Harangszó, 1939
1939-10-22 / 42. szám
320. HARANGSZÓ 1939. október 22. A látási fogyatékosokról. Irta: Marosfalvi Albertina gyógypedagógiai tanárnő. A vakok természetrajz tanításával kapcsolatosan írom le ezt az esetet, amely a budapesti intézetünkben történt. Az órákat mindenkor a szertárban tartják. Éppen a természetrajz óra elejére érkezett az intézetbe egy magasrangú iskolalátogató. Nagyon tetszett neki a nebulók felelete, a buzgólkodó tanárt pedig a növendékek hallatára megdicsérte. De hogy mégis meggyőződjék arról, hogy vájjon ha ő kérdez, tudnak-e a növendékek olyan szépen felelni, azért az egyik fiúnak érzékeltetésre odatartotta rövid hajjal borított fejét. No, kisfiam, mondd meg mi ez? Rövid érzékeltetés után rávágja a gyermek: Sündisznó. A számtantanításról csak any- nyit szeretnék megemlíteni, hogy a vakok szóbeli számolása nem különbözik az épérzékűek iskoláiban használt számolási módtól. Eltérés csak a jegyszámolásnál mutatkozik, ahol is olyan számológépeket használnak, amelyekben számjegyek vannak. A mértan oktatásához dombor- nyomású ábrázoló mértant használnak. Az intézetben nagy súlyt helyeznek a kézügyesség gyakorlatokra. A gyakorlatokat gyöngyfűzéssel kezdjük. Ha a gyermek nagyobb ügyességre szert tett, akkor rátérünk más anyagra. így papírhajtogatásra, papírfűzésre, mintázásra, famunkára, kosárfonásra, kefekötésre, seprükészí- tésre. A testügyesítés terén az egyes intézetek növendékei szinte bámulatos eredményt érnek el. A látási fogyatékosokkal kapcsolatosan meg kell emlékeznem még a csökkentlátó gyermekek iskolájáról is. Ezt az iskolát a vakok budapesti nevelőintézetével kapcsolatosan állították fel. Budapest területén levő csökkentlátású növendékek nyernek itt felvételt. A növendékek legtöbbje bejáró, míg a vak növendékek bentlakók. A csökkentlátásuak iskolájában különleges eljárással oktatják a növendékeket. A vak vagy gyengénlátó egyén fogyatékossága ellenére többféle pályán érvényesítheti magát. Az a két főszak, melyre a vakok leginkább léphetnek és szoktak lépni, az ipari és zenei szak, azonban nincs kizárva a szellemi pálya sem. A gyakorlati életre való nevelés és kiképzés céljaira vannak az intézetben ipari műhelyek, még pedig kosár- és székfonó, kefekötő, seprükötő és zongo- ra-hangoló műhelyek, valamint zongora, hegedű és kántorképző szakok. Ehhez képest az intézet, mivel az élethivatási pályákra is kiképezi növendékeit, nemcsak nevelőintézet, hanem egyben szakiskola is. Azok a növendékek, akik ipari kiképzésben részesülnek, erről bizonyítványt s a munkába lépéshez szükséges munkakönyvét kapnak, a kántorképző szakot végzettek tanító- és kántorképzőben kántori vizsgát tesznek és kántori oklevelet kapnak, a zenei szakot végzettek pedig az intézettől nyert bizonyítványaik alapján a M. kir. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatják tanulmányaikat. Zenei kiképzésben általában csak az olyan kiváló tehetségű és szorgalmú növendékek részesülnek, akikkel a kitűzött cél elérhető. Midőn a növendékek az intézetet elhagyják, a „Vakokat Gyámolító Országos Egylet“ kezelésébe adott állami foglalkoztató műhelyekbe lépnek, ahol már az intézet ipartanműhelyeiben elsajátított mesterséget folytatják. Itt az a főcél, hogy a vak iparos mielőbb önálló munkás lehessen és kenyerét megkeresse. Sokan illetőségi helyükre mennek és ott keresményükből élnek. Készítményeik eladását az egyesület szívesen közvetíti. Aki saját keresetéből nem képes önmagát fönntartani, az részint az ápoldai alapból, részint az egylettől nyer segélyt. Néhány képet szeretnék most bemutatni, amely az ipari műhelyekben készül. Hazánkban hat intézet van vakok részére. Három Budapesten, egy-egy pedig Szegeden, Szombathelyen és Miskolcon. Végezetül szeretnék még a vakok életviszonyairól az ókori népek társadalmában megemlékezni. A népek legtöbbje mint a közületre alkalmatlan egyént egyszerűen