Harangszó, 1940
1940-06-16 / 24. szám
HARANGSZÓ 1940. junius 16. Apró történetek. — Íme a gyermekeim — mondta a herceg — ők az én legdrágább kincseim. És a magas vendég meghatódottan szorította meg a büszke apa kezét. Igenis, a gyermek a legnagyobb kincs. Minden ékszernél és drágakőnél értékesebb drágaság ő! Legyen bár garmadával kincsünk, mindent el fogunk veszíteni életünk megszűntével. Csak gyermekünk az, aki a halálunk után is azt mondja, hogy ő a miénk. Elmúlik minden tőlünk, csak az az egy dolog marad meg, hogy szülők voltunk s életet adtunk gyermekeinknek. Minden értékünk közt egyedül gyermekünk az, aki elkísér bennünket az örökkévalóságba is. A gyermek csodálatos, titokzatos lény cs határtalan lehetőségek letéteményese. Örökké megfejthetetlen titok marad a világrajötte is. Kezdettől fogva mindvégig ő marad életünk legérdekesebb és legizgatóbb kérdése és mégsem fogjuk sohasem ismerni eléggé. A testünkből szakadt ki, tehát a legközelebb áll hozzánk és mégis az a lény, aki egy életen át szakadatlanul távolodik tőlünk. Minden gyermek más. Mindegyik egy egész világ. Látszólag kicsiny felnőtt, de szerveinek, lelkének működése egészen más, mint a felnőtté. Máskép gondolkodik, másképen érez. Bír mindazzal, amivel mi már régen nem bírunk és tud olyant, amit mi már régen nem tudunk. Határtalan lehetőségek vannak minden bölcsőben elrejtve. Ott fekszik puha párnák közt egy kis lény. Semmit sem tud, még járni, vagy magát táplálni sem és lehet, hogy évtizedek múlva ő fogja egy nagy tömeg, vagy akár egy nemzet számára meghatározni, hogy mikép cselekedjék, mit gondoljon, mit higyjen. Minden gyermek lehet önmagára, családjáA Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet kézműipari kiállításának közönsége. ra, a társadalomra áldás, — de lehet átok is. Kárhozatba taszíthatja szüleit és megnyithatja előttük az üdvösség kapuját. A gyermek révén naggyá lehet tenni, de meg is lehet ölni a nemzetet. A gyermek a legszigorúbb vádló. Az Élet Fejedelme a közvádló hatalmát bízta reá. Ki ellen szól a vádjuk? Sajnos, leggyakrabban a szülők ellen. De szólhat a társadalom, az iskola és egyház ellen is. És elviselhetetlenebb vád nincs a gyermek vádjánál. Gondoljunk csak azokra a gyermekekre, akik betegen, halálraítélten jöttek a világra, azért mert szüleik tékozlók s bűnösök voltak. Ezek egész élete nem más, mint egy szörnyű vád. Vagy gondoljunk az utcasarkon koldusrongyokban álldogáló gyermekekre, akik mikor kitárt tenyérrel mellénk lépnek — réveteg tekintetükben s öreges arcvonásaikban fellobban a mohó vágy, mely enni akar, de ott van a vád is: „Pusztulni hagytok minket, pedig testvéreiteknek neveztek és tudnotok kell, hogy reánk is szüksége van egyháznak és hazának!“ Még elviselhetetlenebb lesz számunkra ez a vád, ha tudjuk, hogy ők az Isten követei. Lukács ev. 9:48-ban ugyanis ezt olvassuk: „Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be: és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött.“ Az emberek könnyelműen szoktak dicsekedni azzal: „Gyermekem van.“ Szomorú igazság azonban, hogy sokkal kevesebben vannak azok, akik öntudatosan átérzik ennek a boldogságnak felelősség- teljes méltóságát és nyugodt önérzettel elmondhatják: „Az én gyermekemnek van apja. Az én gyermekemnek van anyja.“ A keresztyén hála. Az ember nem számíthat hálára. Ha valaki azért tesz jót, hogy meghálálják az emberek, nagyon csalódik. Sohasem lehet az emberi hálára számítani. Annál jobban esik viszont, ha jótette nyomán hálát tapasztal az ember. Ez történt a lugosi ref. lelkipásztorral is. Több évtizeddel ezelőtt egy teljesen elhagyott árva kis gyermeket fogadott be házába s fölnevelte. Életútja az árvát később másfelé vitte. Senki nem hallott róla. Lassan az emlékezete is feledésbe ment. S íme, nemrég jött hír szárnyán az üzenet, hogy a volt árva, aki jómódú ember felesége lett, elhunyt és halála előtt egy szép házat hagyott az egyházközségre, hogy Isten iránti háláját kifejezze. Lágerlöf Selma, a világhírű svéd írónő, aki a Nobel-díjat is megnyerte, amint közöltük már, nem régen meghalt. Ebből az alkalomból írják róla a lapok, hogy mily hűséges volt a bibliához. Tízéves korában apja súlyosan megbetegedett s ő akkor elhatározta, hogy végigolvassa a bibliát. Hetekig — naponta több órán át — olvasta az írást, semmit sem hagyva ki s mire készen lett, édesapja is meggyógyult. Ax orosz is/enfelenelc újabb íogalmazású 10 parancsolata, melyet német, lengyel és ukrán nyelven 1,200.000 példányban dobtak az érdekelt vidékekre: 1. Az igazi ateista nemcsak ismeri Darwin tanításait, hanem fegyverrel is harcol érte. 2. Meggondolandó, hogy minden lelkész, még ha rajong is Oroszországért, ellensége Sztálinnak, a kommunizmusnak és az ateizmusnak. 3. Minden templomot nem kell lerombolni, néhányat meg kell hagyni műemléknek. 4. Minden olyan gyermeket ki kell ragadni a család kezéből, ahol vallási szokásoknak hódolnak. 5. A nemzetközi istentelenek ereje nemcsak elméletre van alapítva, hanem a nemzetközi ateizmus fegyveres erejére is. 6. Sztálin fel van jogosítva arra, hogy a Szovjet érdekében barátokat kereshet ott, ahol akar, lehetnek fascisták, anarchisták, vagy nemzeti szociálisták. 7. A német-orosz megnemtámadási szerződés Sztálin zseniális műve. 8. Az orosz külpolitikát Sztálin és társai irányítják. 9. Az ateizmus halálra is kész önkénteseket kíván, másképpen nem győzhet. 10. Sztálinnak mindig zseniális gondolatai vannak, mindig helyesen gondolkodik és cselekszik.
