Harangszó, 1939
1939-12-10 / 49. szám
1939. december 10. HARANGSZÓ 363. Elrendezés és kivitel szempontjából is méltó legyen a templomhoz. 16. Az evangélikus templomépítésre vonatkozó ezen szabályokat egyházi elöljáróknak minden fokon érvényre kell juttatniok, az építészeknek jóidőben tudomására kell hozni és az egyházkormányzati vizsga alapjává kell tenni. Isten házának és a szent szolgálat eszközeinek ékesftése olyan régi, mint maga az egyház. A keresztyén egyházművészet első nyomait — falfestményeket és faragott oltárköveket — római katakombákban (földalatti temetkező helyeken) találták. Itt gyülekezett össze az üldözött egyház, itt tartotta istentiszteleteit s már ekkor nem mondott le arról, hogy ezeket a sötét helyeket felékesítse. Legyen méltó a hely az Úrhoz, ahol az Ö igéjét hirdetik és szent Nevét dicsérik. Ez a törekvés minden igazi egyházművészet kezdete és állandó forrása. Az egyházművészet tehát először áldozat akar lenni. Forrása a hálától túlcsorduló, az Isten szeretetétől buzgó forró szívek. (II. Móz. 24,1—27; 21, I.Kir. 2, 5.) Minden igazi egyházművészet célja Isten nevének dicsőítése. Kőbe faragott, vászonra, fára festett, selyembe hímzett, aranyból öntött néma, és mégis hangosan szóló Isten dicséret. Istent azonban igazán mindig csak a felebarátomon keresztül lehet dicsérni. Isten dicséretének útja a szolgálat. Minden Istent igazán dicsérő egyházművészet egyúttal szolgálni is akar — a gyülekezetnek. Szolgálni pedig csak akkor tud, ha az egy szükséges dolgot adja: az igével szolgál. így lesz minden igazi egyházművészet bibliaillusztrációvá. Rajzban, szoborban, festményben a szentirás mondanivalé)ját állítja a gyülekezet szeme elé. Mivel pedig az egész szentirás- nak igazán egy üzenete van: Jézus Krisztus, azért az egyházművészet is ehhez igazodik. Nem akármiféle bibliai történetet ábrázol a művész, hanem a biblia mondanivalójának velejét, Istennek azokat a nagyságos dolgait, amelyekkel üdvösségünket leginkább munkálta. így az egyházművészet különösképpen kell, hogy foglalkozzék az Ür Jézus születésével, szenvedésével, halálával és feltámadásával. Karácsony, nagycsütörtök, nagypéntek, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd, az üdvösség tényeire emlékeztető nagy ünnepeink az egyházművészet számára is irányt mutatnak. Ezeket kell a gyülekezet szeme elé állítani, hogy míg füleinkkel halljuk az igét, szemeinkkel lássuk is a hallottakat. A reformáció korában nem is volt más biblia, mint képes biblia. A Kis Káté is évszázadokon keresztül képes volt. Ezek a képek talán nem voltak nagyon művésziek, de egyszerűségűkben is híven teljesítették feladatukat: hitünk igazságait szemléltették az olvasóval. Az úgy nevezett gót (13—15. századbeli) egyházművészet csodálatos művészettel és szorgalommal épült templomai sokszor egész sor bibliai jelenetet ábrázoltak kőből kifaragva. Még mindig idegen kézen levő drága Felvidékünk, különösen a szepesség templomai (Lőcse, Selmecbánya, Besztercebánya, Bártfa, Késmárk, Csütörtökhely) gazdag tanú- bizonyságai a kor faragó művészetének. Ez az egyházművészet elsősorban nem gyönyörködtetni akart, hanem oktatni. Kőbe, fába faragott, festett képei az írás tanulságait állították a nép elé: íme nézze, lássa, csodálja s imádja a gyülekezet, hogy mit tett Isten érettünk. Ez az egyházművészet persze nem ismert egyet: az anyagi kérdést. De ezt nem is akarta ismerni! Hiszen, ha arról van szó, hogy Isten dicsőségét szolgálja a mű, akkor semmi sem drága. Az igazi áldozatot az Úr szerelmétől buzgó egyházművészet nem sajnálta a tiszta aranyat, a nehéz selymet, a márványt, a munkát, időt és fáradságot. Templomaik évtizedekig, oltárképeik, szobraik, térítőik évekig készültek. De meg is látszik rajtuk! Dacolnak az idő vasfogával, ma is épek, szépek, hirdetik annak dicséretét, aki örökkévaló s méltó, hogy a mulandóból a legdrágábbat kapja. Az ilyen egyházművészetnek, amely hívő lelkek testetöltött imádsága, megadja néha Isten azt a kiváltságot, hogy több lehetnek áldozatnál, Isten-dicséretnél, gyülekezetépítő szolgálat, oktató képes bibliánál: igehirdetéssé válhatnak. Isten