Harangszó, 1940
1940-06-09 / 23. szám
HAftÁNGSÍÓ «fir j§4Ő. junius 9. 172. (V—■'VIII. osztály) az oktatás — a mezőgazdasági irányú iskoláknál — 6 hónapos lesz: október 15-től április 15-ig. Az eddig haszontalanul eltöltött téli hónapok alatt tehát hasznos ismereteket szerezhet a 12—14 éves gyermek is, viszont a szorgos munkaidőben — testi erejéhez mérten — már a 10—11 éves gyermek is segíthet a gazdaság körül szüleinek. Egyházi szempontból a javaslatnak nagy jelentősége abban van, hogy két évvel tovább maradnak gyermekeink az egyház szárnyai alatt. Az evangélikus iskola biblikus levegője tovább erősítheti lányainkat, ifjainkat hitükben, evangélikus öntudatukban, egyházsze- retetükben s tovább nevelheti őket templomos életre. A vallásos nevelés és a hitben való megerősödés szempontjából olyan fontos konfirmációi oktatás érettebb korban fog hatni — s reméljük nem hiába — az új generációra, mert az természetes, hogy ezután VIII. osztályos korukban fognak gyermekeink konfirmálkodni. Nem utolsó, sőt első sorban nemzeti érdek a népiskolák fejlesztése. Az évszázados harcok s a bécsi udvari politika következtében -kulturális és gazdasági téren elmaradtunk nyugattól. A kiegyezés utáni időkben óriási léptekkel haladtunk előre, de trianoni megcsonkításunk és az ebből folyó szegénységünk újból nagy akadályt gördített elénk. Az utódálla- | mok viszont 7—8 osztályú népiskolákat szerveztek s a nagyhirte- len magukra-rántott kultúrálarc- cal látszólag elibénk kerültek. Nemzeti szempontból tehát tekintély-kérdés is a nyolcosztályú népiskola ügye. De több ennél: létkérdés, mert a szellemi- és anyagi erők legnagyobbfokú kifejtésére csak a kiművelt lélek képes. Országunk jövője pedig attól függ, hogy a szellemi- és anyagi-erőket termelő kiművelt fők milyen számban állnak a legszentebb földi közösség: a haza szolgálatában. Októberben 3500 népiskolába vonulnak be a VII. osztályos tanulók. öt év alatt az ország valamennyi népiskolája áttér a nyolcosztályú oktatási rendszerre. Minden evangélikus szülő küldje boldogan gyermekét a nyolcosztályú népiskolába, hogy egyházunk ezután is büszkén mutathasson rá a beiskolázás terén való első helyezésünkre. Az egyes egyházközségek pedig már most gördítsenek el minden akadályt a mielőbbi megszervezés útjából s a kisebb gyülekezetek ne újabb terhet, hanem boldog fejlődési lehetőséget lássanak majd abban, ha egytanítós iskolájukat részben osztott, kéttanerős iskolává fejleszthetik. Okos előrelátással óriási előnyöket jelenthet számunkra a nyolcosztályú népiskola, oktalan gán- csoskodással pedig le fogunk maradni a versenyben. Mert egy bi| zonyöS: versenyfutás fog megindulni ezen a téren az egyes iskolatípusok között. Szégyen és jaj nekünk, ha lemaradunk! Zacher Lajos. A magyar ipar kérdéséhez/ A mai idők legnehezebb magyar problémái közé sorozzák a három millió kenyérnélküli földmunkás helyzetének a megoldását. A magyar népfeleslegek kenyérhez juttatásának kérdése ez. Tagadhatatlan, hogy amennyire nehéz ez az ügy, éppen annyira sürgős és fontos is! A földbirtokrendezés ügye csak hosszú esztendők alatt oldódhat meg. Kenyérnélküliség miatt pedig szörnyű bajok özöne zúdulhat reánk! Ezeket az embermilliókat a mezőgazdasági életből át kell telepíteni az ipari élet