Harangszó, 1939

1939-03-12 / 11. szám

82.

HXRXNG8IÜ

1939. március 12.

12. Kassa.

Hazatért.

Hogy az 1517. október 31.-ét követő esztendőkben Kassán a reformáció szelleme utat talált a telkekbe, arról mi sem tesz jobb bizonyságot, mint hogy 1521- ben a Városi Tanács iskolájába Koxe Lénárdot hívta meg rektornak, valamint a huszas évek lutheri szellemű harcosai: Magister Achatius, Henkel János, aki később a királyi udvar papja lett Mária királynőnél. Gálszécsi István és Batizi András rektorok kezdeményezésének tudható be, hogy Erdélyi Antal (Antonius Transsylvanus), akit Luther 1530- ban levelével keresett fel, hitjavító tevékenysége olyan egyéniség lángoló lelkesedésével és hitével szilárdult meg, mint amilyen volt a magyar Luther, Dévai Bíró Mátyás. Witten- bergben a nagy reformátorok tanítványa volt s onnan a töretlen lutheri határozottságot hozta magával s ültette el Kassa polgárságának szívében.

Városunknak az ágostai hitvalláshoz való ragaszkodását 1548-ban egyházi szervezkedése mutatja, amikor is Bártfa, Lőcse, Eperjes és Szeben evangélikusaival „contubernium"-ba, espe- rességbe tömörült és hitvallását Stöckel Lénárd által a „Confessio Penta- politana' -ban fektette le.

Városunknak Nagy Lajos által emelt gótikus nagy temploma 1526- tól protestáns lett és a 17. századig az is maradt, mivel a polgárság teljes egészében fogadta el a reformációt. Azonban Rudolf császárnak 1603. november 11.-én kelt rendelete alapján, hadvezére Belgiojoso Jakab 1604. január 6.-án erőszakkal elvette.

Az új, városon kívül levő birtokos, az egri káptalan, még egy évig sem élvezte bitorolt tulajdonát, mert a győztes Bocskay 1606. november 12.- én bevonult Kassára és a főtemplomot visszaadta a protestánsoknak, sőt a bécsi békében ki is mondták, hogy a templom a protestánsokat illeti meg.

Bethlen Gábor és Rákóczi György alatt aránylag békés időket látott egyházunk. Mindhárom nemzetiség külön lelkészt választott, akik vállvetve munkálkodtak az egyház felvirágoztatásán. Ebbe a korba esik a nagynevű magyar papnak, Alvinczi Péternek, tevékenysége (1570—1634). Bethlen Gábornak udvari papja volt. A tollat harciasán forgatta, nem sikertelenül Pázmány Péterrel szemben. Művei közül „Utikönyv“-e és „Postillá“-ja teszik nevét ismertté. A „Magyarország Panaszai“ című kiáltványa Bethlen Gábor mellett tör lándzsát. Ez a kiváló, izig- vérig az ágostai hitvallás alapján álló pap, határozott lényével még a politikai életre is nagy hatással volt, ahol szintén a keresztyén lelkidet diadaláért küzdött.

Lipót császár uralkodásának idejében az 1673-ik esztendő szomorú fordulópontot jelent egyházunk életében. Span- kau és Volkner János gróf császári generálisok a templomokat elvették és a protestáns lelkészeket elűzték. Még a magánházakban is megtiltották a magánistentiszteletek tartását. Az evangéliom olvasását is büntették. Ettől az esztendőtől kezdve kiszorultak az evangélikusok a város falain kívül. A nyugat felé fekvő temetőben fatemplomot emeltek és oda járhattak csupán istentisztelet tartása céljából, ahol 125 esztendőn keresztül maradtak (1691—1816).

Az 1681-iki soproni országgyűlés né mi enyhülést hozott, amikor is Heut- schius Fülöp szuperintendens visszatérhetett. Azonban a helyzet továbbra is sivár maradt. Az iskolát is elvették. Evangéliumi tanítást nem tűrtek meg a város falain belül. Fájdalmasan állapítja meg ezt az 1743-ban megejtett püspöki látogatás is, melyet Ambrosius György szuperintendens végzett.