maga szólal meg bennök s hív bűnbánatra, hitre, megtérésre, imádatra. Áldott az az egyházművészet, amely eszköze az Úrnak az ő egyháza építésében! Mind ez elmondottakkal hasonlítsuk össze mai egyházmflvészetünket. Lássuk meg, hogy miből estünk ki, s hova kell újra eljutnunk. Isten segítségével, Isten dicsőségére. Groó Gyula. Karácsonyi adakozás. Amint hozzátartozik a karácsonyvá- ráshoz a kisebb-nagyobb ajándékot reitő csomagok titokzatossága, az otthon különös gonddal való szépítése, a lélek csodaváró készülődése, ugyanúgy hozzátartozik a szeretetmunka nagyobb kiteljesedése is. Karácsony előtt nem elégséges a szokott havi összeg a ránkbízottak szükségleteinek fedezésére, a hónaponként megismétlődő segélyeket meg kell növelni, hiszen karácsony ünnepe áll küszöbön. Ezért vannak a jótékonycélú karácsonyi vásárok, gyűjtések, amelyeknek eredménye mind egy célt szolgál: többet adni és többnek adni, több könnyet letörölni, több mosolyt fakasztani, téli fagyos világba a szeretet meleg napsugarát vinni. — Kiknek is kell adni? AzokKerekes Gyurka. Történeti ifjúsági regény. Irta: Mohr Gedeon Kassa. I. Kerekes tisztelendő úr elindul. A kis fűszálacskák ép előbújtak a földből és szerető símogatással ölelték körül a tavaszi szélben himbálózó hóvirágokat. Volt valami azonban, ami megzavarta a sejtetős, kedves tavaszi ébredést. Hiába kacsingatott a nap széles jókedvében feléjük, hiába volt gyönyörű, áttetsző kékségfi az ég, a kis füvecskék, virágok szívesebben visszatüntek volna ismét téli álmukra. Juliska ment ki közibük, de szeme nem ragyogott, szájában sem csilingelt az ezüsthangú kedves kacagás. Szomorúan járt-kelt a kertben, mintha foga fájna. — Juliska, Juliska, Kerekes Juliska. Ugyan ki bántotta, vájjon ki bántotta? Vonták össze fejecskéjüket a hóvirágok. Juliska nem válaszolt. Hogyan is válaszolt volna? Nem hallotta, min tanakodnak s ha meg hallja is, ugyan ki érti meg a virágok nyelvét? Juliska lehajolt közibük s leszakított egy párat. Szép, kerek csokorba szorította őket s azután beszaladt a házba. Elkerülte a nappali szobát, ahol most sokan gyűltek össze, a falu apraja, nagyja. Az éléstárba nyitott be. Szép rendben lógtak itt a sonkák, oldalasok, kolbászok, sőt két tálban még meleg túrósbéles is párolgott. Mind ez most Juliskát nem érdekelte. Kihúzta a nagy almárium középső fiókját, háncsköteget kotort elő s fogával kis darabot szakított le. Majd mindent helyére téve összekötötte a hóvirág csokrot. Közben szeméből két könycsepp gördült le egyenesen a virágok közé. Azok szomorúan hajoltak egymásra. Szirmaikat összehúzták s csendben búslakodtak. Tán még ők is sírtak. Juliska végre befejezte dolgát s nagy elhatározással mégiscsak rászánta magát, hogy bemegy a nappali szobába. Szorosan álltak ott egymás mellett a jó emberek. Szénás nmii nagy széles termetével átkarolta a Juliska testvéreit, Andrist a kisebbet és Gyurkát. Közben szakadatlan sopánkodott: — Édes jó anyánkasszony, mi lesz most belőlünk? Elmegyen a tisztelendő urunk, árván maradunk. Az „édes jó anyánkasszony“, tisztelendő Kerekes Bálint lelkész úrnak a neje, bizony maga is támogatásra szorult, ebben a piilaratban. Nem is válaszolt Szénás néninek. Csak állt ott szótlanul és görcsösen szorította a férje karját. Elgondolta, mi lesz velük, ha elmegy az ura hosszú útjára, beláthatatlan időre. Talán vissza sem tér! — Tisztelendő urunk! — szólalt most meg Csordás Pál a kúrátor — enszemélyem szerény instálása az Egek Urához csak az volna, hogy ezt a mi árvaságra jutó régeczi gyülekezetünket soká árván nehagyja. Vezérelje az Ür magas Pozsony városába tekigyelmedet, mutassa meg igazát és hozza vissza egészséggel! Kerekes Bálint úr mély megindultsággal hallgatta végig egyházi segítőtársának szavait s szakadozottan mondotta: — Szerelmetes híveim! Ne gondoljatok árvaságra. Az üd- vösséges Ür Jézus veletek van és marad minden időkön, ha az ő szeretete fog élni tibennetek ... Nem hagy el, sem titeket, sem evangélikus egyházunkat... és er.gem sem. Hiába vádolnak hűtlenséggel, árulással, összeesküvéssel. Ti tudjátok milyen tiszta az én lelkiismeretem. A pozsonyi törvényszék