elpusztította a vakot és ezt nem is tartotta különösebb bűnnek. A legtöbb ókori nép csak igen enyhe feltételekhez szabta az újszülött életbenmaradását, úgy, hogy még az ép gyermektől is szabadulhatott a szülő, ha azt akár kényelmi, akár gazdasági vagy egyéb okokból magára nézve tehernek tartotta. Ha meggondoljuk, hogy pld. az egyiptomiaknál a gyermek- gyilkos szülő levezekelhette bűnét, ha gyermeke holttestét három nap és három éjjel karjaiban hordta, vagy, hogy a görögöknél elpusztítható volt az, akire Phyle legöregebbje azt kimondta, akkor elképzelhetjük, hogy kevés vak számára volt menekvés, hacsak az anyai szeretet meg nem mentette, érintve gyermeke ajkát a szent eledellel. Egyedül talán a zsidók képeznek e tekintetben kivételt, akik a gyermeket mindig az Isten ajándékának, sőt tulajdonának tekintették. De bármi is volt a körülmény, ami a vakot a pusztulástól I megmentette, sorsa igen szánalmas volt. I Fogyatkozása helyhez kötötte őt, mint I ilyen állandóan ki volt téve az emberek I nemtörődömségének, sokszor gúnyoló- I dúsának. Nyomorúság és szegénység ki- I sérte egész' életét. Ha idegen kezébe ke- I rült az árván maradt vak, legtöbbször I uzsorások eszközeivé vált, akik koldu- I lásra kényszerítették, vagy gályaszolgá- I nak adták el. E szomorú élettől csak ke- I vés vakot kímélt meg a sors. ' Természetes, hogy azokat, akik ké- I sőbbi korban veszítették el szemük vi- I lágát, akik tehát a család kötelékébe I felvétettek, meg kellett kímélni az el- I pusztulástól, mert családvédelmi jogo- I kát élvező családtag már kíméletben ré- I szesült. Hogy ezek — hiszen a megva- I kítás sem volt ritka büntetés — és a I vakon született megmenekültek is elég I nagy számban lehettek az ókor-1 ban, azt valószínűsíti az a körül-1 mény, hogy az ókorból több em-1 lék maradt a különféle eljárások-1 nak és eszközöknek, melyekkel a I vakságot gyógyítani akarták. j A vakok általános sorsa alól ki-1 vételekkel is találkozunk. így Ki-1 nában a vakokat nagyon megbej csülték. Kiváló emlékezőtehets^ güket és- kombinálóképességükeW a jövendőmondás szolgálatába ál | lították. ! Az indusoknál a szent énekek I őrzői voltak a vakok. Egyiptom-1 ban a közjótékonyságban is ré I szűk volt. A zsidóknál a vallásos-j Ságból következett a vakok kímé-l lete és különös védelme. A görögi mythologia szerint ott a vakoki megbecsülése szinte közmondá-l sós volt. A rómaiak nem ismer-l ték a könyörületet. Vakjaik minti kiuzsorázott koldusok tengettékl életüket. g A germánoknál csak következtethe-l tünk a vakok sorsára. Erényeiket a ró-l maiak nem győzték dicsérni. Mivel al germánok lelkisége a túlvilági hitbenl alakult ki, így feltehetjük, hogy a vakoki számára is elviselhetővé iparkodtak ten-l ni az életet. Annyi mindenesetre bizo-l nyos, hogy ők is mint a többi pogányl kulturnépek a kiváló szellemi képesség-1 gél megáldott vakot megbecsülték, sőtl némelyek babonás tisztelettel viseltettek irántuk. A vak sorsa azonban mindad dig mig Krisztusban, Krisztus hitéber megnyugvást nem talált, mostoha és sze retetnélküli volt. őket is, mint a több fogyatékosokat, Jézus emelte magáho; s Ő adott példát velük együtt minder szomorodott szívű vigasztalására. A keresztyénség első éveiben méj Krisztus tanítványai is úgy tekintettél a vakságot, mint hajdan a görögök vagyis mint a bűn büntetését. Kitűnil ez János evangélista feljegyzéséből, ak szerint, mikor egy Bartimeus nevű paj Krisztusnál gyógyulást keresett, így szól tak hozzá tanítványai: Mester, ki vétett ő-e, vagy szülei, mert vakon született. Krisztus így felelt: Sem ő, sem szülei hanem szükség volt, hogy Isten dolga megjelentessenek ebben! Jézus e mon dásával nemcsak a vakságról alakul helytelen felfogást döntötte meg, haner egyben mintegy azt is kinyilatkoztatta hogy a vakság eszköz az isteni kegye lem elnyerésére. A keresztyénség újsze A zalaistvándi új ifjúsági ház.
