Harangszó, 1939
1939-07-30 / 31. szám
1939. július 30. HÄRANGSIÖ 247. TESTVÉR-ÁLDÁS. Indulj el Isten áldó kezével a fejeden. Célod a földi, döre dicsőség sohse legyen. Felül a borun szent magasból int a jutalom: átragyog minden hálát sugárzó szemcsillagon. A bűnösökkel mint gyermek keresd Atyád szivét, És a testvérnek akármi bajban testvére légy. Vedd a szívedre, mint anya, úgy a gyenge kicsinyt. Könnyezz, nevess, a vétket bocsásd meg s szeress megint. Ne mesterség, ne kezek és ajkak műve legyen: az ha te szolgálsz, égi ajándék, nagy kegyelem. Imáiddal az örök igazság mélyét kutasd. Életeddel a tiszta magasság útját mutasd. Szelíd és lágy a betegek ágya mellett a kéz ... Mind hasonlóbbá lenni az Űrhöz! Egy célra nézz!... Mennyek határán, irgalma árán, míg majd belépsz. Fordította: Turmezei Erzsébet diakonissza-testvér. Északi levelek. Észak fehér városa. 3 Irta: Lukácsy Dezső téti lelkész. A finn feketesereg. Finnországi utunk egyik legmegraga- dóbb élménye a finn felébredtek ezévi nyári összejövetele volt. Erre az alkalomra Ylistaroba mintegy tizenötezer ember gyülekezett össze fekete ruhában. Ez a hatalmas embertömeg a mai Finnország feketeserege. Ennek a seregnek fővezére a megfeszített és feltámadott Krisztus. Amit Észtországban mégcsak sejtettünk, amit Helsinkiben már láttunk, mindazt Ylistaroban . boldogan megtapasztaltuk: a lélek tavaszát. Isten Szentlelke a finn egyházi ébredésekben állandó tavaszi megújhodásban tartja a finn lelkeket. Ylistaro Nyugatfinnország egyik falusi gyülekezete kb. 60 km-nyire a Bot- teni öböl mellett fekvő Wasa városkától. Az egyébként termékeny vidék meglehetősen egyhangú s szétszórtan fekvő házaival, gazdaságaival emlékeztet a mi alföldi tanyavilágunkra, mégis azzal a különbséggel, hogy amikor július első felében az Alföldön már kévékben aranylott a magyar föld drága búzatengere, addig Finnországban éppen csak a fejét hányta a rozs és a zab, A nyáj példaképei. Péter apostol (I. lev. 5. rész) a presbitereket kéri, hogy legyenek a gyülekezet példaképei. Hogy a presbiter azzá lehessen, meg kell ismernie minél jobban hivatását. Ezt szolgálják a presbiteri konferenciák is. Hogy egy évben kevés egy konferencia az természetes és a hivatást érző presbitereknek a szomjúsága csak nőni fog évről-évre. Ezért a helyi presbiteri ülések is jó alkalmul szolgálnak a presbiteri hivatásba való elmélyedésre is. A megszokott ügyrenden kívül, lelkitanítást is kell ott kapniok a presbitereknek. A presbiter konferenciák természetes fejlődésének 'látszik, hogy a gyülekezeti presbiterekből országos presbiter- szövetség jöjjön létre, mely évenkint egyszer legalább összejön. A presbiterek országos konferenciája évenkint legalább négy napos evangélizációban teljesednék be. Hiszem, hogy az ország gyülekezeteiből mindig akadna 100 presbiter, aki örömmel jönne a Krisztus zsámolyához. Ezt az alkalmat még kell adni azoknak a presbitereknek, kik aggódnak a Krisztus földi egyházáért. Lehetőséget kell adni azoknak a presbitereknek, kik mint élő hitű evangélikusok, példaképei akarnak lenni gyülekezetüknek. Új viharzó szelek feszítik a nemzetek és egyházak vitorláit. Ennek megfelelően új életformák alakulnak ki minden vonalon. Jézusunk nem akar kivenni bennünket a világból. Az Igét alkalmas és alkalmatlan időben meg kell szólaltatnunk. Ha nagyobb a viharzúgás, erősebb zengésűnek kell lennie az Evangéliumnak a mi életünkben. Például ha csak 2—4 óráig hangzik az Evangélium Az egész faluban, sőt az egész vidéken egyetlen kőépület az ylistaroí hatalmas templom. Ebből a templomból indult el az egyik finn ébredés! mozgalom a múlt évszázad nyolcvanas éveiben Maímivaara Vilmos lelkész munkája nyomán A templom mellett óriási ffivés