Harangszó, 1939
1939-07-30 / 31. szám
246. HXRXNGSfÖ 1939. július 30. Tizenkettedik óra a szórványokban. Sokszor hallott tény, hogy Magyar- országon minden negyedik • evangélikus egyháza lelkészétől, templomától és iskolájától távol él, másvallású néptenger szorító hullámzásában. Evangélikus egyházunk negyedrészét vasárnaponként nem hívogatja evangélikus harangszó istentiszteletre, Istennek Luther-kabátos szolgáját csak akkor látják, ha az szomorú küldetésben jár a koporsó előtt és gyermekeik nem tanulnak evangélikus hittant. Ez a szórványsors nem sajnálkozó siránkozásunkat hívja ki, hanem sürgető felszólítást szegez nekünk. Egyházunk és Isten szétszórt gyermekei között ütött a tizenkettedik óra. Miért? A szórványsors természetes következménye, hogy a szórványevangélikusokban elszintelenedik a felekezeti öntudat. A szórványhívőnek egyre homályosabb képe lesz az evangélikus gyülekezeti életről és egyre tartalmatlanabbá válik rajta és benne az evangélikus név. Az első lépés evangélikussága elvesztéséhez az, hogy lassanként átveszi más felekezet szokásait és magára ölti annak istentiszteleti magatartását. Az egyik szórványomban hittanvizsgán történt. A kis elsős gyermektől reggeli imádság után érdeklődöm. A fiúnak felcsillan a szeme, hiszen jól tudja ő azt és illő római katolikus keresztvetés után hiba nélkül elkezdi az imádságot. Egy mást* jellegzetességet azokon a szórványistentiszteleteken tapasztaltam, melyeket református többségű falvakban tartottam. Az imádságoknál következetesen felállt az egész evangélikus szórványgyülekezet, mint ahogy ez a református testvéreinknél szokásban van. Apróságok ezek, de mégsem lemosolyogandó csekélységek. A szórványsorsban élő evangélikus egyre jobban hozzáhasonul az őt körülvevő idegen felekezet külső életéhez, megmelegszik templomukban, be- idegződik szokásaikba és evangélikus !s- tentiszteleten idegenül érzi már magát. A felekezeti öntudat elszíntelenedésének első lépcsőfoka: nem tudják többé, milyen az igazi evangélikus istentiszteleti és gyülekezeti élet. A második lépcsőfoka pedig: nem tudják többé, mi az evangélikus egyház tiszta tanítása. Honnan is ismernék? Hittanórákon nem tanulhatják, igehirdetéseken nem hallhatják, evangélikus lapot nem olvasnak. Ellenben egyre joh- ban megismerik a környező felekezet tanait. Az idősekben, kikben homályosan él még az evangélikus tanítás néhány töredék darabja, lasan ezt is kiszorítja az új ismeret. A fiatal nemzedék leikébe pedig más nem is férkőzhet mint amit társai tanulnak. A szórványhívő így érkezik el felekezeti öntudata elszíntelenedésének harmadik lépcsőfokához: mindegy lesz neki evangélikussága. Áttérésre jelentkezik egyik szórványomból egy evangélikus leány. Miért akarja elhagyni evangélikus egyházunkat? teszem fel neki a szokott kérdést. Mert nem ismerem — feleli — és elmondja, hogy más hittant tanult, más templomban konfirmálkodott és más templomba járt gyermekkorától kezdve, Az evangélikus gyülekezeti élettel minden kapcsolata megszakadt, az evangélikus tanítást nem ismeri és ennek magátólértetődőleg vonja le a következményét: leteszi evangélikus nevét. Evangélikus egyházunk vére folyik el a szórványokban, a szétszórt evangélikusok felekezeti öntudatának elvesztése miatt. Tizenkettedik óra van a szórványainkban! A szórványsors legfelelősségrehívóbb veszélyét azonban félreismeri, aki megáll az eddigi megállapításainknál. A szórványhívők Istennek szétszórt gyermekei. Veszendőbe indulásuk