Harangszó, 1940
1940-05-26 / 21. szám
1940. május 26. HARANGSZÓ 157. mint a hajdankor regősei, nótázva ment zászlóaljával a birodalom katonai erődjéhez: Przemislhez. E várban zajlottak le életének legküzdelmesebb epizódjai. Az orosz hadsereg fölénye napról-napra bámulatosabban bontakozott ki. Körülzárták a hatalmas acélvárat s az orosz vaskarjaiban volt a költő Gyóni Géza is. Sorsukról a világtörténelem beszél szomorúan. Foglyokká lettek öt hónap szomorú emlékeivel. Ekkor születtek meg legmegrázóbb versei. Verseibe a háború minden árnyalatát mély érzéssel és krisztusi szívvel vitte bele. Gyóni Géza tudvalevőleg evangélikus papi család sarja. Apja a pestmegyei Gyónón volt evangélikus lelkész. Azt a vallásos szellemet, amely lelkiségét fűtötte s amely verseiből kiütközik, a családi otthon légkörében szívta magába. A lapok megírták annakidején, hogy Gyóni Géza háborús költészetének leggazdagabb szaka a krasz- nojarszki táborban zajlott le. Huszonhathavi rabságának 160 szívet facsaró költeménye lett az eredménye. Itten írt verseinek gyűjtőneve: „Levelek a Kálváriáról és más költemények a fogságból." E gyűjtőnév sejteti azokat a szenvedéseket, amelyek megőrölték a lánglelkű költő szervezetét. Szenvedéseinek ágyában is szakadatlanul dolgozott. Ott írta meg hattyúdalát, az: „Élet szeretőjét.“ Említett műve a Vöröskereszt segítségével jutott birtokunkba. Forgách Ilona grófnő, vöröskeresztes nővér vette magához és utazása alatt hónapokon át ruhája.alatt hordozta, míg végre haza tudta azt hozni. Egyéb költeményeit egy repülőgép hozta ki a várból s örökké hirdetni fogják Gyóni Géza dícséretét és dicsőségét. Legszebb verse a: „Rab magyarok imája", melyben az ezeréves ország fennmaradásáért könyörög ihletett ódái szárnyalással. A legutóbbi időben Gyóni Géza szibériai sírjáról nyugtalanító hírek érkeztek. Arról jött a hír, hogy cseh telepesek a poéta nyugvóhelyét feldúlták. Kraszno- jarszkban ugyanis, amikor Csehország megszűnésének híre oda érkezett, a csehek úgy álltak bosszút a halott magyaron, hogy a sírdombját csákánnyal szétverték. Ez a hír érthető izgalmat keltett Gyóni Géza itthoni tisztelőinek körében. A közelmúltban érkezett meg az első megbízható levél, amely érdekesen beszéli el a Gyóni-sir körül lezajlott eseményeket. A levelet Horváth Gedeon volt tárkányi tanító írta, aki a hadifoglyok kicserélése után véglegesen Krasz- nojarszkban telepedett le, ott feleségül vett egy orosz nőt s annak birtokán gazdálkodik. Mikor a sírdúlás idején oda kimentem — írja Horváth Gedeon — a sírhalom körül szerteszét emberi csontokat találtam. Ekkor néhány itt lakott bajtársammal elhatároztuk, hogy a drága magyar sírt helyreállítjuk. De ez nem ment oly könnyen, mert a csehek a temetőbe fegyveres őrséget állítottak. Ennek ellenére mégis sikerült kegyeletes tervünk végrehajtása. Éjnek idején belopódz- tunk a temetőbe, a szétszórt csontokat összegyűjtöttük, elföldeltük és Gyóni hamvai fölé új sírhalmot emeltünk, virágokkal beültetve.