Harangszó, 1939

1939-07-30 / 31. szám

248.

ni cipszerek és gründlerek nyelve között mind kiejtésben, mind szóhasználatban. A szóhasználatban különösen észrevehető a gründlerek nyelvében a szláv hatás. De nagy különbségek találhatók magában a cipszer nyelvben is, szinte minden faluban másképen beszélnek. (Lásd még Julius Gréb: Zipser Volkskunde. Késmárk u. Reichenberg 1932.) A cipszerek igen szeretik a maguk dialektusát, ragaszkodnak hozzá s szívesen beszélnek nyelvjárásban azok is, akik az irodalmi német nyelvet is folyékonyan beszélik. Ez is a szülőföld iránti mély szeretetet mutatja. S ez a szeretet, ez a ragaszkodás a földhöz és egymáshoz, ez a cipszer néo egyik legjellemzőbb vonása. Máskülönben rendkívül szorgalmas, takarékos, igénytelen, amit nem egy mondása és szállóigéje is bizonyít. (Wer Geld hat, kauft sich einen neuen

Hut,

Wer keins hat, ist auch der alte gut.)

Még ha bizonyos jómódot tud is magának teremteni, szerénységéből és egyszerűségéből akkor sem enged. Rendkívül megbízható s inkább egy kissé nehézkes, körülményes, mint könnyed. Mély lelkiséggel bíró, de rendkívül tartózkodó, különösen idegenekkel szemben. Ez a tartózkodó volta és józansága, ami az érzelmi életet illeti, érvényesül vallásosságában is. Érdekes e tekintetben a különbség a sziléziai németek és a cipszerek között, pedig máskülönben sok közöttük a rokon vonás. A sziléziai élénkebb, vallásos életében is több szerepet játszik az érzelem, a fantázia s ezért hajlamos a misztikára. Sziléziában szinte állandóan érvényesül valamely misztikus áramlat, a Szepességre viszont ez soha sem terjed át. — A családi élet^ meleg, meghitt otthon iránt nagy a cip-' szer ember érzéke, rendkívül kedélyes is egyúttal és sok benne a humor. Egyjezése is. A 15 ezer ember legnagyobb része úrvacsora vétellel zárta be az ünnepet. Harminc fiatal lelkész három órán át állandóan úrvacsorát osztott. A záró áhítaton pedig tizenötezer ember térdelt egymás mellé a földre és hajtotta fejét buzgó imádságra.

Az egész ünnep alatt az volt az érzésem, hogy ez a feketesereg egyszer majd Isten előtt bizonyosan fehér ruhában áll meg és zengi a lelkek örök tavaszában az élő Isten dicséretét.

Lappeeranta.

Finnországi utunk tulajdonképpeni célja a Lappeenrantában rendezett finnugor lelkészüdülő tábor volt.

Lappeenranta a finn természeti szépségek középpontjában, a Saimi tó déli partján épült gyönyörű kis városka. Történetileg is fontos hely. A svédek és oroszok ütközőpontja évszázadokon át Vii- puri város közelében. Az erősen fejlődő kis város elsőrendű gyógyhely, idegenforgalmi és ipari központ. Közel van a világhírű Imatra vízeséshez és az ugyancsak páratlan Saima csatornához.

Ennél ideálisabb helyet egy üdülőtábor számára el sem lehetne képzelni. Ennek a városnak közelében egy festői fekvésű szigeten épült a lappeenrantai gyülekezetnek egy nyári üdülőháza. Ez volt a tábor meghívott tiz finn, tiz észt és tiz magyar lelkész üdülőhelye.

HXKXNG8XÖ

másról a városok humoros történeteket mesélnek, majdnem mindegyikről kering egy-egy tréfás mese, a Szepesség Schildája azonban Béla.

Mindamellett van érzékük a tudományok iránt is, nem egy kiváló mathe- matikust, természet-, történelem- és nyelvtudóst adott a Szepesség az országnak. Művészek kevésbbé akadnak közöttük, mégis megemlítek két nagy cipszer festőművészt: Mednyánszky

László bárót és Katona Nándort. Költő már sokkal inkább akad, de ezek műveit inkább csak cipszer honfitársaik tudják élvezni, annyira a honi talajból sarjad ki költészetük mindenegyes hajtása. Legnagyobbnak közülök a késmárki Lindner Ernőt tartják, ő a Liederchenvoter, viszontagságos élete utolsó szakaszában a M. Tud. Akadémia könyvtárosává lett Budapesten.

A cinszerek főfoglalkozása különösen a régi időben ipar és kereskedelem volt. Leginkább a vas- és szővőioar fejlődött ki. 1880-ban 400 bányában folyt a munka, a korompai vasgyár virágzó fejlődésnek indult, 1909-ben 3064 munkást foglalkoztatott, ma áll. A cseh államnak le kellett építenie, minthogy magának is fejlett gyáripara volt fogyasztópiac nélkül. Országszerte híres volt hajdan a Szepesség házi szövőipara, s éppen ilyen hírnevet ért el a gépszövés minden fajtája is a 19. sz. második felében. A késmárki Wein-gyár volt egyike a leghíresebb szövőgyáraknak, mely 1910-ben 1000 munkást foglalkoztatott. A megszállás óta lassan átköltözik Budapestre, munkásainak nagy része pedig kivándorol. (Adatok Polnisch Artúr, A Szepesség gazdasági hanyatlása c. tanulmányából valók. Lásd A Szepesség. Emlékkönyv... 187—202. 1.)

