Harangszó, 1939
1939-02-19 / 8. szám
1939 február 19. HARANG8Z0 59. akadályozta. Az iskolát fenntartották ugyan, de lelkészeik 1710. óta nem voltak. A hit ereje azonban tovább élt a gyülekezetben. A szomszédos tamási templomban volt az oltár, melynél lel - keiket melengették. Seregesen jártak oda, gyalog és kocsin. Az úri rend s a kézművesek versenyre keltek a tamási templom látogatásában. A losonciak büszkesége azonban nem engedte, hogy Losonc „mezőváros“ filiája legyen egy falusi gyülekezetnek, önálló egyháznak tartották magukat s ezt az egyházjogi- lag nem mindennapi állapotot elismerte az egyházmegye is. Üj korszak kezdődik a türelmi rendelettel. A Losoncon s a vele egybeépült Tugáron lakó 39 nemes s 165 kézműves evangélikus család a helytartótanács engedélyével 1783. évben felépUi a gróf Forgách család által átengedett telken az 550 ülőhellyel bíró 28 méter hosszú és 12 méter széles templomot. Ugyanakkor épült a lelkészlak. elemi iskola és gimnázium. A 40 méter magas tornyot 1809-ben emelték. Az egyház újjáélesztése körül érdemet szerzett a Prónay, Okolicsányi, Veres. Szalay, Platthv, Matulay. Kossuth. Beniczky és Mikszáth csálád. A gyülekezet az újjáéledés évében legalább 1500 lelket számlált, mért 1783-ban az anyakönyvbe 55 születés van bejegyezve. Ez a szám 1791-ben eléri a százat s azontúl egy évszázadon át a születések száma állandóan 100 körül mozgott. 184ö-ben az evangélikusok a lakosság többségét alkották sa város b'ráiául — 250 év óta először — evangélikus férfit választottak. A gyülekezet virágzásnak indult; tekintélye év- ről-évre nőtt. Ez időből származó feljegyzések szerint „a losonci evangélikus iparosok oly közbecsülésben állottak megyeszerte, hogy közülük többen föld- birtokos, úri, papi, tanítói családoktól nyerhettek nőket.“ Amit az atyák hite s áldozatkészsége 66 év alatt létesített, az 1849. augusztus 8—10. napjaiban — Jeruzsálem pusztulásának évfordulóján — por és hamu lett! A városon átvonuló orosz hadak megtámadása miatt Grabbe orosz tábornok a várost felgyujtatta. Három napig tartott a pusztító tűz, melynek áldozatul esett a város polgárainak minden vagyona. Elpusztult az evangélikusok szép temploma, 1838-ban teljesen átalaA hazatért losonci templom. kított lelkészlakja, két iskolája a tanári lakásokkal s felszereléssel. A városba rekedt polgárok nem tudták: vájjon saját vagyonuk pusztulása felett keseregjenek-e avagy az Isten hajlékának romlását sirassák-e. S ekkor lett Losonc a hamvaiból újjáéledt főnix! Pékár Lajos, akkori lelkész elment külföldre gyűjteni s onnan több mint 8000 forint adománynyal tért haza, közötte IV. Frigyes Vilmos, porosz király 200 forintos adományával. Hozott magával egy értékes festményt is: Van Dyck egyik tanítványának Kempnek képét, mely azt a bibliai jelenetet ábrázolja, mikor a farizeusok azt kérdezik Jézustól: Kell-e a császárnak adót fizetni vagy sem? A losonciak — nyakas 48-asok — kijelentették, hogy a gyülekezetben nem tűrnek olyan képet, mely .a császárt juttatja eszükbe. Mikor Pékár később Tamásiba távozott, magával vitte a képet, mely ma is látható a tamási templom falán. Az elpusztult épületek helyreállítása 37.000 forintba került. Az újjáépítés körül buzgólkod- tak Vitális István főszolgabíró, Draskóczy József a város főbírája, Stoszke, Keller, Búsbak és Tornyos nolgárok. A város pusztulását követő szomorú