Harangszó, 1940
1940-04-14 / 15. szám
1940. április 14. HARANGSZÓ 109. négy püspök: Karsay Sándor, Czékus István, Szeberényj Gusztáv és Geduly Lajos iktatták be ebbe a méltóságába. Nem kevesebb, mint harmincnégy évig állott élén az egyháznak. Tevékeny részt vett az 1891—93. évi Evangélikus Országos Zsinat törvényeinek megalkotásában, számos egyházi, iskolai és emberbaráti intézményt szervezett, adományokkal és alapítványokkal gazdagon támogatott. 1917-ben mondott le az egyetemes-felügyelőségről s akkor, elévülhetetlen szolgálatainak jutalmaképpen az addig ismeretlen „örökös tiszteletbeli felügyelői“ címmel ruházta fel őt az egyetemes egyház. Pátriájának, Ácsa és Csővár községeknek egyházközségi felügyelői munkáját mindvégig — hatvanöt esztendőn át! — ellátta. 1917-ben a debreceni egyetem, 1929-ben a soproni egyetemihittudományi kar a teológia díszdoktorává avatta fel. 1874- ben nősült, az acsai templomban vezette oltárhoz Prónay Ifigénia bárónőt. Házasságukból egy leánygyermekük született, aki báji Patay Tibor dr. nagybirtokos, felsőházi tag, volt pestmegyei főispán felesége. A rokonság sorában gyászolják: Prónay R. György báró dr. titkos tanácsos, felsőpestmegyei egyházfelügyelő és testvérei is. Az evangélikus egyház, amelynek egy emberöltőt meghaladó ideig legfőbb irányítója volt Prónay Dezső, az egész osztatlan Magyarország területén mély fájdalommal fogadta a halálhírt. Radvánszky Albert báró dr. egyetemes-egyházi felügyelő, titkos tanácsos résztvét- nyilatkozatot küldött a megboldogultnak leányához. — Prónay Dezső báró temetése kedden délután volt Ácsán s a gyászszertartást Raffay Sándor dr. bányakerületi püspök, titkos tanácsos végezte. Az Evangélikus Egyházegyetem nagyobb küldöttségének részvételével s az egyházi szertartás után Radvánszky Albert báró dr., az egyetemes-felügyelőségben Prónay Dezső utódja mondott búcsúztató beszédet. Legyen áldott a nagy halott emlékezete! Rábaszentandrás. A múlt héten evan- gélizáció volt a gyülekezetben, melyet az egyházmegye lelkészei tartottak. Apró gyermekek a felnőttek szórakozó-helyeín. Egy emberöltőn át városon élek. így módomban volt megismerni a városi ember természetét, gondolkodását, szokásait és életrendjét. Megfigyeltem különösen életrendjét. Alig van olyan család, amelyik vasár- és ünnepnapokon otthona falai közt maradna, hanem megy kávéházba, vendéglőbe, moziba, színházba, sőt mitöbb, sok családanya még apró, kezdő iskolás gyermekét is magával cipeli. Úgyszólván bele neveli gyermekét is a szórakozási és mulatóhelyek látogatásába. Mikor látom sétáim közben, hogy az anyák nyilvános, felnőtteknek való szórakozási tanyákra viszik gyermekeiket, eszembe jut Spencer Herbertnek, a neves angol bölcsésznek és pedagógiai írónak mondása, hogy: ..Minden mesterséget kevesebb több ideig fáradsággal kell megtanulni, ha becsületesen tudni akarjuk; csak a legnagyobb művészetet kívánó mesterséget: a gyermeknevelést végezzük minden tanulás nélkül.