termett és már nyújtotta is markát a rabló török felé. De ekkor e beállt némaságot ijesztőn ziz- zenő süvítés hasította át és a támadó hátába szakállas végével remegő nyílvessző fúródott. A fák közül török tiszt lépett elő. — Bocsásanak meg — szólt és a földre hullott rablóhoz lépett —. Minálunk így büntetik az ilyesmit. Dermedten nézte mindenki a közibük röppent halált. — Ki volt ez a fickó? — kérdezte Ádám Pál.