nemcsak azt jelenti, hogy kevesebb lesz egyhazunk adófizető tagja. Ekkor talán jogos Több olvasónk kérésére újból közöljük ezt a hordozható szórványoltárt. Ez az összecsukható oltái nagyon csekély ősz- szegből előállítható. Érdeklődni lehet a szentetornyai gyülekezetnél. lenne az a szemrehányás, amit szemem- bevágott munkám során egy másvallású atyafi: persze féltik a híveiket, mert ki fogja fenntartani az egyházat, ha a hívei elhagyják. Az elvesztett megkeresni és megtartani akaró pásztori szeretetet nem lehet az egyház önző érdekének minősíteni, mert a szórványsorsban az Isten ügyéről van szó. Egyházunk szórványbeli vérveszteségével együtt jár Isten országának vérvesztesége. A szórványhívőnek felekezeti öntudata mellett kockán forog az üdvössége. Üdvözítő hit csak az evangélium hallgatásából fakadhat. Mi lesz ott, ahol nem hirdette- tik az evangélium?! Egyházunk szórványsorsa sürgetőleg aláhúzza Isten missziói parancsát: tegyetek tanítványokká minden népeket, az alföldi tanyák közt élő elhagyott evangélikust is és a dunántúli, templomtól elkerült, sö- tétéségben élő szórvány „hívőt“ is. Tizenkettedik óra van szórványainkban, mert nem fénylik ott az evangélium világossága. És ki tudja, mennyi időt enged még Isten a misszióra?! Istennek legyen hála, vannak már vidékek Magyarországon, ahol megindult a szórvány munka. De itt is jelentkezik a szórványhelyzet tizenkettedik óraja. A szórványmunkások beszélhetnének legtöbbet a szórványok keményszívű embereiről. Igaz, hogy istentiszteletre szépen járnak. Valami belső vallásos „ösztön“ kielégülésének vágya elhozza őket az igehirdetési alkalmakra, de az Igével szemben értetlenül állnak. Szívük nem sajog a törvényhirdetés ostorcsapása alatt és nem issza be szomjasan, mohón és boldogan a vígasztalás öröm hírét: a kereszt evangéliumát. Istennek embere a szórványokban legtöbbször berozsdásodott lélekajtók előtt ál, melyek nehezen tárulnak talán azért is, mert eddig alig kopogtattak rajta az Igével. Tizenkettedik óra van a szórványokban, Istennek megkeményedett szívű gyermekei élnek ott a pünkösdi ébredés előtt. Tizenkettedik óra a szórványokban. A munkások kiküldése egyházunk dolga. És egyházunk megértette az idők szavát. A felekezeti öntudat erősítése a szórványokban, a szórványpásztorok hűségén fordul meg. De a megkeményedett szörványlelkek felébresztése már kívül- esik hatalmunkon: ez Isten szabad kegyelmének és tetszése szerint fujdogá- ló Szentlelkének a dolga. Csak egyet tehetünk: imádkozó készenléti várakozásban állunk és várjuk, mikor tetszik Istennek, hogy felhasználjon pünkösdi eszközeiül és mikor borulnak lángba a magyar evangélikus szórványtájak az ébredés füzétől. Veözeös Imre. Apró íöriéneieK. Mi a nagyság? XIV. Lajos francia király azt kérdezte az ország legnagyobb férfiétól: „Hogy lehetséges, hogy a hatalmas Franciaország nem tudta leigázni a kicsiny Hollandiát?“ „Az azért van — felelte az államférfiú, — mert az ország nagyságát nem területének terjedelme, hanem népének jelleme határozza meg.“ Mi a feliem ? Egy felsőbb leányiskolában a növendékeknek arról kellett dolgozatot irmok, hogy mi a jellem. A leányokat nagy nagy zavarba hozta a feladat. Egyik közülök nagybátyjához fordult segítségért. A nagybácsi ezt mondotta: „Édes húgom, aki a küzdelmet a bűn ellen teljesen felveszi, az az egész jellem Aki félig küzd ellene, az fél jellem. Aki semmit sem küzd ellene, annak nincs jelleme.“ OLVASD ÉS TERJESZD A I--------------HARANGSZÓT!