“ Eddig a levél. Évek óta sok szó esett a lapokban Gyóni Géza hamvainak hazai földbe való elszállításáról. A hamvak hazaszálításának gondolatát Balogh István fővárosi tanár, a költő fogolytársa és meghitt barátja vetette fel, aki látta a haláltusáját s utolsó útjára is elkísérte orosz földbe ásott rideg sírjába. Mikor Balogh István hazakerült, Gyóni Gézával való együttlétét s kö>- zös szenvedéseiket vaskos könyvben örökítette meg. Időközben is különféle hazai lapokban áldozott fogolytársa emlékének. A halott költő nevéről pedig irodalmi társaságot alapított. Ezen ténykedése mellett a hamvak hazaszállítási költségeinek Minden csendes... Gyurka a sarokba vetve fájó tagokkal hevert. Feje zúgott. Kezeit alig érezte. Fájdalmán keresztül is megmosolyogta az előtte lejátszódott jelenetet. Most azonban komoly félelem lopózott szívébe. Mihály kését jobbjába szorítva, gonosz elszánt arccal közelített felé. — Krisztusom, ne hagyj el! —• fohászkodott. Érezte, hogy komoly veszedelemben forog. Teljesen ki volt szolgáltatva a vad, kegyetlen embernek. Hiába kiáltana, senki sem hallaná meg. Lehunyta szemét, mintha a kín sodorta volna ájulásba. De élnivágyása, élni-akarása szemmé és füllé vált minden idegében. — Ne hagyj meghalni, Uram! — imádkozta. Mihály lassú léptekkel ért hozzá. Nem sietett. Ezt az alkalmat a végsőkig ki akarta használni. — Hatalmamban vagy! — suttogta elégtétellel. Álla alatt ragadta meg balkézzel a Gyurka ruháját. Irtózatos erő rejtőzhetett benne! Mint a pelyhet, emelte fel a jól megtermett fiút. Félkézzel a levegőben tartotta. Kését szúrásra emelte. — Van még élet benned? — mordult lezárt szemű áldozatára. Már-már beledöfte kését. — Nem, ilyen hamar nem szabadulsz meg! — gondolt egyszerre mást — előbb kioktatlak szép kenetes szóval, mint az apád engem. Gyurka már arra sem érzett magában erőt, hogy a szabadulás lehetőségével biztassa magát. Nem maradt számára semmi kilátás sem. Csodálatosképpen ez a tény nem ejtette kétségbe. Miért tartana ettől az embertől? Mit- tehet vele? Rosszabb nem történhetik, minthogy megöli. De hát maga Jézus mondja: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik és tovább nem árthatnak!“ Igen, fiatalon fogja életét befejezni. Pedig mennyi föladat állna még előtte! Édesapja talán már tömlöcben sínylődik, ki fogja megmenteni? Az egész ország szégyen és szenvedés kínjait nyögi, ki fogja az ő helyét Imre gróf és Ákos mellett betölteni? Mi lesz egyedül szegény jó édesanyjából? Mindez rövid pillanat lefolyása alatt villant át agyán. — Ha már meg kell halnom, gyáva nem leszek! — döntött végérvényesen. A legrosszabbra elszántan nyitotta fel szemét. Mint teli zsákot a falhoz, támasztotta őt Mihály a nehéz tölgyfaasztalhoz. Megkötözve, magával tehetetlenül dőlt neki a fiú. A gazda szemeit ájtatosra forgatva, kulcsolt kézzel állt előtte. ■' < 1 — Én édes gyermekem! mire tanítottak téged Eperjesen? Szomorú az én szívem, hogy rendre kell utasítanom a te tiszteletlenségedet. Nem fogadtad meg tanáraid szavát. Várt egy kicsit, de Gyurka nem szólt, csak a szeme árulta el mélységes megvetését. A gazda ugyan más hatást várt szavaitól, de azért folytatta. —• Tanáraid bizonyára óva intettek a tolvajlástól. Te mégis rabló lettél. Régen észrevettem, hogy ravasz kópé vagy. Csillagot magadhoz csaltad. Meg drága szép nyergemet is eloroztad. Szegény jó Bethlen Gábor nagysága — sóhajtotta álnokul — hogyha tudná, mi történt az ő ajándékával! — Gonosztevő! — suttogta Gyurka. — Mi az fiam? mondtál valamit?... Na igen, a leg- ocsmányabb tetted mégis az volt, hogy házamba is betörtél. Régóta tudom, hogy leveleim valaki elvette. Sokat törtem már a fejem, ugyan ki tehette? Erzsók vezetett rá a helyes nyomra: te voltál! Valahogy meglested titkos rejtekhelyem. — Kend tudja legjobban, hogy minden szava merő hazugság. — Hiába volt a kockázatod! Hiába örülsz a bűnös úton szerzett leveleknek! Nem is valódiak. Csaléteknek készítettem oda a rejtekhelyre. Te, édes barátom, lépre mentél! — Kend nem tudja, mit beszél! (Folytatjuk.)