A szepességi iparosok és kereskedők azonban iskolázottak is voltak, volt érzékük a műveltség, a tanulás iránt: 1910- ben 512 iskolájuk volt. Szerettek olvasni és sokat utazgattak.

Hiányos lenne azonban a róluk festett kép, ha ki nem emelném lelkes magyarságukat. Sokan nem tudtak jól megtanulni magyarul, mégis magyaroknak vallották magukat. Az idegenek nem is értették őket, sőt saját fiaik, a mai cipszer fiatalság is kezdi ma már nem érteni apáit: „Hiszen németül beszéltek Ti is, hogyan, miért akartok magyarok lenni?“ Hogy mennyire azok akartak lenni a régiek, arra csak egy példát hozok fel. A magyar nyelvtudomány egyik úttörő művelője: Huszfalvy Pál, nagysza- Ióki parasztcsalád gyermeke volt, neve eredetileg Hunsdorfer. 1881-ben ő mondotta az emlékbeszédet a Tudományos Akadémián földije, az evangélikus teol. akadémia professzora: Haberern Jonathan felett. Itt mondja Huszfalvy Pál, hogy a szepesi németség lelke a magyar lélekkel annyira összeforrott, hogy csak a „végpusztúlás“ választhatja a kettőt egymástól el. „Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell!“ volt minden időben a szepesi németség jelszava is. A Poprád hullámai ugyan kisietnek az országból, mint ahogyan kisiettek hajdan és ki fognak sietni valószínűleg az idők végezetéig: de a cipszerek vágyai nem a Poprád habjait követik, hanem a Tátra fenséges arcán lelkesülnek föl, s a Tátra „megingathatatlanul Magyarország felé néz“.

_______________1939. július 30.

I

skoláink.

A békéscsabai evangélikus reálgimnáziumban az elmúlt iskolaévben összesen 367 tanulót tanított és vizsgáztatott az intézet 17 tagú tanári kara. — A bonyhádi reálgimnáziumnak 304 tanulója volt. A tanárok száma 17.

A tábor napirendjén áhítatok, bibliaórák és előadások szerepeltek. Ezek révén ismertük meg egymást, egymás lelkét, egyházát és hazáját. Ezenkívül Kal- lio esperes, a tábor fővezére minden napra egy szórakoztató kirándulást is iktatott be a programba. Mindjárt az első napon testületileg bevonultunk a lappeenrantai templom előtti térre, katona z:enekar kíséretével megkoszorúztuk a finn szabadságharc hősi halottjainak emlékművét. Utána pedig a város látott vendégül bennünket. Egy más alkalommal kirándultunk a Saima csatornához, amely a magasabb szinten levő Saima tó vizét köti össze a tengerrel és duzzasztózsilipek segítségével bonyolítja le a hajózást a Saima és a tenger között. Csodálatos látvány volt, amikor egy-egy zsilip a nagy hajót 10—15 méter magasra felemelte, vagy lesűlyesztette. Egy másik kirándulásunk az Imatrának, Finnország legnagyobb vízesésének szólt. Itt változik értékes valutává Finnország fehér aranya, a víz és az ebbe helyezett erő. Nyolc hatalmas generátor zúgása tölti be az egész vidéket s az ezek által képviselt több mint 170 ezernyi lóerőjű villamosáram látja el világító és erőforrással egész Délfinnországot. Nem tudtuk mit csodáljunk inkább, a vízesés hatalmas arányát s az ebben rejlő természeti erőt-e, vagy ezt a természeti

erőt leigázó és az emberi fejlődés szolgálatába állító emberi tudást-e?

Az egyéb üdítő és szórakoztató kirándulások, fürdések, csónakázások és türelempróbát jelentő horgászások mellett meg kell emlékeznünk a finnek kedvelt fürdőmódjáról, a saunázásról. A sauna nem egyéb, mint a legtöbb háznál megtalálható kis családi gőzfürdő. Ebben a kicsiny, legtöbbnyire a tópartra épített faházikókban forróra hevített gránitkövekre vizet öntenek s az így fejlődött meleg gőzben párolják magukat finn testvéreink. Szinte kéjelegve vetélkedtünk abban, hogy ki bírja ki a legmagasabb polcon, a legnagyobb meleget, legtovább. Dicséretünkre legyen mondva, a rekordot e téren mi magyarok tartottuk.

így töltöttünk el Lappeenrantában nyolc napot. Ha egy mondatban akarnám ennek a nyolc napnak eredményét összefoglalni, azt mondanám: közelebbjutottunk Istenhez és egymáshoz.

Lappeenrantának egy másik nagy áldása volt, hogy újból találkoztunk Magyarországon járt finn lelkésztestvére- inkkel. Rinne Károly, Vapalahti Topi, Karanko Jouko, Ylönen Reino és Voi- pio Martti drága és kedves nevek előttünk. Mindegyik egy-egy összekötő kapocs a finn-magyar testvériség kiépítésében. Ők is a többi finn és észt testvéreink is szeretettel köszöntik és üd-