Harangszó, 1939
1939-09-03 / 35. szám
27S. riARANGtííÖ 1939. September 3. meleg szeretet várja őket. Hihetetlen a testi és lelki nyomorúság sokfelé. És kitől várjanak jó szót, darab kenyeret, nyomorúságukban igazi vigasztalást, ha nem az Isten gyermekeitől, a hit népétől? Az ölbetettkezű és folyton nyögve panaszkodó keresztyénségnek legyen egyszer már vége! Akinek adott Isten, örüljön neki, hogy adhat másoknak is, aki pedig adni nem akar, ne vallja magát evangélikus keresztyénnek! Ha valaki csak kicsit is körülnéz és látja, hogy mennyi tennivaló vár az evangéliom népére, mert helyette senki sem csinálja meg — kell, hogy megdöbbenjen és könyörületre induljon. Csak néhány példával világítsuk meg, hogy mennyifelé várják a szeretet segítő kezét... Egy vidéki város pásztor egy tanyán. Falánk állatai tilosba mennek amig a pásztor gyermek eljátszott, vagy elaludt Utána nem is mer „haza“ menni, a gazda elé kerülni mert fél a büntetéstől. Ezen a nyáron történt, hog\ egy ilyen tizenhároméves gyermek a büntetéstől val< félelmében felakasztotta magát. Tizenhárom éves voll csupán: szeretetlenséget és szenvedést tengernyit, di szeretetet alig tapasztalt. Árva gyermekeinket nem tudjuk elhelyezni s a menhelyeken keresztül más val lásúak világába kerülnek. Javarészük elvész az egyházunk számára, még pedig minden esztendőben egy-egj kis gyülekezetre való gyermek vész el, mert nem cselekszünk értük eleget! Minél több evangélikus árva házat tehát, ne legyen evangélikus árva, akit ne tud nánk evangélikus környezetben felnevelni! hófödte utcáján rongyokba csavart síró pici gyermeket találtak a járókelők. Hamar melegre vitték és megetették. Jött a csendőrség és kutatta a szívtelen anyát, aki szégyenében-e, vagy nyomorúsága miatt, közönyösen-e, vagy szívettépő anyai fájdalmak között a havas útra helyezte gyermekét. És nem találták meg! Lelenc-otthonba került s onnan tovább! Talán jószívű emberek meleg otthonába jutott, vagy gyermek után vágyódó gazdagok pompája fogadta fel, de az is lehet, hogy egyszerű, kérgeskezű munkás tanította meg járni. Vallása az, amilyen a nevelő szülőké, vagy azé az otthoné, amely felneveli! Egyszer már vajúdott az evangélikus lelenc-otthon kérdése eredmény nélkül. Pedig mennyi lelenc gyermeket lehetne az evangéliom világosságában nevelni piciny kora óta?! Anyátlan árva gyermek milyen kevés jó szót kap. Fésületlenül és mosdatlanul jön az iskolába. A másik liba vagy birkaGyárimunkás szülők a gyárba mennek naponta megkeresni a mindennapra valót. Földmíves szülők pedig tavasztól őszig, hajnaltól vakulásig dolgoznak a földeken. Gyér mekeik felügyelet nélkül magukra zárva kínlódnak vagy pedig csavarognak minden kísértésnek és csá bításnak kitéve. Valahol az alföldi tanyákon történt hogy egy kis lakásba zárt gyermeket megfulladva találtak hazatérő szülei egy nagyfazék burgonyalevesben! Nem volt kire hagyni: a gyermek talán éhes volt és keresgélt, megcsúszott és halálát lelte ott, ahol életet keresett. Épen most zörgetik a kanalat pléhtányé- raikon Napközi Otthonunk gyermekei: ebédosztás van. A diakonisszatestvér biztatja őket az evésre. Nap 20 fillérből tejet és jó ebédet kapnak a gazdagabbak a szegények pedig ingyen. Minden evangélikus gyüle kezeiben meg kell szervezni legalább a nyári két hónapra a Napközi Otthont. Ha külön-külön nem megy akkor szélesebb alapokra fektetett szervezéssel. Ezer Jézus a mi vezérünk.