napokból a krónikás a vallási türelmességnek gyönyörű példáját jegyezte fel. A római katolikus templom belseje ép maradt s a városi tanács közbenjárására az evangélikusok vasárnaponkint reggel 8 órakor abban tartották istentisztele-' teiket! Stromp József volt a derék plébános, ki készséggel engedte át a római katolikus templomot evangélikus istentiszteletre. Hat hónapig vették az evangélikusok igénybe a római katolikusok vendégszeretetét. Ragyogjon ez a példa sokáig előttünk! A gyülekezet további külső története zavartalan. Csak a gimnázium fenntartása okozott állandó pénzügyi nehézségeket. Az adósság egyre nőtt s a gyülekezet nem talált más kiutat, mint a gimnázium államosítását. Az egyház 1869-ben lemondott gimnáziuRodescu: (Puskát emel Bodóra!) Lelőlek! Bodó: Amilyen hős vagy, kitelik tőled. Rodescu: Nem b'rok magammal, beléd lövök, kutya! Zsuzsi: (Bodó elé ugrik.) Előbb engem ... Piruljon ... Lelőné a védtelent. Rodescu: (Leengedi a puskát. Szégyenkezve.) Igaz... Majd gyilkossá lettem. Marusán: Volna rá okunk. Bodó: Igen. Útból kerülne a vád. A tükör, melyből a szégyened mered reád. Zsuzsi: Mit mond? Bodó: Ne kívánja, hogy undort keltsek önben altyja iránt---Zsu zsi: Rettenetes!! Marusán: (Tehetetlen dühvei.) S futni hagyjuk a kutyát!! Zsuzsi: (Bodóhoz.) Menjen s ne nehezítse még helyzetemet. Menjen. Bodó: Megyek.., pedig higyje meg, inkább gyilkolnék. (El.) Rodescu: (Utána kiált.) Még találkozunk Bodó úr, de nem hölgyek társaságában... (Függöny.) Színváltozás. Szin: Marusán lakásán. Veranda. Fonott asztal, székek. 1. JELENET. (Zsuzsi és anyja.) Marusánné: (Terhére van a beszéd, szeretne szabadulni.) Hagyd már...! Tele a ház vendéggel s te ezekkel a haszontalan kérdésekkel gyötörsz. Ezer más a gondom. Zsuzsi: (Türelmetlenül.) Nekem pedig egyedüli gondom, hogy tisztán lássak ezekben a haszontalan kérdésekben... Úgy érzem, ezek a kérdések családunk becsületét érintik! Marusánné: Atyád a város legtekintélyesebb embere. Tisztelik. Becsülik. Zsuzsi: De van, aki megveti s ennek szeretném az okát tudni. Bodó olyan gyanút keltett bennem, hogy még most is szédülök. Marusánné: Ej..., képzelődsz! Zsuzsi: Mondd csak, atyámat valamikor Marossynak hívták? A szemembe nézz anyám, igaz ez?! Marusánné: (Fejlesütve.) Igaz. Zsuzsi: Akkor hát magyar s nem oláh. Marusánné: A névelemzés megállapította, hogy elmagya- rosodott román. Zsuzsi: A névelemzés... Kezd bennem derengeni. A román nemzeti politikának fürge kis szélhámosa ez a névelemzés. Marusánné: Zsuzsi, vigyázz, ha meghallják... Zsuzsi: Hallottak ennél ma már különbet. Nem érdemli a tolvaj, hogy féljünk tőle. Elrabolták a magyarok földjét, hazájukat s még a lelkűk is kellene. Marusánné: (Iiedten körülnéz) Zsuzsi...! Zsuzsi: Hát nem így van? (Kis szünet, mintha választ várna1) S atyámnak mi baja volt Bódéval? Marusánné: Ne kínozz. Zsuzsi. Ha tudnád, hogy gyötörsz! Zsuzsi: Ki az a Bodó? Annvit láttam, hogy kunyhóban született. (Szünet. Választ vár.) Beszéli, anyám, de őszintén, elég volt a hazugságból! Ki ez a Bodó? Marusánné: Apja alispán volt. Előkelő család. Zsuzsi: S gazdag! Marusánné: Gazdag. Zsuzsi: Ismertétek a családot? Marusánné: Jóban voltunk. Alig volt nap, hogy ne lettünk volna együtt. Zsuzsi: Voltam én is náluk? Marusánné: Sokat játszottál Miklóssal, ö tiz éves lehetett. Te még egész kicsiny voltál. Két-három éves. (Folytatjuk.)