térség tele padokkal; az összejövetel helye. Köröskörül és az uták mentén deszkából ácsolt hosszú bódék, előttük asztalok és padok; tizenötezer ember háromnapi ellátására szolgáló étkezőhelyek Ennyi ember kiszolgálása nem csekély gonddal jár. Mindebben azonban már nagy gyakorlata van finn testvéreinknek. A fennakadás nélküli ellátást és a rend fenntartását megkönnyíti finn testvéreink fegyelmezettsége és szerénysége. Az egész nagy ünnep minden tolakodás és hangosabb szó nélkül folyt le. Úgy érzi az ember, hogy ez a feketesereg nemcsak a templomban, hanem a templom falain kívül is Isten népe. Megérkezésünkkor már kedves meglepetés volt számunkra, hogy a hatalmas diadalív egyik oszlopán háromszínű magyar zászlót lengetett a szél. Boldogan álltunk a magyar lobogó alá és köny- nyes szemmel énekeltük el alatta a magyar himnuszt. A magyarok iránti rokon- és vendégszeretet az ünnepély alatt többször is megható módon megnyilvánult. Az ünnepi beszédekben is többször megemlékeztek rólunk magyarokról és harsonája, nem lehet oly mély benyomással, mintha négy napon át, délelőtt és délután, órákig hangzik fei az Ige, az ének, az ima, az eszmecsere, a bizonyságtevés. Caál József. A Szepesség. Irta: Vozáry Katalin. 2 A nyelvtudomány és történettudomány tanúsága szerint a cipszerek őshazáját a következő vidékeken keresik: a déli Szepesség lakói, az úgynevezett gründler-ek (Gründe: szűk völgyek), az erdélyi szászokkal rokonok és nagyrészt valószínűleg onnan is húzódtak fel észak felé. Bizonyítja ezt az első szepes- ségi német telep: Szepes-OIaszi neve is, németül: Wallendorf. Vallonok alatt pedig a flandriaiakat értették s az erdélyi szászok egy része valóban onnan jött. Az északi Szepesség németsége legnagyobbrészt keleti középnémet dialektust beszél, őshazája az Érchegység vidéke, Thüringia, Szászország lehet leginkább, később sokan jöttek át Sziléziából. Jogrendszerük a Zipser Willkür szintén Szászországra mutat, alapját a Sachsenspiegel és a magdeburgi jog alkotják. A szepesi szász városok autonómiával bírtak. Szabadságlevelüket 1271-ben V. Istvántól kapták, de önkormányzatuk még régebbi. Nem más ez, mint magukkal hozott jogrendszerük, amelyet a magyar királyok tiszteletben tartottak s megengedték nekik, hogy aszerint éljenek. (Fekete Nagy A.: I. m. Azonkívül: Gréb Gyula: A szepesi németek nyelve és eredete. A Szepesség. Emlékkönyv.. 41. lap.) Nyelvjárás tekintetében elég nagy a különbség az északiak és déliek, a tkpetöbbször imádkoztak érettünk. Különös szeretette! emlékeztek meg Kunos Jenő magyar misszionárius testvérünkről, aki a finnek révén került a misszió munkaterére. Az ünnepély nevesebb szónokai közül néhány nálunk is ismert név: Pakka- la helsinki esperes, aki az 1937-iki finnugor lelkész-kongresszuson a finneket vezette, M. Pesonen tanügyi főtanácsos, a magyarok lelkes barátja, Oravala Ágoston a „Parasztpróféta“ szerzője, Paunu a finn külmisszió elnöke, A. Rety laikus prédikátor. A legmegragadóbb és felemelőbb mégiscsak az a hatalmas embertömeg volt, amely rendben érkezett, csendben figyelt és lelkesen énekelt. Ha az egyik szélen valaki elkezdett egy éneket, mint a futótűz terjedt az ének s néhány másodperc múlva már az egész tömeg — sokan könyv nélkül — énekelte a szebb- nél-szebb finn egyházi énekeket. A tömeg fegyelmezettségére és lelkületűre jellemző, hogy az utolsó emberig hűségesen kitartottak a forró napsütés és a Finnországban szokatlan kánikulai meleg ellenére is. Ami pedig erre a fekete- seregre még jellemzőbb, képviselve volt benne minden korbeli férfi és nő. Úgy látszik itt a vallás nem egynéhány kegyes öregasszony vasárnapi időtöltése, hanem az egész finn népnek lelki szükséglete. Felemelő volt az ünnep befe-