*) Irta: Szende Ernő. Szereplők: Vas János gondnok. Tóth Lajos . Vermes József nresbiterek Zsoldos István presDitereK Sebő György ' Kovács Péter ifj. fiú elnök Szilas János J Kis Pál [ egyesületi tagok Nagy Béla j Vermes Teréz ifj. leány elnök Szemes Erzsébet j Magyar Éva egyesül, tagok Nemes Margit ) ‘ Fiuk, lányok (kis gyülekezet tagjai.). Szín: egyszerű szoba; falon két kép (Jézus és a gyermekek, Jézus) letakarva a második felvonásban. Első felvonás. ELSŐ JELENET. Vas, Tóth, Vermes, Zsoldos, Sebő. (A szoba közepén asztal, középen ül Vas, *) Előadható karácsonykor, de kevés változtatással bármikor. A színdarabban levő két kép 100x60 cm. nagyságú, művészi kivitelű, arany keretben. Kapható Hoffmann képkereskedőnél Budapesten 16 P. árban. tőle jobbra Tóth és Vermes, balra Zsoldos és Sebő. A fal mentén padok.) Vas: (Felveszi az asztalon levő iratot, magában elolvassa, azután megszólal) Tisztelt presbiterek! A tanító bácsi ebben az írásban arról értesít, hogy iskolánk I. osztályába Árva Juliskát, az V. osztályba meg Nyeíves Pistát vette fel. S arról is értesít, hogy ezek ma délután 3 órakor jelentkezni fognak itt előttünk, hogy kérjék a kis gyülekezetbe való felvételüket. (Az írást az asztalra teszi.) Hát azért hivattalak össze benneteket, hogy jelen legyetek a bemutatkozásnál s döntsetek a felvételükről. Tóth: Árva Juliskát ismerem. Az apja ispán volt, nemrég halt meg. Az anyja is beteges, sokat köhög szegény. Vermes: Úgy hallottam mellbeteg, sokszor fekszik. Zsoldos: Úgy van. Én is ismerem őket. Édesapám ismerte Juliska apját s jóra- való embernek mondta. Most jöttek be a faluba lakni. Sebő: Édesanyám említette, hogy szépen varr az asszony. Abból akar itt megélni. Tóth: Varrásból akar megélni? Hiszen a görnyedt ülés halálos veszedelme a beteg tüdőnek! Vas: Látom részvéttel vagytok szegény anya iránt. De így is van ez helyesen. Járjatok jó példával elől s karoljátok fel az elhagyatottat és legyetek jó szívvel a kis leány iránt, aki tagja akar lenni a mi kis gyülekezetünknek. És me lyitek ismeri Nyelves Pistáékat? Tóth: Személyesen én nem ismerem de hallottam, hogy anyja már nem él Apja az egyik pusztán szolgált. De mosi munka nélkül maradt. Hogy miért? Az nem tudom. Vas; Pedig van elég munkanélküli S most eggyel több lett. Fájdalmas do log ez. Vermes: Ha önhibáján kívül lett az zá, akkor szomorú dolog. De sajnos olyanok is vannak, akik'készakarva nen dolgoznak. Zsoldos: Úgy van. Felcsapnak munka nélkülinek, sorra járják a falvakat, kére getnek s gond nélkül élnek. Sebő: Minden faluban dologháznal kellene lennie s az ilyeneket oda kelleni beterelni munkára! Vas: Úgy van. Aki nem dolgozik, a, ne is egyék. Melyitek ismeri Pistát? Tóth: Én nem ismerem. Vermes: Én sem. Zsoldos: Én már láttam. Az utcán do bálódzott. Sebő: Én meg verekedni láttam. Vas: Hát ezek nem valami szép tu lajdonságok. Tóth: Szinte gondolkodóba ejtik a, embert, hogy felvegyük-e a kis gyüle kezetbe? Vermes: Hát bizony meggondolandó Zsoldos: Verekedős tag nem való kö zénkl I 3