munka- területére. Itt azonban évszázados mulasztások vannak. Mintha csak tudatosan rendezték volna, hogy Magyarország az ipar területén a Habsburg-uralom idején háttérbe szoruljon. Szerbek, szászok, románok és tótok több támogatásban részesültek e tekintetben Magyarország területén, mint a magyarok. Gyarmattá akartak bennünket lesülyeszteni. A jó búzatermést olcsón kellett a külföldnek átadni és helyette kaptunk drágán fizetett iparcikkeket. A könyvkötészet Mátyás király idejében, az ötvösművészet Nagy Lajos király idejében, a finom bőripar pedig már az Árpád-királyok idejében olyan hírt szerzett a magyar névnek Európa- szerte, hogy boldogok voltak még nagyhatalmú királyok is, ha udvaruk*) A Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet 80. évi jelentéséből. Kerekes Gyurka. Történeti ifjúsági regény. 26 Irta: Mohr edeon, Kassa. — Kifőztetek-e már valami tervet? — vette elő Ádám a fiúkat. — Nem kell nekünk sok tanakodás — büszkélkedett Palkó — mindhárman ismerjük a murányi várat, mint a tenyerünket. — Mi köze van Gyurkához a sasfészeknek? — csodálkozott Szuhay. — Az elrablójában Deter Mihályra ismertünk — magyarázta Jóska — aki, ha futni kell, mindig Muránynak tart — a fiú végkép kiábrándult keresztapjából. — Menjetek csak Isten hírével, fiaim! — bocsátotta el a fiúkat Szuhay —. Hozzátok vissza Gyurkát! Víg erővel indultak meg a győztes sereget maguk mögött hagyva. Útjuk a csata színhelyéig rövid volt. Vöröses színesen csobogott a patak mellettük. Élő beszédes vádlóként mosta fel magában a kiontott vért. Az ébredő napban borzalmas látvány tárult eléjük. Csonkán féredobva, összetiporva, még temetetlenül hevertek a holtak szanaszét. — Édes jó Istenem! — sóhajtotta Ákos levett süveggel —. A víz vérré válik! Az egyiptomi csapás egyike. — ök törtek nekünk! — vélte Palkó — csak méltó sorsukat nyerték el! — Nem értette meg a társa fájdalmát. — Ahol harc van, ott holtak is teremnek és vérnek is kell folynia — fűzte hozzá. — De miért kell háborúnak lenni? — védte magát Ákos. — Miért nem ismerik el békésen egymás jogait? Miért hadakoznak? — Mert mindig előkerül egy-két olyan elvetemült lélek, — válaszolta Palkó —, mint a Deter Mihály, aki a népeket egymásnak uszítja. Jóska semmit sem szólt. Szemei előtt édesapja alakja jelent meg, akit ártatlanul, harc nélkül kellett vérbe fagyva fellelnie. Undorító szag terjengett körös-körül. A csatatér gőzölgő és párás volt. Sietve hagyták el és a völgyön tovább észak felé tértek. A kurucok ezalatt megérkeztek a sátorvárosba. Lovaikat zsenge, tavaszi legelőre csapva húst pirítottak és végigheve- redtek a meleg avaron. Szuhay Ádámmal a foglyokat kereste elő. Róza tante feldúltan állta el útjukat. — Mit akarnak tenni? Vad emberek! Háta mögül kíváncsian kukucskált elő Hédi. Erősen érdekelték őt ezek a vad emberek. Amióta Gyurkában (Csak nem érte bántódás — gondolta magában) olyan szíve szerint való legényre talált, nem tudta fékezni a társai iránt érzett vonzalmát sem. István úr széles határozott arcából és az Ádám kis jókedélyű alakjából mindent inkább olvasptt ki, mint vadságot. — De kedves nagysád! — vette le a vezér kalpagját — esett bántódásuk? Vagy unatkoznak ezen a csodás vidéken? — Ismerem a maguk módszerét. Felaprítanak minket,
