Harangszó, 1939
1939-06-25 / 26. szám
\m. június 25. 26. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ban. Laptulajdonos : Dunántúli luth«r-8zövet«ég. Megjelenik minden vasárnap. Ingyen melléklet tanév alatt kéthttenkónf a KIS HARANQ8ZÚ. Beolvadt lapok : 1935-ben a Jöjjetek énhozzAm 1938-ban a felvidéki Luther. 30. évfolyam. Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Or a ml oltalmunk/ A Harangsső uerkeazU-kiadóhlTatala GYŐR H., Petöfi-tér 2. Előfizetőéi ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10 °/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre x dollái; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Postacbekkszámla: 30,626. Hí! által! A törvény vége Krisztus minden hivönek igazságára. Római levél 10, 4. A fundamentum maradjon megingathatatlan. Hogy a hit engesztel ki Istennel s igazít meg minden emberi cselekedet vagy érdem nélkül. Mint Pál apostol írja a rómabelieknek: „Azf tartjuk, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.“ Éhez az igéhez kell nekünk minden erővel ragaszkodnunk és tántoríthatatlanul reáhagyatkoznunk. Hogy csakis a hit nyer, minden cselekedetbeli pótlék nélkül, bűnbocsánatot és megigazulást. Gondolj a Krisztus példázatára: „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem." Tehát nem a gyümölcs teszi a fát jóvá, hanem a fának kell előbb jónak, vagy jóvá lenni a gyümölcs nélkül, mielőtt gyümölcsöt hozna. Éppen így az embernek is jócselekedetek nélkül kell megigazulnia, mielőtt jót cselekedhetnék. Minden cselekedetnél nagyobbnak és drágábbnak kell annak lenni, amivel az ember megigazulhat és jobbá lehet, még mielőtt jót cselekedhetnék. Mint ahogyan testileg is előbb kell egészségesnek lennie s csak aztán végezhet egészséges munkát. Ez a felséges drágakincs pedig Isten áldott igéje, melyet Krisztusban lett kegyelme evangéliomával hirdettet és kínál. Aki ezt hallgatja és hiszi, az ezzel megigazul. Azért mondjuk élet, kegyelem, megbocsátás igéjének is. Aki pedig az igét nem hallgatja és nem hiszi, az semmiképpen meg nem igazulhat. Mert más út nincs! Dr. Luther Mártoa. Amit Krisztus tett s tanított, Csak hirdesd s cselekedő azt, Így országát gyarapítód S lelsz benne erőt s vigaszt. Kerüld az ámítók tanát, Mint veszedelmes nyavalyát, Vigyázz, megront s rabbá tesz. Közeleg az aratás ideje. Itt van már közvetlenül előttünk. Nagy és fontos munka, az bizonyos, de mégsem olyan nagy, hogy miatta még Istenről is megfeledkezhetnénk. Isten nemcsak akkor Isten, amikor „ráérünk dolgaival foglalkozni“; az Ö uralma nem kapcsolódik ki, nem függesztődik fel az aratás és betakarítás nagy munkájának az idejére sem. Igéje ezt mondja: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Ür nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget.“ (127. zsolt. 1-2.) Istennek ez az Igéje egyrészt intés, másrészt vigasztalás, megnyugtatás számunkra. Figyelmeztet bennünket arra, hogy a mezőkön aranysárgán ringó gabonatenger, mindennapi kenyerünk nem a mi munkálkodásunknak, hozzáértésünknek az eredménye, hanem elsősorban Isten hozzánk való atyai jóságának a bizonysága. Óva int az Ige a dölyfös elbizakodottságtól. Nem mi, hanem Istennek rólunk gondoskodó szeretete csíráztatta ki a magban az életet, szökkentette szárba, majd kalászba a vetést s adta rá a permetező esőt és a meleg napot. Neki köszönhetjük, ha egész évi fáradozásunk nem lesz hiábavaló, mert az ö kezében van minden és mindenki: a mező termése éppúgy, mint mi magunk személy szerint. Oktalanul, balgán cselekednénk tehát akkor, ha a nagy munkaidőre: az aratás, cséplés idejére a munka sürgőssége miatt elhanyagolnánk Igéjének hallgatását, olvasását, megszüntetnénk a Hozzá való imádkozást. ^ jMtínis főiskola ) Hogyan várhatjuk Isten áldását: munkánk eredményét, ha nem törődünk Övele! Most különösképpen szükség van arra, hogy imádságainkban meg ne lankadjunk. Hiába részünkről minden erőfeszítés, ha Istennel nem számolunk. Kárbavész a munkánk, fáradságunk. Isten nem tűri, hogy semmibe vegyük s ha mégannyi búzatáblát mondhatunk is magunkénak, — ha ö úgy akarja — még a betevő falatot sem kereshetjük meg éjt-napot eggyétévő munkánkkal. Int, figyelmeztet bennünket az Ige, hogy ne a magunk erejében, szorgalmában, hanem egyedül Isten hozzánk való jóságában, atyai sze- retetében bizakodjunk, melynek látható bizonysága az érettünk való szeretetből halálra adott egyszülött Fiúnak a keresztje. Isten beszéde nemcsak óva int, hanem egyúttal megnyugtat, béAratás előli.