“ — Sok szülőnek fogalma sincs arról, hogy mi hasznos és mi káros a gyermek testi és lelki épségének, s ami a leg- sajnosabb, nem is igyekszik megíudni. Szinte azt hiheti az ember, hogy az ilyen szülő nincs annak az óriási felelősségnek tudatában, amely a gyermek helyes neveléséért terheli. Arra ügyel esetleg, hogy a gyermek teste ép legyen, de hogy a gyermeknek lelke is A szántás. — Sietnem kell! — állapította meg magában —. Ha tényleg vannak itt bajtársak, nekem kell előbb hozzájuk érnem, ne váratlanul szakadjon rájuk a támadás! Megsarkantyúzta lovát. De gondolatai nem tartottak vele lépést a gyors ügetésben. Visszaszálltak a Zátonysziklára és Deter Mihálynál kötöttek ki. Milyen gonosz egy ember! Csak most állt előtte teljesen világosan a szerepe. Egész élete nagy hadakozás volt az Isten szent akarata ellen. Eddig is közelében mindig fázott, mert megérezte a belőle áradó önző kegyetlenséget. Azonban a Teréz néne levelei sok mindenre fényt vetettek és a valóság minderre csak ráduplázott. Most közvetlen közelről látta cselekedni. Hallotta szavát, gonosz tanácsát. Hát nem volt elég, hogy apját álnokul megvádolta, hogy nagyapját megölte, most még ellene is tör. Börtönbe akarja vetni, hogy a penészes tömlöc betegsápadt rabja legyen! S miért? — Hiszen csak tudnám, mik a tervei? Képzeletében most más alak jelent meg. Hedvig mosolygott rá. Milyen bájos teremtés! Milyen jólelkűnek látszik! — Nem való azok közé! — szögezte le. És Ákos! Kedves, jó barátja, igaz cimborája! Most ellenségeként látja őt viszont? Nem lehet, hogy végképp elpártolt volna az igaz ügytől! — Állj! Ki vagy? — szögezte egyszerre egy tömpe- bajszas tömzsi kicsi ember lándzsáját mellének. Gyurka visszarántotta lovát, hogy bele ne szaladjon a feltartott nyársba. A harcias férfi szavától, tartásától, egész alakjából le lehetett olvasni, hogy erdélyi. A fiúnak gyorsan járt az esze. Megértette, hogy a kuruc csapat előőrsébe botlott. — .lóbaráti — válaszolta hát szelíden. — Akárki mondhatja! — Én az vagyok! — Honnan jössz? Hogy hívnak? — Kerekes György vagyok, a régeczi lutheránus lelkész fia. Titeket kereslek! — Majd meglátjuk minket kerestél-e? Velem jössz Szu- hay István úrhoz! — Szuhay? — örvendezett a fiú. A hires vezér nevét már régen hallotta. Boldog volt, hogy így is megismerheti. — Lejjebb a hanggal, öcskös s le a lóról is! — Dzsidáját félrehúzta és Csillagot kantáron ragadta. De ezt ugyancsak rosszul tette, mert a csikó vad türelmetlen lénye el nem szenvedhette az ilyesmit. Heves ugrálással — Gyurkának emberül kellett tartania magát, hogy le ne vesse — félredobta a székelyt, megfordult villámgyorsan és a patakba röpülő góbénak még két hátsó patáját is utána küldte. — Csillag, hű lovacskám — nyugtatta gazdája. Amit a másik erőszakkal nem tudott, elérte azt balesetével. A fiú leugrott a puha, nedves talajra. Fölemelte a póruljárt katonát és valahogy magához térítette. Ügy, ahogy volt, nedvesen segítette föl kényelmes kassai nyergébe. Az elgurult nyársat is felvette. Ügy okoskodott Gyurka, hogy a kurucok tábora már nem lehet messze. Az őr jelenléte is erre mutatott. Folytatta hát útját a patak mentében. A völgy két partja mind alacsonyabb lett és látni lehetett a jobb oldalt kezdődő bokros, ritkás fennsíkot. — Jó hely táborütésre — találta Gyurka. Most már biztos volt dolgában. Hangok szűrődtek fülébe, melyek haladtában nőttön nőttek. — Csak nem támadtak már rájuk? — hökkent meg. Nem a pihenő tábor nyüzsgő, békés megszokott zaja volt ez. Lárma, kiáltozás, dobogás, szaladozás áramlott feléje a légen át. Meggyorsította lépteit. Hogyha kell, ő is szívesen segít a küzdelemben. Fölkapaszkodott a völgy nyugati partján s ekkor...