1783-ban dr. Fucker Frigyes Jakab

felügyelő felkereste az épen a városban időző II. József császárt és küldöttsége nevében is előterjesztette az evangélikusok sérelmeit. A kihallgatás eredménye több engedmény és biztosíték volt. így az istentiszteletek akadálytalan látogatása a fatemplomban. Ugyancsak az a tény, hogy harangot is beszerezhettek. A két új harang számára haranglábat építettek. Ünnepi istentiszteletre hivo- gatóan először 1787 husvétján csendültek meg.

A továbbiakban már egyházunk — különösen az 1790—91-iki 26. törvénycikk érvényrejutása után — szabadabban lélegezhetett. Első gondolata a belvárosban kőtemplom építése volt. 1804. május 8.-án tették le a templom alapkövét, melyet Szontágh Sámuel esperes szentelt fel s melybe „Deo Optimo Maximo Juvante“ kezdetű emlékiratot helyeztek az egyház tisztviselőinek névsorával. Az építésben mind a 'három egyház (mngyar-német-szlovák) részt

vett. A templom 12 esztendeig épült. Felszentelésére 1816. agusztus 20.-án került sor, a Szentháromság utáni 10. vasárnapon, melyet Szontágh Sándor püspök végzett.

Egyházunk ezután békés fejlődésnek indult. Az 1848—49-iki szabadságharcokból is kivette részét. 1861.-ben pedig február 19.-én végleg egyesült a magyar és német egyház. Úgyhogy azóta városunkban két egyház működik: a magyar-német és a szlovák.

Ünnepi formában történt a megemlékezés a templom felszentelésének ötvenedik évfordulóján 1866. augusztus 26.-án. Ez alkalommal a német nyelvű beszédet Szopkó Márton, a magyart pedig Csiskó János lelkészek mondották.

A nagynevű, híres iskolát 1868-ban és 1871-ben átszervezték olymódon, hogy a minden bizonnyal a XVI. század legelejétől fennálló intézményt a kor követelményeinek megfelelően 4 elemi és 4 polgári osztályúvá fejlesztették. Az alkonyuló 19. századnak két markáns alakja Brósz Jónás felügyelő és Csiskó János lelkész. Az előbbi nevéhez fűződik az iskola kibővítése és modern épületté való átalakítása. 25-ik felügyelői évfordulója alkalmából, ünnepeltetés helyett, vetette fel az építés gondolatát. Az iskola 1890-ben már készen is állott. Tíz évvel későbben a hálás utódok emléktáblát illesztettek az iskola falába, neki és Dunkel Vilmos egyháztanácsosnak.

1889-ben szűnt meg a nyilvános temetési lehetőség a Forrás-utcai történelmi emlékekben gazdag evangélikus temetőben, ahol fatemplomaink állottak. A sírkert gyönyörű fekvésével és műemlékeivel ma is fennáll.

Csiskó János lelkészkedése nagy tetterőt és ügybuzgalmat mutat fel, különösen az egyház anyagi megszilárdítása terén. 1904-ben bekövetkezett halála mély gyászba borította az egyházközséget.

Ugyanebben az évben a templom alapkő letételének százados emléknapját is megünnepelték. Ebből az alkalomból a templomot teljesen renoválták, miközben a kupolá tetején levő aranygomb belsejéből napfényre jutott a „Pro memoria“ című emlékirat is, mely a templom építésének történetét tartalmazza. Éhez az irathoz a jubilálok „Emlékezésül“ címmel újat csatoltak és a gömbbe visz- szahelyezték.

Kegyetlen idők vértanúja volt Mohr Béla lelkész, akit 1905-ben választott meg az egyházközség. Munkás és önfeláldozó életének eredményekre hivatott törekvéseit a nagy világégés hiúsította meg. 1913-ban megalakult az Evangélikus Nőegylet, amely áldásos munkáját a háború nehéz éveiben fejtette ki. 1916-ban meleg és széles köröket megmozgató ünnepségben emlékezett meg az egyház temploma 100 éves felszenteléséről.

Mohr Bélát 1917-ben a hegyaljai egyházmegye főesperesévé választották meg. Ezt a megtiszteltetést nem sokáig élvezhette, mert Trianon után erőszakkal megfosztották tőle. A következő évek szenvedései megtörték erejét és a traA hazatért kassai templom.